Az anyaság a női élet legszebb feladata. Anyának lenni csodálatos dolog és felbecsülhetetlen. Nem vitatható, hogy mikor egy nőnek gyereke születik, a régebbi önmaga, félhomályba vonul. Az annak előtt órákig fürdő nő, kétperces zuhannyal beéri, s megtanulja hidegen meginni a kávéját.
Az addigi problémái kicsinyesnek tűnnek ahhoz képest, hogy kigondolja, mit főzzön és mikor. A főzés, mosás, vasalás ördögi köre mellett, gondoskodik csecsemőjéről s időközben, láthatatlanul, kimerül. Idő kell a gyerekre, idő kell a férje, idő kell a háztartásra, de önmagára, jut-e elég idő?
„ÉNIDŐ” Tagadhatjuk a végletekig, de igenis szükségünk van rá. Nem gépek vagyunk, mi anyák, hanem hús vér emberek, erős idegzettel, de akármennyire is strapabíróak az agytekervényeink, időnként szükségünk van olyan programokra, ahol kiengedhetjük a fáradt gőzt, és regenerálódhatunk.
Megkérdeztem néhány anyukát, számukra mit is jelent az Énidő, miért érzik a fontosságát az életükben. Különböző válaszokat kaptam, ki, hogyan osztja be az idejét. Olvassuk hát, milyen egy huszonegyedik századbéli anyuka énideje:
Garagulya Alexandra:
„ Az első gyermekemnél sokáig nem igazán tudtam kivitelezni az énidőt, nem azért, mert nem tudtuk volna megoldani, egyszerűen nem akartam. Azt éreztem, hogy mégsem vágták el a köldökzsinórt rendesen, nem tudtam elképzelni magam a kisfiúnk jelenléte nélkül.
Az első saját kikapcsolódásom egyedül akkor volt, amikor a babánk kb. 4 hónapos lehetett. Anyukámnak sikerült rábeszélnie, hogy menjek el az uszodába, engedjem el magam. Tudtam, hogy a baba jó kezekben van, lett volna időm kiúszkálni magam, de 40 perc múlva otthon voltam. Első próbálkozásra nem is rossz, ugye?
A későbbiekben az énidőmet különböző hobbikkal töltöttem ki, ha a baba aludt és tiszta volt a terep: manikűr, tortasütés, olvasás-, engem ezek a dolgok tudnak a legjobban kikapcsolni, az általános pihenésen kívül. Ha az időm és energiám engedi, mindig kitalálok valamilyen új dolgot, amivel foglalkozhatok.
A második gyermekünknél már hamarabb sikerült az otthon elhagyása baba nélkül, egyedül. Kb. 2 hónapos volt a kislányunk, amikor elmerészkedtem a kozmetikushoz először, addig a férjem volt a 3 évessel is és a kicsivel. Tudtam, hogy megoldja, így most is minden a legjobb kezekben lesz (a 40 percet bátorkodtam megduplázni) azért az évek során, már beedződtem…
Gyerekek nélkül persze több idő jutott ilyesmikre, de így, kettővel is meg lehet oldani.”
Király Knáp Regina:
„Nekem egy kislányom van, aki nemsokára 3 éves lesz. Először 3 hónapos volt, mikor „elszabadultam” kicsit csajoskodni. Egyik nap a körmömet rakattam rendbe, másik nap a hajamat. Mivel manikűröztetni 17 éves korom óta havi szinten járok, ezt nem tudtam/akartam elhagyni. Azóta is eljárogatok ide-oda néha. Ilyenkor a két nagyi vagy az apukája vigyáz rá.
Vagy kihasználom az alvásidejét, van hogy míg ő alszik én is. Igen, igen, néha napközben is alszom egyet, mert annyira fáradt vagyok, hogy nem bírnám ki a nap végét … Nekem ilyen kis dolgokra van szükségem, vagy arra, hogy ne csináljak semmit. Csak úgy legyek, egy kis ideig ne a rohangáló gyereket nézzem, ne azon törjem a fejem, hogy mit főzzek ma, vagy hogy ott van egy kupac ruha, amit ki kellene mosni/eltűrni. Nekem ez is „énidő”.
Szircsák Czapovics Katalin:
„Sok minden változott amióta megszületett a kislányunk. Elmaradtak a szórakozások, esténkénti kimenetelek a barátokkal, de a legjobban, a munkám után vágyakoztam (amit imádok). Igazából, felborult az életvitelem, azt se tudtam az első hetekben mit kezdjek, egy ilyen pici babával…
DE! Rájöttem, hogy imádok anyuka lenni és felfoghatatlan, hogy eddig hogyan éltünk a kislányunk nélkül. Eleinte nem volt énidőm, de igazából nem is vágytam rá, annyira imádtam/imádok vele lenni, hogy ha aludt, még azt is nézegettem sokszor. Mindenhova együtt jártunk, így voltam benne biztos, hogy biztonságban van, jól lakott, tiszta a pelusa… Most is szinte csak annyit vagyunk külön, míg ő oviban, én pedig dolgozok, utána pedig mindent együtt csinálunk, főzünk, takarítunk, több-kevesebb sikerrel…”
Gyurkó Katalin
„A párommal mindig is szerettünk kikapcsolódni. Nálunk a bulizás arról szólt, hogy a barátainkkal és a családdal töltöttünk egy kis időt. 2017. augusztus 12-én megszületett a kislányunk, Lilla. Tudtuk, hogy az életünk teljesen megváltozik. Már akkor eldöntöttük, hogy mindenhova visszük majd magunkkal, ahová csak tehetjük.
Azt hiszem 6 hetes volt, amikor először elmentünk egy koncertre, és előtte megbeszéltem egy hajvágást is. Ekkor édesanyám ügyelt rá. Összesen 2 órát voltunk távol, mert a kicsi nyűgös volt. Bűntudatom volt (és azóta is van, ha elmegyünk valahová nélküle), bár tudom, minden édesanyának szüksége van az énidőre. Ezalatt érthetsz bármit: egy egyszerűnek tűnő hajmosást, vagy egy kis csevegést a barátnőddel. Már az első hónapokban is itthon maradt a férjemmel egy-egy órára, amíg elmentem körmöshöz vagy kozmetikushoz, számomra ezek fontos dolgok, és igenis, jól esik kicsit szellőzni.
Most másfél éves a rossz csont, 4-5 hetente tartok egy szépítkezős órát, vagy kávézást a régi barátnőmmel, akivel sajnos nem tudunk sűrűn találkozni. Ilyenkor változó, hogy ki ügyel rá. A férjem, anyukám és anyósom is szívesen elvállalja. Hálás vagyok a férjemnek, mert a legtöbb este itthon van velünk, és sokat segít a gyerek nevelésben. De a legboldogabb akkor vagyok, ha a férjemmel és a kislányommal közösen megyünk kikapcsolódni…”
Névtelen anyuka:
Nagyon elgondolkoztatott, mikor is van, vagy volt énidőm… A fiam 12 éves, 2 éves korától oviba járt, mert én nagyon hamar visszamentem dolgozni. Ahogy visszaemlékszem, a kisfiú és a munka mellett nem igazán volt énidőm, az apuka sajnos nagyon keveset volt otthon, nem igazán segített, így minden rám maradt, (ennek eredménye 3 év házasság után, 2 éves kisfiammal elváltunk az apukától) aztán, 1 év múlva megismerkedtem a második férjemmel, s hamar összehoztunk egy kislányt.
Az énidő havi 1 óra a fodrász volt, s minden vasárnap 1 óra az Istentisztelet. 3 és fél éves volt a kislányunk, mikor kiderült, az édesapja rákos beteg, másfél év küzdelme után itt hagyott minket. Az énidőm eltűnt, minden percemet a gyerekek és munkák töltötték be. Imádom őket, és nem is vettem észre, hogy én sehol nem vagyok, csak a munka és a gyerekek. A lányom már 8 éves, a fiam 12, és most az énidőm reggel 6-6.40-ig futni járok rendszeresen, aztán meg 20 perc kávéidő a mai ige olvasása közben. Mivel már azért nagyocskák és elég önállóak a havi fodrász már belefér…”
Mint fentebb leírták kedves anyuka társaim, mindenki máshogy határozza meg az énidejét. Van, akinek elég némi csend, gyerek nélkül, valakinek pedig szüksége van, pár óra szellőztetésre. Bárhogy is használjuk ki, eme becses perceket, teljes joggal állíthatom, hogy egy anyának, szüksége van rá. Azért, hogy feltöltődjön, hogy energiát nyerjen.
Egy kicsi ellopott idő, az énidő. Szükségünk van rá. A házasoknak, az egyedülálló anyáknak, a dolgozó anyáknak, minden anyának. Azoknak, akiknek ez a kicsi, még kisebb. Néha elég öt perc „szia, hogy vagy?” a külvilágból, hogy egy fikarcnyival, többek legyünk…
Köszi, hogy olvastál ☺
Nagy Alexandra
