Kismamák a játszótéren

Kismamák a játszótéren

Reggel, amikor a játszótér mellett tekertem el, E.-re gondoltam, akit épp most hagyott el a pasija. E.-t a játszótérről ismerem, nagyon jófej anyuka, két édes kislánnyal, akik a nevüket a Flinstones család hölgytagjairól kapták, amúgy újságíró, ahogy a férje is.

Az ő esete nem egyedülálló, nálunk a játszótéren több az olyan fiatal anyuka, akit otthagyott a férje a gyerekek születése után, mint akit nem. Bár ugyebár közöm nincs hozzá, de véleményem ettől még van. Lényeg, hogy mélységesen megindít ezeknek az anyáknak a sorsa. E.-t úgy hagyta ott a férje, hogy közölte vele, ha szereti, akkor elengedi. Az ipse, aki szintén újságíró, nem tűnik egy brilliáns jellemnek, bár ezen hiányosságát valószínűleg kispályás életművész attitűddel leplezi maga előtt. Merthogy ezt neki szabad, ez  nála benne van a pakliban, mert ő egy életművész, és ezt E. is tudta.

Ebben még sajnos igaza is van, mert E. tényleg tudta, hogy az illető ilyen. És intelligens nő létére beleesett abba a hibába, amibe nagyon sok nő szintén beleesik. Konkrétan arra gondolok, hogy az ideáljaikhoz mennek férjhez azzal a tudatalatti elhatározással, hogy majd jól megváltoztatják őket, és a vonzóan simlis, nagydumájú, kedvesen megbízhatatlan jóképű pasiból majd egy olyat faragnak, aki mindezen tulajdonságoknak pont az ellentéte, de amikor akarjuk akkor bármikor visszaváltozik ilyenné, de csak nekünk.

Ezek a műtétek persze rendre elbuknak, mihelyst a gyerekek megszületnek, és mindkét szülőre rengeteg teher zúdul emiatt, a vonzóan simlisből sunyi lesz, a kedvesen megbízhatatlanból gerinctelen, a nagydumájuból meg hantás, vagyis az addig vonzónak talált tulajdonságok alapvető átértékelődésen mennek keresztül. Welcome into real world baby…

Félreértés ne essék, a pasikat ez nem menti fel. Sőt… Igazából az első döntés a pasié. Ugyanis ott van az a momentum, amikor el kell döntenie azt, hogy megkéri-e a lány kezét, vagy nem. Aki ennek a döntésnek a súlyát nem érzi át, az vagy gyerek, vagy hülye, vagy súlyosan korlátolt egoista.

Itt viszont megint a nőkre kell mutatnom. Ugyanmár drágáim, miért kezdtek ilyen hülyékkel? Mondhatnátok, hogy mert nincs más, de erre viszont az a válasz, hogy ebben az esetben a Ti döntésetek nem az, hogy férjhez mentek-e egy seggfejhez vagy nem, hanem az, hogy az egyedül gyereknevelés jobb-e, vagy az egyedüllét…

No de az elejéhez visszatérve, volt egy ilyen félmondatom, hogy E. pasija nem túlzottan brilliáns jellem, és ezt úgy érzem, hogy ki kell fejtenem egy kicsit bővebben. E. pasija  sematikusan gondolkodik, a család fogalma máig nem szintetizálódott ki az agyában, csak megtanulta másoktól, hogy az kb. milyen lehet. Pedig az önálló családkép csírája már az első gyerek megszületése előtt meg kellett volna jelenjen az agyában, de ott valószínűleg teljesen más gondolatok cikáztak. A család férfiből, nőből, és jó esetben gyerekekből áll. A férfi része a dolognak az nem csak egy farkat jelent meg egy éhes gyomrot, hanem olyat is, aki elmegy, és hazahozza a zsákmányt a barlangba. Meg ott van, amikor pld. erőt kell felmutatni. Meg ott van, amikor kell. Irányít, ha kell, dönt, ha kell. Erről szól a házasság.

De oké, a házasság csak egy mondat meg egy papír, sokaknak ez semmit sem jelent,mert „felvilágosult” elmék. Toleráns ember vagyok, ha nem engem érint, akkor túl tudok lépni ezen. Az emancipáció miatt a nők is másképpen játsszák manapság ezt a játékot. Viszont a gyerekek nem emancipálódtak. Egy apát semmi és senki sem tud pótolni. És onnan kezdve, hogy valakinek gyereke születik, onnan kezdve nincs himihumi, ott már nem csak egy papír és egy ígéret van. Onnan kezdve kőkemény masszív felelősség van, ami alól addig nincs kibúvás, amíg a gyerek fel nem nő.

A magam példáján tudom, hogy a gyerekekre nem lehet jól felkészülni. A születésük akkora fordulat még egy tökátlagos életet folytató férfinak (és nőnek) is, amekkorát el sem tudunk képzelni előtte, és azok a naív képzetek, amelyek arról szólnak, hogy kézenfogva sétálunk velük és beszélgetünk, csak a kávé habos felszíne, tök más ízű, mint maga a kávé….

De a gyerekvállalás az pont olyan, mint egy munka elvállalása. Ha elvállaltam, akkor meg kell csinálnom. Az hogy nehéz, az természetes. Az, hogy sok öröm forrása is, az meg bónusz, aminek örülhetünk, de nem érinti a lényeget. A gyermekvállalás felelősség. És pont erről feledkezett meg E. férje. Mert nem az a kérdés, hogy E. elengedi-e, hanem az, hogy a család elengedi-e. Vagyis a E. és a kislányok is elengedik-e. Itt most lehetne mondani, hogy a gyerekek tuti nem engedik el, de speciel ismerek olyan családot, ahol a gyerekek szívesen elküldenék az apjukat, mert egy erőszakos görény. E.-ék esetében nem erről van szó. E. pasija nem erőszakos görény, csak sunyi, mint ahogy azt korábban is írtam. Sunyi, mert E. pasija E. nyakába akar átrakni a saját döntésének súlyából, lévén, hogy amit a gyerekektől kötelessége lenne megkérdezni, azt egyedül E.-től kérdezi, mert nem bír a gyerekei szemébe nézni. E pasija a szó klasszikus értelmében nem férfi. Amúgy meg az egész egy színjáték, amit a pasi rendezett saját magának, úgy alakítva a történetet, hogy az a gerinctelen dolog, amit csinál, ne tűnjön annak.

Egy gyakorló apuka, forrás: Gazz blogja: Tekerés közben

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkAz igazi papás-mamás
Következő cikkOktóbertől kisgyerekes bérlet Győrben is

6 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Ha egy házasság megromlik arról ketten tehetnek. Két oldala van az éremnek. Nem tudjuk, hogy E. töltötte-e férje érzelmi tankját, mennyire próbált nő maradni és így tovább.

    • Ez a bejegyzés pont arról szól, hogy ha egy párnak gyerekei vannak, akkor súlyos hiba kettejük kapcsolatára sima férfi-nő kapcsolatként tekinteni, érzelmi tank ide, vagy oda.

    • No egy olyan esetben, amikor az egyik felet otthagyják mindennel a vállán, azt mondani, hogy kettőn áll a vásár, pontosan azt jelenti, hogy úgy kell neki, minek ugrált. Bocs, de ezt nem érzem helyénvalónak.

      A cikk egyébként elgondolkodtató. Legtöbb megállapítással egyetértek. Ami viszont biztos: játszótérkorú gyerekektől nem kérdezheti meg a szülőjük, hogy ugyan elengedik-e, hogy sose jöjjön vissza. Ilyen döntésre egy kisgyerek nem képes, még sokáig nem. A szülők együttmaradása a kettőjük ügye, viszont a család (korábbi család) tagjainak további életét mindannyiuknak együtt kell kialakítaniuk, ebben pedig nagyon kell figyelni a gyerek(ek) szükségleteire és igényeire is (az első, ami jó neki, a második, amit szeretne).

      A felelősségvállalás hiánya, az el nem köteleződés egy külön téma. Manapság nagyon propagált dolog, mert szépen támogatja a fogyasztói kultúrát. Az emberi kapcsolat viszont nem fogyasztás, jó lenne, ha külön tudnánk már választani a kettőt.

  2. Elnézést kérek minden olvasótól a vulgáris szavaktól, amelyek nem teljesen kompatibilisek a Babafalva nyelvezetével. Mentségemre legyen mondva, hogy az erős kifejezések mögött valódi érzelmek húzódnak, és nem hatásvadász célból alkalmaztam őket.

    üdvözlettel

    Gazz

Hozzászólás a(z) Gazz bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .