Tavaly márciusban inzulin-rezisztenciát diagnosztizáltak nálam, szerencsére még igazán kezdeti szakaszban sikerült elkapni, de ettől függetlenül eléggé megijedtem, teljes életmódváltásba kezdtem, aminek hamar meg is lett a hatása, hiszen 2-3 hónap után éreztem is a változást, így ekkor döntöttünk úgy az akkor még „nem-férj” Urammal, hogy itt az idő, kisbabát szeretnénk.
Mikor az első hónap után nem sikeredett, akkor kicsit elszomorodtam, de várakozással telve ugrottunk bele a 2. hónapba. Amikor ez a hónap sem bizonyult sikeresnek, akkor igazán elszomorodtam. Bár tudtam, hogy semmi okom a panaszra, hiszen ez még nem jelent semmi rosszat, ezért a 3. hónapban minden praktikát bevetettünk, amit a már babás barátoktól kaptunk… Hogy vajon ettől-e vagy sem, de szeptember 11.-én pénteken hazafelé tartottam a munkából és azt éreztem, hogy kell csináljak egy tesztet, mert most valami tényleg történik odabent.
Egy csík…. két csík…. rohanás!
Ezért hazaértem, bevetettem magam a fürdőbe, teszt, majd tusolás és csak vártam. Mikor a teszten mindkét csík kezdett rózsaszínbe fordulni először nem hittem a szememnek, biztosan csak a fény úgy esik a másik csíkra is… De nem, hiszen bár még nagyon halványan, de ott volt a két csík!! Azonnal megfordult velem a világ, Uram a nappaliban pihent, átfutott az agyamon, hogy hányféle cikket olvastam arról, hogy milyen különleges módokon lehet bejelenti a leendő Apukának, hogy érkezik a trónörökös, de ebben a pillanatban ez pont nem számított, kirohantam a fürdőből és közöltem a jó hírt! Emlékszem, hogy az az este egy teljesen különleges hangulatban telt, már akkor elindult a csendes várakozás, hogy vajon most mi lesz, minden rendben van-e és jöjjön már el az a bizonyos 12. hét!
A következő hét szerdáján már a nőgyógyászomnál voltam, az inzulin-rezisztencia miatt azonnal jelentkeznem kellett nála, a terhességem akkor még annyira korai szakaszban volt, hogy bár a petezsák már látszódott, de még nem volt teljesen beágyazódva. Úgyhogy folytatódhatott az izgalom, a doktor két héttel későbbre rendelt vissza UH-ra, addig visszaszámoltuk a napokat, amik hihetetlenül gyorsan elteltek és már megint ott voltunk a doktornál, aki megállapította, hogy minden rendben! Bár fel sem merült bennem, hogy bármi probléma is történhet, de azért egy hatalmas kő esett le a szívemről.
Éjjeli bagoly egész nap alszik!
Ezzel egy időben nagyjából a 6. héttől előjöttek a rosszullétek, de fura módon nekem nem reggeli, hanem esti rosszulléteim voltak, így az egész napot teljesen jól átvészeltem és csak este, otthon voltak kisebb problémáim a vacsorával. Ami jobban megviselt, hogy iszonyú módon álmos voltam egész álló nap. Tudni kell, hogy alapvetően egy éjjeli bagoly típus vagyok, ehhez képest nagyjából este 7 órakor ágyban voltam és reggel 7-kor alig tudtam felkelni. A délelőttöket még valahogy átvészeltem, de ebéd után nem bírtam magammal, többször éreztem azt, hogy ráborulok az íróasztalomra és alszok egyet, így a 11. hét magasságában egy hetet otthon is maradtam, mert nem bírtam tovább… Nem túlzok, de ezt a hetet végig aludtam, a szó legszorosabb értelmében!
Hol a pocakom?
A 12. hétben járunk, és ismét UH-ra megyünk, ahol szerencsére ismét mindent rendben találtak! Ezután folytatódtak a nyugodt és boldog terhes hetek, melyek csak úgy rohantak, az esti rosszullétek és az álomkór is elmúlt és elkezdődött életem legszebb és legboldogabb időszaka. Hamar beköszöntött a tél és én még mindig a régi ruháimba jártam, leszámítva két darab terhes nadrágot. Bármennyire is szerettem volna a pocakom nem akart úgy kerekedni, ahogy én gondoltam, hogy kerekedni fog, igazából nem is látszott rajtam, hogy babát várok. A kilók is nagyon lassan szaladtak fel, persze köszönhetően annak, hogy az inzulin-rezisztencia miatt odafigyeltem az étkezésre. Lakomából pedig volt egypár, hiszen decemberben megkoronázva ezt az időszakot, összeházasodtam a Férjemmel, mely egy igazán szuper, családias lagzira sikeredett, egy igazi szeretet és energia bomba volt számomra!
Őszintén nem akarom megbántani az anyukát, sok jót és egészséget kívánok neki a babához. DE azt olvasni mint nehézség hogy a 3. hónapban ahhoz képest már babát is várt hogy eltervezték… na az azt hiszem minden csak nem baj gond nehézség… Más éveket vár a babára, orvostól orvosig rohangál. Azt olvasni hogy babát várni inzulin rezisztenciával stb… azt „vártam” volna hogy mekkora kálvária volt stb ehhez képest kb pikk pakk összejött a gyerek. Millió ember összetenné a két kezét ha akár csak háromszor ennyi idő alatt jönne a gyermekáldás… Bocsi de nekem kicsit visszáns volt ez a beszámoló ilyen tekintetben.