Miért nem sírnak az afrikai babák?

Miért nem sírnak az afrikai babák?

Kenyában és Elefántcsontparton nőttem fel. Tizenöt éves korom óta élek az Egyesült Királyságban. Azt azonban mindig is tudtam, hogy gyermekeimet (ha majd egyszer lesznek) otthon, Kenyában szeretném felnevelni. És igen, feltételeztem, hogy lesznek gyermekeim. Modern afrikai nőként, két egyetemi diplomával, negyedik generációs dolgozó nőként – viszont, ami a gyermekeket illeti, abban továbbra is tipikus afrikai nő maradtam.

Állandóan ott él bennünk az a meggyőződés, hogy nélkülük nem teljes az életünk; a gyermek áldás, amit badarság lenne elutasítani. Ez senkinek még az eszébe sem jut.

Nagy-Britanniában kezdtem meg várandósságomat. Az a vágy, hogy szülőföldemen szüljek, olyan erős volt, hogy 5 hónapon belül eladtam a praxisomat, új céget alapítottam, és átköltöztem. A legtöbb brit várandós anyához hasonlóan én is faltam a gyermekekről és nevelésről szóló könyveket. (Később a nagymamám megjegyezte, hogy a babák nem olvasnak könyveket, és az egyedüli dolog, amit tennem kell az, hogy a saját gyermekemet „olvassam”). Többször is azt olvastam, hogy az afrikai gyerekek kevesebbet sírnak, mint az európaiak. Nagyon kíváncsivá tett, hogy miért.

Amikor hazatértem, megfigyeltem az anyákat és gyermekeiket. Mindenhol ott voltak, kivéve a legkisebbeket hat hetes korukig, ők általában otthon maradtak. Az első, amire felfigyeltem, az volt, hogy bár mindenhol jelen vannak, mégis nagyon nehéz kenyai kisbabát „látni”. Általában hihetetlenül bebugyolálják őket még mielőtt az édesanyja (néha édesapja) magára köti. Még a nagyobb, háton hordott babákat is nagy takaróval védik az időjárás viszontagságai ellen. Nagy szerencse, ha sikerül megpillantani egy kicsi kezet vagy lábacskát, az orról vagy a szemekről már ne is beszéljünk. A csomag az anyaméhet mintázza. A csecsemők szó szerint be vannak bábozódva a környező világ stressz-hatásai elől, amibe belépni készülnek.

A második megfigyelésem kulturális jellegű volt. Az Egyesült Királyságban az a feltételezés, hogy a kisbabák sírnak. Kenyában ennek pont az ellenkezője igaz. Azt feltételezik, hogy a kisbabák nem sírnak. Ha mégis – akkor valami rettenetesen rossznak kellett történnie; amit azonnal meg kell oldani. Az angol sógornőm ezt találóan így összegezte: „Itt az emberek nem szeretnek gyereksírást hallani, ugye?”

Bízni kell az anyai ösztönökben és a babában

Mindez akkor nyert igazán értelmet, amikor megszültem és meglátogatott a falusi nagymamám. Az igazat megvallva, az én babám elég sokat sírt. Elkeseredetten és fáradtan, néha elfelejtettem mindent, amit valaha is olvastam és együtt sírtunk. A nagymamám számára a megoldás nagyon egyszerű volt „Nyonyo!” (Szoptasd meg!). Ez volt a válasza minden egyes nyikkanásra.

Volt, hogy nedves volt a pelenka, vagy azért sírt, mert leraktam, vagy büfiznie kellett, de legfőképpen egész egyszerűen csak mellen szeretett volna lenni – akár azért, mert enni szeretett volna, akár azért, mert megnyugvást keresett. Az idő nagy részében már magamon hordoztam és együtt aludtunk, ez tulajdonképpen csak természetes kibővítése volt annak, amit amúgy is csináltunk.

Hirtelen megtanultam, mi az afrikai gyermekek boldog nyugalmának nem túl bonyolult titka. A kielégített igények egyszerű összjátéka, miközben tökéletesen megfeledkezem arról az erőfeszítésről, hogy tudjam, hogy az adott pillanatban mi történik. A végeredmény az lett, hogy a kisbabám sokat szopott; sokkal többet, mint ami bármely könyvből kiolvasható, és a legszigorúbb táplálási előírásoknál legalább ötször gyakrabban.

A negyedik hónap táján, amikor a városi anyák nagy része elkezdi bevezetni a szilárd táplálékot az ajánlások alapján, az én kislányom visszatért újszülöttkori szokásaihoz, és minden órában szopni szeretett volna. Ez engem tökéletesen sokkolt. Az elmúlt hónapok alatt ugyanis az étkezések közötti idő szép lassan megnőtt, sőt, időnként már pacienseket is fogadtam anélkül, hogy csöpögött volna a tejem, vagy a lányom dadusa megszakított volna, hogy a kicsi inni kér.

Az anya-baba csoportba járó legtöbb anya, már szorgalmasan elkezdte a hozzátáplálást rizzsel és az összes érintett szakember, akinek bármi köze is volt a gyermekeinkhez – az orvosok, sőt még a dúlák is, azt mondták, hogy ez így van rendben. Az anyának is szüksége van pihenésre. Dicsértek minket, hogy csodálatos teljesítményt értünk el azzal, hogy 4 hónapos korig kizárólag szoptattunk, és biztosítottak a felől, hogy a gyermekeinkkel minden a legnagyobb rendben lesz. Nekem valami mégsem stimmelt, és tétovázva bár, de megpróbáltam összekeverni papaját (Kenyában a hozzátápláláshoz használt tipikus gyümölcs) lefejt anyatejjel, megkínáltam vele a kislányomat, de ő elutasította.

Így hát hívtam a nagymamámat. Kacagva kérdezte, hogy újból könyveket kezdtem-e olvasni. Majd elmagyarázta, hogy a szoptatás nem lineáris. „Majd ő megmondja neked, ha már készen lesz arra, hogy ételt egyen, és a teste is szólni fog.” „Mit fogok csinálni addig?” –  kérdeztem izgatottan. „Ugyanazt, amit eddig is, rendszeresen nyonyo (szoptass).”

Így hát az életem lelassult, és úgy éreztem magam, mintha újból várandós lennék. Miközben a sorstársaim élvezték, hogy amióta elkezdték a hozzátáplálást rizzsel, és folyamatosan vezetik be az újabb ételeket, a gyermekük tovább alszik, én óránként-kétóránként együtt ébredtem a kislányommal, és nappal pedig magyarázkodtam a pácienseimnek, hogy a munkába történő visszatérésem nem a tervek szerint alakul.

Csakhamar akaratlanul is a többi városi anya informális tanácsadójává váltam. Egymásnak adták át a telefonszámomat, és sokszor szoptatás alatt hallottam saját magamat, ahogy a telefonba válaszolok: „Igen, csak szoptasson tovább. – Igen akkor is, ha épp most etette meg őt. – Igen, lehet, hogy ma nem lesz ideje átvenni a pizsamát. – Igen, még mindig úgy kell ennie-innia, mint egy lónak. – Nem, valószínűleg nem most van a munkába való visszatérés ideje, ha ezt megengedheti magának.”  És közben az anyákat nyugtatgattam: „Idővel könnyebb lesz.” Ez az utolsó kijelentés a remény kifejezése volt részemről, mivel számomra még ebben a pillanatban nem volt könnyebb.

A szoptatás jó a babának, jó a mamának

Csaknem egy héttel az előtt, hogy a kislányom öt hónapos lett, Nagy-Britanniába utaztunk egy esküvőre, valamint azért is, hogy bemutassuk őt rokonaiknak és barátainknak. Mivel kevés egyéb kötelezettségem volt, nem volt nehéz tartani az etetési ritmusát. Annak ellenére, hogy idegen emberek kínos pillantásait kellett elviseljem, nem voltam képes a szoptatásra kijelölt nyilvános helyeket használni. (A legtöbb kijelölt szoptató szoba mellékhelyiség volt, nem tudtam rávenni magam, hogy ezt használjam).

Azok az emberek, akikkel a lagziban egy asztalnál ültünk megjegyezték: „Nagyon békés a kisbabája – de túl sokat iszik.” Csöndben maradtam. Egy másik hölgy megjegyezte: „Tényleg, valahol olvastam, hogy az afrikai gyerekek nem sokat sírnak.” Nem tudtam türtőztetni a nevetést.

Nagyanyám szelíd bölcsesség:

  1. Ajánld fel a melled minden egyes pillanatban, ha a baba nyugtalan – akkor is, ha éppen most etetted meg őt.
  2. Aludjatok együtt. Sokszor még azelőtt kínálhatod neki a melled, mielőtt teljesen felébredne. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy gyorsabban visszaaludj, és sokkal kipihentebb leszel.
  3. Mindig legyen veled az ágyadnál egy palack meleg víz, hogy inni tudjál és folyhasson a tej.
  4. A szoptatást elsődleges feladatodként értelmezd, (legfőképp a fejlődési ugrások idején). Engedd meg a körülötted lévőknek, hogy megtegyenek érted mindent, amit csak tudnak. Nagyon kevés olyan dolog van, ami nem várhat.
  5. A saját babádat olvasd, ne könyveket. A szoptatás nem lineáris – megy fel és le, valamikor pedig körbe. A saját gyermeked igényeinek Te vagy a legnagyobb szakértője.

J. Claire K. Niala, InCultureParent: incultureparent.com

Erről a témáról még a Szoptatás rovatunkban olvashatsz többet!

szoptatási tanácsadó

hirdetés

63 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Higgyétek el, jól jön az a szopizás még az óvodai beszoktatás időszaka alatt, meg még később is! Betegségek esetén meg életmentő! Volt hogy hányós-hasmenős fertőzés esetén még a víz sem maradt meg a pici fiamban, a teát el sem fogadta, az anyatej viszont nem jött vissza.
    Én is az igény szerinti szopizás híve vagyok, ezért is nem kentem be a cicimet citromlével a gyerek másfél éves korában, mint ahogy a gyerekorvos nő (!) tanácsolta. És ezért is engedem, hogy a fiam döntse majd el, mikortól nincs szüksége az anyamellre. 4 éves múlt, mostmár csak az esti elalváshoz kéri, azt is inkább megszokásból.

  2. Bocsánat, hogy apaként szólók bele az anyukák levelezésébe. Teljesen egyetértek azzal, hogy a szívünkre kell hallgatni. Sokáig én is úgy tartottam, hogy a gyermeknevelés nem nagy tudomány. Csak azt kell tenni, amit én is tennék, ami neki, nekem és az egész környezetének jó.
    Négy gyermekünk cseperedése során (jelenleg 23, 15, 7, 5 — nem hónapos, hanem éves!!!) viszont megtapasztaltunk néhány „törvényszerűséget”. Ha nincs napirend, nagyobb korában sem lesz rá igénye! Ha bármikor ehet, amikor éhes, nem alakulnak ki étkezési szokásai.
    Félre ne értsetek! Mi sem erőltettünk semmilyen rendet a gyermekekre. Megfigyeltük a ritmusukat, és ahhoz tartottuk magunkat. Ahogy egy fent szóló anya írta: „kialakult egy rend”. Ez így teljesen vállalható! A szülőnek is jót tesz, ha fel tudja venni ezt a ritmust.
    Baba-mama kört vezetek. Tapasztalom, hogy amióta az egyik anyuka ráállt arra, hogy az első nyösszenetre mellre tegye a 2 éves „babáját”, bizony egyre nyugtalanabbá, követelődzőbbé vált nemcsak az evést illetően, hanem abban is, hogy elvette társaitól a játékot, és tajtékozott, ha nem neki adtunk igazat…
    Úgyhogy nyonyo, de bölcsen! (Ha valaki azt kérdezi, hogyan nevelje a gyermekét, azt tanácsolom — nem fontos megfogadni –, hogy szívből, ösztönösen, de egyre többször némi turpissággal!)

    • hát igen férfiként nem kéne ebbe beleszólni , mert a gyerek nem egy programozott dolog , ami és aki mindent precizen előre beállított módon fog majd a jól betanultak , beleneveltek szerint véghez vinni.szerencsére

      ami még fontos lehet szerintem : minimum 3000 éve nevelkednek gyerekek , ebből csak az elmúlt cirka 60 évben használunk mindenféle jobbnál jobb könyveket és ehhez képest a jelenlegi fiatal és gyermek korosztály a legkataszrofálisabb erkölcsi és empatikailag ! ergo valahogy nem sikerülnek(sikerültünk) normális embernek a végére , sajnos.Nem a tudás a lényeges hanem a rá fordított idő és az hogy ne a mi akaratunk , hanem az ő személyiségének megfelelő dolgokat adjuk neki , sztem.

      hogy mi hiányzik a mai gyerekekből :
      – nincsen vagy kevés a rájuk fordított idő
      – szeretet helyett dolgokat , ajándékokat kapnak
      – foglalkozás helyett tv-t nézetünk velük , vagy számítógép,játék konzol vagy mit tom én mi elé ültetjük őket
      – nincsen erkölcsi és hit nevelésük
      – mivel a mindent szabad és minden csak nézőpont kérdése elven neveljük őket ezért : a gyermekeink nem is tudják eldönteni a dolgokról hogy helyes -e vagy nem.ezért alig mernek valamit önként csinálni, mert félnek attól hogy ez most jó-e vagy nem.(pl : drog , alkohol , cigi , szexuális élet , házasság , tanulmányok , munka csak hogy párat kiemeljek azok közül ami régen mindenkinek egyértelmű volt , ma pedig ahány ember annyi féle képen tanítja és mutatja a gyermekeinek.)
      és azt hiszem az afrikai gyerekek is leszakadnak a szülőkről , önállósodnak.Ez az európai gyerekekről sokkal kevésbé elmondható(rengeteg az élete végéig a szülei akartától függő gyermek)
      lehet a könyvekből okosodni , de ez édes kevés az ember(egy gyerek) neveléshez

      • Kedves Péter!

        Nem nagyon tudtam írásodból eldönteni, melyik oldalon állsz. Úgy tűnt számomra, hogy a T/1 megfogalmazás a saját dilemmádat is tükrözi. Nagyon tiszteletre méltó, hogy vállalod a korunkból adódó bizonytalanságot és tanácstalanságot.
        Leírtad, mi a hiba. Bizonyára Ti is szigorúan ellenőrzitek — akárcsak mi –, hogy a gyermekek mit nézzenek a TV-ben. Mi is ezt tesszük. Bizonyára Ti is nevelitek erkölcsre és hitre őket. Mi is ezt tesszük. Bizonyára Ti is önállóságra nevelitek őket, akárcsak mi. Ezek után mit lehet mondani? Imádkozunk, hogy szavaink ne legyenek falra hányt borsók, és a sok külső hatás ellenére jó irányba induljanak el.

        Bizony évekig reménytelenül tapasztaltuk, mennyire velünk szemben akar haladni kamaszodó fiunk. Most (23 évesen) halljuk vissza tőle: „ezek a mai fiatalok”… Jó megtapasztalni, hogy hasonló mértékkel mérik az alattuk felnövő nemzedéket, mint amivel őket is mértük.
        Nem reménytelen. S ha valaki könyveket olvas (vagy ilyen kommenteket), még használhatja a szívét.

      • Te azt gondolod Péter, hogy amit az elmúlt 60 évben leírtak könyvekben, azok újkeletű dolgok?? 🙂 Vicces!
        Tudod, régen mi volt a szokás sok helyen? Bezárták a babát a legbelső szobába és had sírjon! 3 óránként bement az anyja megszoptatta és kész! Nem volt ugyanis mindenkinek dadusa meg akárkije, hogy foglalkozzon a babával, a munka meg nem állt meg, menni kellett kapálni, állatokat etetni!
        Nyilván ezt nem helyeslem, nehogy félre érts, csak mondom, hogy nem azóta van napirend, amióta könyvek szólnak a gyereknevelésről, csak akkor még másképp hívták!

  3. Ot gyermekem van,ot egyeniseg, ot fele szules, ot fele hozza allas mind a szoptatashoz mind a szemelyisegekhez . . Teljesen egyetertek azzal hogy hallgass a szivedre, olvasd a babadat /gyermekedet ! Es . . Ne felejtsd el hogy a piciknek nemcsak fizikai szuksegeik vannak hanem erzelmiek is, nem robotnak neveljuk oket hanem erzo embereknek . . .Foleg az elso par hetekben honapokban. Kepzeld el hogyha mi akkora valtozason mennenk at mint ok a meleg csendes sotet automata mehbol ki a zajos fenyekkel teli fajo ehes kakis zurzavarba ?! Meleg kozelseg, gyonged nevel-getes csodakat muvel ! . .

  4. Ot gyermekem van,ot egyeniseg, ot fele szules, ot fele hozza allas mind a szoptatashoz mind a szemelyisegekhez . . Teljesen egyetertek azzal hogy hallgass a szivedre, olvasd a babadat/gyermekedet ! Es . . Ne felejtsd el hogy a piciknek nemcsak fizikai szuksegeik vannak hanem erzelmiek is, nem robotnak neveljuk oket hanem erzo embereknek . . .Foleg az elso par hetekben honapokban. Kepzeld el hogyha mi akkora valtozason mennenk at mint ok a meleg csendes sotet automata mehbol ki a zajos fenyekkel teli fajo ehes kakis zurzavarba ?! Meleg kozelseg, gyonged nevel-getes csodakat muvel ! . .

  5. Sziasztok! Nagyon HELYES-) ez a cikk és maximálisan egyet értek vele.
    Mert ha bármikor jó tanácsot adhatok vagy adnál, szerintem egyetlen egy dolog a lényeges: mindig HALLGASS AZ ÖSZTÖNEIDRE -mindig -sosem fogsz benne csalódni. Immár a 3.gyermekem nevelem. A legnagyobb 7, a középső 5 a legkisebb pedig 10hónapos, mégis még mindig az első alkalommal készített ‘S.K.hordoZOOM’ használom, napi 24órában. Koppány most 8kg, míg én csak épp 42, mégsem veszem észre, h szinte egész nap rajtam ‘lóg’. Már 6hónapos kora óta kísér dolgozni -igaz ez napi max.2-3óra, de láthatóan élvezi. Ha a takarítás van soron, akkor szintén a hátamon van, mint egy lajhár-bébi. És a délelőtti főzés során is segédkezik, míg el nem szundikál. Ilyenkor csak finoman beteszem a babakocsiba és már gurul is a kertbe. Évente 2-3alkalommal megyünk külföldre és megannyi alkalommal vidékre. Még sosem hiányzott a babakocsi. Nekem pedig a legmegnyugtatóbb vagy legbiztonságosabbnak tűnt a hordozó, a hordozás. Anyák, ez kötelező!-)) Nézz jobbra. Balra. Fel vagy le a földgömbön, és mutass nekem olyan helyet ahol nem ez az elsődleges ‘pozíció’ a bébinek???
    …anya+tejszag+szívhang… nem kell ennél több a bébinek.
    Szopizás?-)) Csak egy dolgot említenék: a két első gyermekem közt 20hónap van. Tehát mire az egyik abbahagyta VOLNA, már jött a következő. Így egyszerre szoptattam a kettőt 4éven keresztül éjjel-nappal igény szerint. A középső kislányom 16hónapos koráig CSAK szopizott. Mondhattak b.mit a doktornénik, csak a kislányom szemeibe néztem, a formás testét és hallgattam az ösztöneimre -továbbra is. Bár sok szakkönyvet olvastam, de mindből csak azt használtam amivel a szívem is egyet értett, így mindhárom gyermekem mindig kiegyensúlyozott. Higgyétek el, a szopizás MINDENRE és BÁRMIRE gyógyír!-))
    Nem hiányzik ennél több -nekem. Sőt, még sosem kellett gyógyszert használnom egyiknél sem, talán mert ‘pszihésen’ is elutasítom a betegséget. Egyszerűen nem érünk rá!-)
    Kívánok nektek -anyukák- ‘Non stop hordozást és csak akkor pihizzetek ha szoptattok!-))’

  6. Sziasztok!

    Beleolvastam a hozzászólásokba…Kicsit elcsodálkoztam: hogy jön ahhoz bárki is, hogy kioktassa a másikat, pláne, ha az csak tanácsot kér, vagy egyszerűen leírja a saját tapasztalatát??!!! szörnyűűű!!
    Mindegy..leírom azt, ahogy én csináltam, csinálom.
    Az én kislányom 4 hónapos/első baba/, tehát még eléggé az elején járunk az útnak. Az első perctől kezdve igény szerint szoptattam. Meglehetősen hasfájós volt, kipróbáltuk az Espumisant, édesköményteát, stb.,semmi sem használt.Több helyen olvastam, hogy ha a baba nem eszi magát tele alvás előtt, nem fáj a hasa. Kipróbáltam. Szegénykém képtelen volt éhen elaludni. Próbálkoztam a napirenddel is, nem jött be. Nem olvasok könyveket a témáról, nem is igazán tudtam semmit ezekről a dolgokról. 1-2 dolog után/ez is inkább a hasfájás miatt volt/olvastam utána, de amúgy teljesen az ösztöneimre hallgattam.A hasfájásra megtaláltam a megoldást/amit mind a védőnő, mind a gyerekorvos lehurrogott/: a Laktoherb tea. Nekem bejött. Nemcsak a tejem több, de végre a kicsikém hasa sem fáj!!:-D Továbbra is igény szerint szoptattam. Engem nem is igazán a fáradság viselt meg, hanem, hogy nincs időm semmire.A háztartást vezetni így nem igazán lehet, ez kétségtelen. De úgy gondoltam, hogy a baba az első, és ezt a pár hónapot átvészeljük így, később csak jobb lesz. Ahogy betöltötte Hanna a 3 hónapot, ő, saját magától beállt egy rendre.Ébredés után 1,5 óra játék, nézelődés, aztán szopi és alvás. Szinte percre pontosan követi. Én pedig örülök neki, hogy nem erőltettem rá semmi, általam vagy más által kitalált, jónak vélt dolgot . Tudja ő, tudják ők, hogy mi a jó neki/k/.A hasfájása sajna még mindig tart/ana/, ha nem innám a Laktoherb teát, de ez segít, egy pillanatig sem fáj neki így:-D Melegen ajánlom mindenkinek!
    Na szóval úgy általánosságban: mindenki hallgasson az ösztöneire, és figyelje a baba jelzéseit!

    • Kedves 51. Hozzászóló!

      Igen, mindig is voltak, vannak és lesznek olyan szülők, akik el(meg)mondják, hogyan kellene csinálni…
      Én meghallgattam őket és nem tartottam „kioktatóknak” a tanácsokat. Volt köztük jó tanács, volt baromi hülyeségnek tartott ötlet és valamikor az én szemszögemből kegyetlennek tartott „jó” tanáccsal is megleptek.
      A terhességem elejétől kezdve, a mai napig az ösztöneimre hallgatva nevelgetem az önállóságra, védelmezem és tanítom gyermekemet.
      Nem volt hasfájós és (nálam) ez annak köszönhető, hogy a tejtermékeket az első 6-7 hétben teljesen kiszorítottam az étrendemből. Akkor szopizott, amikor csak Ő akart. Kiegyensúlyozott csecsemőként, majd kisdedként jókat aludt, játszott, ügyesedett és a mi közös összhangunkban, mára egy remek gyerkőccé cseperedett, most 3 éves.
      Hajrá gyereknevelés! Lesz ez még, így se 🙂

  7. Csodák pedig léteznek és nem csak az álmunkban, hanem körülöttünk, ahogyan és amiben élünk…
    Én a kisfiamat csecsemőként, szinte egész nap szoptattam, ahogy abba hagyta már folytatta a következő szopizásával. A szoptatások ideje is elég hosszan tartott, úgy 15-25 perc, közben valamikor villám szopik is voltak, amikor csak szomjas volt, vagy csak a biztonságomra volt szüksége. 7 hetes korától alszik külön a saját szobájában, de éjszakánként is felkeltem hozzá mindig, ha hívott.
    Amikor sírt, akkor kérdezett, vagy közölt valamit és én magamhoz ölelve válaszoltam neki, akárhányszor csak hívott.
    23 hónapig szoptattam Őt, ekkora fáradtam el, hogy elválasszam magamtól, mert több alkalommal is kérte a mellemet nap, mint nap…
    Csodálatos, hogy milyen kötődés és egyben bizalom alakult ki közöttünk, mert mellette voltam 🙂

  8. Nagyon szép cikk, jó volt olvasni! Harmadik, közel három hónapos babámmal mi is szopizunk, bár nehezen indult, de működik! Az elején a gyerekorvos javasolta a pótlást, de a kicsi szépen elhagyta néhány hét után! Így is szépen gyarapodunk, havonta egy kilót, és remélem, továbbra is boldogulni fogunk! Nappal sokszr szpizunk, de nem feltételenül, van, amikor 3-4 órát is kihagy. Éjszaka egyszer kelünk fel. gyors menetben szopizunk 5 perc alatt, tiszta pelus, és megyünk is aludni- egyedül elalszik.Nagyon jó érzés szoptatni, és így, harmadszor különösen boldoggá tesz! Az, hogy éjszaka kelni kell, fárasztó? Persze, de nem örökké tart: 12 és 15 éves fiaim már egyedül alszanak, és csak ritkán ébresztenek éjjel…Az idő nagyn-nagyon gyorsan repül és már csak viszasírni tudjuk, hogy mennyire szükség van ránk pici gyerekünknek!

Hozzászólás a(z) Ibolya bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .