Miért zárják be az óvodákat nyáron?

Hol helyezzék el gyermekiket a dolgozó anyák, ha az óvoda több-kevesebb időre bezárja kapuit a gyermekek előtt? Az óvodákat a munkába járó szülők igénye szerint kell nyitva tartani! – áll a Magyarországi Szülők Egyesületének sajtóközleményében.

Minden községi és minden városi önkormányzat kötelező feladata biztosítani, hogy a gyermek igénybe tudja venni az óvodai nevelést három éves korától. Az oktatási reform alapján kialakított új jogszabályi környezet arra ösztönözheti az anyákat, hogy nyugodtan szüljenek, utána visszamehetnek dolgozni, a gyermekük jó helyen van napközben. Váratlanul fogja érni őket, hogy az óvoda indokolatlanul nyári szünetet tart, a napi nyitva tartás sem a szülők munkaidejéhez igazodik. A munkaadók nem díjazzák, ha a szülők unos-untalan elkéredzkednek a munkából, mert az óvodába kell menni gyermekükért.

Az óvodai nevelési év szeptember 1-től, a következő év augusztus 31-ig tart, amely kb. 244 nevelési napot jelent. Sok helyen számíthatnak a szülők arra, hogy ebből különböző hivatkozásokkal 40- 50 napot zárva tart az óvoda.

Az óvodában járó gyermekek számára nincs előírva szünet, mint az iskolákban, sok óvoda mégis zárva tartja kapuit az őszi, tavaszi, nyári iskolai szünetek idején. Hivatkozási alap, hogy a törvény előírása szerint a pedagógus szabadságát az óvodákban a június 1-jétől augusztus 31-ig tartó időszakban kell kiadni. Ha a szabadság a nyáron nem adható ki, akkor a nevelési év többi részében kell kiadni. De ez nem lehet indok arra, hogy egész nyáron vagy szakaszosan zárva tartsák az óvodákat.

Az óvodafenntartónak kell gondoskodni a szabadságolások miatt távol lévő óvodapedagógusok helyettesítéséről. De bérmegtakarítás érdekében inkább zárva tartják az óvodát nyáron, nem törődve azzal hol helyezi el gyermekét a szülő erre az időre. Nincs minden családban nyugdíjas nagymama, nagypapa.

Az óvoda a nevelés nélküli munkanapokon is zárva van a gyermekek előtt. A jogszabály öt nevelési nélküli munkanapot biztosít az óvodai dolgozóknak értekezletek, megbeszélések és más ügyek elintézése céljából. Az óvodai nevelés nélküli munkanapon gondoskodni kellene a gyermekek, tanulók felügyeletéről, de az óvodák közlik a szülőkkel, hogy ezeken a napokon ne vigyék be gyermeküket az óvodába.

A törvényben meghatározott óvodai feladatok ellátásához igénybe vehető heti időkeret ötven óra. Ebből a finanszírozott időkeretből is elspórolnak az óvodafenntartók, ezért a szülőknek előbb kell elmenni a munkahelyükről, hogy zárás előtt el tudják vinni gyermeküket az óvodából.

A tanköteles korú gyermekek óvodai elhelyezésének időelőtti megszüntetése. Az iskolába felvett gyermek óvodai elhelyezése csak a nevelési év utolsó napján (augusztus 31.) szüntethető meg. Mulasztásos törvénysértésnek tekinthető, ha az óvoda megszünteti az óvodai elhelyezést, miután áprilisban az óvodás gyermeket beíratják az általános iskolába.

Javasoljuk az Oktatási és Kulturális Minisztérium illetékeseinek, hozzanak rendelkezéseket alábbiak szerint:

  • Az óvoda nevelési intézmény, nem pedig gyermekmegőrző hely.
  • A gyermekek felügyeletét is csak szakképzett óvodapedagógus végezheti.
  • Az óvodákat az egész nevelési évben folyamatosan nyitva kell tartani.
  • Elő kell írni az óvodafenntartóknak, hogy helyettesítéssel oldják meg az óvoda pedagógusok szabadságolását, nem a gyermekeket kell „összevonni”, idegen helyre utaztatni a nyitva tartó óvodákba.
  • Az óvoda napi nyitva tartás idejét a dolgozó szülők igénye alapján, kell megállapítani reggel 5 óra és 20 óra között.
  • Az óvodákban nem lehet nevelés nélküli munkanapokat tartani.
  • A szükséges karbantartási munkák miatt miatt más távolabbi óvodában elhelyezett gyermekek szüleinek utazási költségeit és keresetkiesését,az önkormányzatnak meg kell térítenie.

Nem elég, hogy az új intézkedések alapján be akarjuk terelni a gyermekeket a helyhiánnyal és szakemberhiánnyal küszködő vagy nem létező óvodákba. Az óvodai expanzióhoz, és a folyamatos működtetéshez biztosítani kell a szükséges feltételeket is.

Megemlítjük, hogy az OKM közoktatás-politikai Tanács szülői oldala többször kezdeményezte az óvodai nyitva tartás pontosabb szabályozását, de érdemi válasz eddig nem kaptunk az óvodai nevelési év rendjének megalkotására vonatkozó javaslatunkra.

Magyar Szülők Országos Egyesülete közleménye, forrás: www.iskolaszek.hu

hirdetés

19 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kedves anyukák !
    Az óvodák 3 hétre vannak zárva ezt akár hogy is számolom 15 munkanap . Kérdem én akkor miről is folyik a vita ? És kérdem ha az iskolás lesz a kicsike mennyi időt kell majd megoldani.Egy kicsit Gondolkozzunk és számoljunk. Szintén gyereket nevelö óvodai dolgozók vagyunk.

Hozzászólás a(z) Dajkanéni bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .