Forradalmi törvényváltozás

Forradalmi törvényváltozás

Október 13-án az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el a módosítást, mely szerint 2009. január elsejétől már az a szülő is kaphat gyermeknevelési támogatást, aki gyermekét napközbeni ellátást biztosító intézményben, például óvodában, vagy bölcsődében helyezi el.

A törvénymódosítás számos (nagy)családnak a mindennapi élet-minőségét javíthatja, ráadásul ezt a törvény-módosítást a civilek, az érintettek, a családanyák kezdeményezték!

A GYET-et, azaz a gyermeknevelési támogatást a 3 vagy több gyermeket nevelő szülők igényelhetik, főállású anyaságnak is szokták hívni. A legkisebb gyermek 3 éves korától 8 éves koráig lehet igénybe venni, de mind a három gyermeknek 18 éven alulinak kell lennie – tudtuk meg Horváthné Radics Mónikától, a Babafalva.hu TB-tanácsadójától.

Az eddigi szabályozás szerint annak nem járt  gyermeknevelési támogatás, aki napközbeni ellátást biztosító intézményben, például óvodában helyezte el gyermekét. Pedig a főállású anyáknak is fontos lett volna az intézmények nyújtotta segítség.

A GYET-en lévők több, különböző életkorú, de legalább egy óvodáskorú gyereket nevelnek, mindennapjaikat a gyerekek hétköznapi gondozása, nevelése, oktatásuk, szabadidős és egyéb tevékenységük szervezése tölti ki. E mellett sokan még dolgoznak is, ha nem akarnak évekre (nem 3, hanem akár 5-7 évre!) is kiesni a munkaerő-piacról. Otthon végezhető, rugalmas, vagy távmunkát végeznek, pl. könyvelnek, fordítanak, szerkesztenek, otthonukban kialakított „munkahelyükön”.

Sokszor vannak úton, a gyerekeket viszik óvodába, különórára, bevásárolnak, a család ügyeit intézik („hisz Te nem dolgozol, úgyis egész nap ráérsz!” – szól a legtöbb családban a szlogen), és persze van, aki magára is szán egy kis időt: tanul, munkát keres, vagy akár sportolni jár(na). Ha teheti – mert eddig minderre öt órája volt, hisz csak ennyit tölthettek a gyerekek intézményben (óvodában, bölcsődében).

Családanyák és civilek kezdeményezték a törvénymódosítást

A korlátozást megszüntető törvénymódósítást a Veszprémi Nők Kerekasztala (www.venoke.hu) közhasznú civil nőszervezet kezdeményezte, 2007 októberében(!), miután szembesültek a GYET-eseket érintő egyik legégetőbb problémával. A Venőke elnöke, Huszérné Júlia így számol be a törvénymódosítás előkészítéséről: 3 fiatal érintett édesanya eljött a szokásos összejövetelünkre és elmondta a bánatát, miszerint kevés az öt óra, hogy mindent elintézzenek, és mennyire nehéz és gyerekellenes, hogy a kisgyerekek az óvoda helyett pl. az autó gyerekülésébe szíjazva kénytelenek a nagyobb testvérek programjait végigvárni.

„Délután én nyalábolom fel a legkisebbet és futunk a nagyokért, aztán a zeneiskolába vagy az aktuális szakkörre, legtöbbször gyalogosan babakocsival. Hazafelé szintén gyalog járunk, ami jó idő esetén egyáltalán nem okoz nehézséget, de amikor „leszakad” az ég, következik a telefonálgatás, ki az, aki esetleg hazarepítené a gyerekeket, hogy a legkisebbet ne mossa ki a babakocsiból az eső, mert tömegközlekedni sem egyszerű ilyen esetben. Családi segítségre nem számíthatunk, mert a nagymamák és nagypapák, sőt egyéb családtagok nem velünk egy városban élnek.” (Kata)

„Ha majd merem vállalni, hogy a GYED után főállású anyaként továbbra is nyugodt hátországot biztosítok a családomnak, a jelenlegi okos szabályozás alapján úgy nézhet ki a napunk, hogy már ebéd után (épp az alvásidőben!!!) fogom a kicsit, összeszedjük a már eléggé fáradt és nyűgös középsőt az oviban, megvárjuk türelmesen (????) az iskolást és hazabattyogjunk. Épp csak levegőt veszünk és talán pici alvásra jut idő, de futhatunk vissza a szakkörre, mindezt kialvatlan, hisztis tesókkal. (Anna)

A törvénymódosításra vonatkozó javaslatukat tartalmazó levelet valamennyi országgyűlési képviselőnek elküldték, egyenként megszólítva őket. Szinte azonnali reakciókat is kaptak – 3 különböző párttól, és a szokásos törvénymódosítási procedúra (interpelláció, levél az ombudsmannak, majd a média támogatása) után végül az idén októberben megszavazott sikeres törvénymódosítás lett az eredmény.

Így sem teljesen rózsaszínű a kép

Merthogy hiába a törvény, hogy ezentúl nem lehet a GYET-es szülő gyerekét ebéd után hazaküldeni, ha a túlzsúfolt óvodában nincs hely, hogy kinyissák a kiságyakat, hogy kiengedjék a gyerekeket az udvarra, vagy nincs pedagógus, aki figyeljen rájuk. A bölcsődék is túlzsúfoltak, már ahol vannak, de ez a törvény csak érintőlegesen vonatkozik rájuk (3 évnél idősebb, de még bölcsődébe járó gyerekekre).

Ezen kérdések megoldása még várat magára, bár vannak már erre kezdeményezések, pl. bölcsődén, óvodán belül működő, de külsősöknek szóló ún. gyermekfelügyeleti csoport, alternatív, közösségi  napközi, családi napközi, mindez sokszor civilektől, non-profit alapon.

A GYET összege megegyezik a GYES összegével, jelenleg, azaz 2008. novemberében ez nettó 25 795 forint – mondta el Horváthné Radics Mónika tb-tanácsadó.  Beleszámít a nyugdíjhoz szükséges évekbe, de az összege nem számít bele a nyugdíjba. Nem számít biztosításban töltött időnek sem, így pénzbeli ellátásokra (táppénz, gyermekápolási táppénz, tgyás, gyed) nem jogosít. GYET mellett csak részmunkaidőben lehet dolgozni, illetve otthoni munkavégzés esetén korlátlanul.

A nők családi kötelezettségeit és munkavállalásukat összhangba hozó Jól-Lét Alapítvány munkatársa, Svéda Dóra szerint a GYET-et az anya nem azért kapja, hogy otthon legyen a gyerekkel, hanem az a kiinduló helyzet, hogy otthon van a gyerekkel, és elméletileg a kieső kereső tevékenységet kompenzálják a GYET-tel. Valójában ez egy segélyezési forma. Fontos szemléletbeli kérdés, hogy az anyák esetében miért nem keresetpótló juttatásról, díjról, kompenzációról beszélünk, miért SEGÉLYről és TÁMOGATÁSról?

Ez a törvénymódosítás talán egy lépés ahhoz is, hogy a főállású anyák Svéda Dóra által említett megítélése megváltozzon, és a „főanyák” is értékes, megbecsült tagjai lehessenek a társadalomnak.

Farkasné Fülöp Hajnalka

hirdetés
A "kisgyerekes időszak után is" tudok tanácsot adni, hogy hogyan írjunk ütős önéletrajzot, motivációs levelet, átnézem és javaslatot teszek CV-tek beadása előtt, vannak tippjeim, hogyan használjátok a közösségi médiát a munkaerőpiacra való visszatérés érdekében, ill. hogyan készüljünk a babázás-gyerekezés mellett a munka világára? "
Előző cikkIngyenes balesetbiztosítás 3 éves kortól 18 éves korig
Következő cikkAz első 12 hónap

3 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Szépnapot! Engem az hábórít fel hogy 2009-től nem módósították a gyes összegét!!! Most vagyok itthol a harmadik gyermekemmel és ugyan annyi a gyedem mint 1999-ben az első gyermekem született. Fontolgatom a GYET igénylését De az összeg nagyon karcsú,az nem munka végzés amit az gyet-en lévö anyukák végeznek??? csak az a munka ha elmennek egy stresszel teli munkahelyre!!! No persze utánnaothol nyugottan tanuljunk a nagyokkal! Ígylehet az embereket kíkészíteni.

  2. Üdv,

    Szép és jó kezdeményezés, de az 1 vagy 2 gyermeket nevelőklekre szinte soha nem gondolnak. Nekik is problémát jelent visszamenni a munkaerőpiacra, ráadásul nagyon kevés távmunka, 4 órás munka van ma Magyarországon. Ha egy cég meghallja, hogy van egy gyerek a családban inkább a gyermektelent alkalmazza. Ezeken kéne változtatni. Ráadásul nagyon sokan már megélhetésnek tekintik a gyermek szülést (tisztelet a kivételnek), de nem csak a 3 vagy több gyerekesek lehetne nagyon nehéz helyzetben, hanem az 1 vagy 2 gyerekesek is.

    • Ezt gondolom teljesen máskép gondolnád ha 3 vagy több gyermeked lenne!Elmondom miért,gondolom igy.Azok akik 1 vagy 2 gyermeket vállalnak éppen a pénzre hivatkozva nem vállalnak többet(kivéve nögyogybetegség)mig a nem cigányok(akik tényleg megélhetésből szülnek)éppen érzelmi okokbol válalnak gyermeket,nem azért mert támogatást kapnak utánuk.ha megnézed az összegeket nevetségesek arányaikat tekintve,és bár utálom a politikát de szerinted ha ezek az emberek nem a szivükre hanem a pénztárcájukra halgatnak kik fogják majd kitermelni a te,mi nyugdijunkat??a nemdolgozo siránkozo kisebség vagy a 1-2-3-4 vagy több gyerekes magyarok???

Hozzászólás a(z) Vendég bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .