Mikortól kell és milyen a jó gyerekcipő?

cipo_250.jpg

Hasznos tanácsok az egészséges lábakért: mikor vegyük meg az első cipőt a babának, milyen a megfelelő gyerekcipő. Ötletek otthoni játékokra, melyekkel segíthetjük gyermekünk lábizomzatának megfelelő fejlődését.

Az első cipőcskék

Nem kell megijedni, ha a gyermek a felállás, járás megindulásakor kissé csámpás. Minden egészséges gyermek úgy áll fel, hogy sarka kissé befelé dől és a boka belső része még lejjebb van. Ilyenkor sok szülő hiszi azt, hogy gyermeke lúdtalpas, pedig nem erről van szó. Ez a fejlődés egyik fázisa, melyben nincs szükség kezelésre. Legtöbbször ez egy teljesen természetes folyamat, hiszen a terhelés megindulásával kezd el kialakulni az egyensúly megtartásához szükséges izomzat.

A felállást követő oldalazó lépegetésekkor megfigyelhetjük, hogy a kicsi lábujjait behúzva (bekarmolva) szinte belekapaszkodik a talajba. Ilyenkor jobb, hogyha nem adunk még rá cipőt, mert így mezítláb nagyon intenzíven fejlődik a lába. Ebben az időszakban csúszásgátlós zoknit vagy bőrdarabokból varrott kis cipőt szoktam ajánlani a szülőknek.

Az önálló járás elindulásakor (11-18 hónapos kor) nagyon fontos a sok mozgás mellett, hogy a kicsi jó cipőt hordjon. A jó cipő alatt nem a piacon lévő legdrágább cipőt kell érteni, hanem azt, ami az alábbi kritériumoknak megfelel:

  • A cipő kérge legyen erős, mely megtámasztja a sarkat minden oldalról!
  • Anyaga legyen bőr, melybe nem izzad bele a kicsi lába!
  • A szandál ne legyen hátul (a saroknál) nyitott!
  • A talp ne legyen merev! Próbáljuk meg vásárlás előtt félbehajtani a lábbelit.
  • A cipőt belülről is meg kell figyelni. Ne legyen benne betét, mely megemeli a boltozatot! Ez indokolatlan és káros ebben a fejlődési szakaszban, hiszen alátámasztva kikapcsolja az izmok mozgását, erősödését.

Abban az esetben, ha egy gyermeknek az  izomtónusa túl laza (hypoton) vagy alkatilag gyengébb, esetleg túlsúlyos , indokolt lehet betétes cipő felírása, vagy szupinált (kifelé döntött) cipő hordása, de a döntéshez mindenképp szakember tanácsát kérjük. Ezekben az esetekben a megfelelő cipő kiválasztása mellett nagyon fontos a lábtorna, és szakember (konduktor, gyógytornász) vezette mozgásfejlesztő foglalkozás javasolt.

Hogyan segítsük a lábizomzat fejlődését?

Otthonunkban, ahol sima talajon járunk, jobb, hogyha cipőt adunk a kicsire, mert ezek a sima felületek „kivasalják” a talpat, nem adnak megfelelő ingereket a mozgáshoz. Kint a természetben azonban bátran hagyjuk gyermekünket mezítláb járni a kertben, füvön, nagy kerek kavicsokon, homokban….

A lakásban is játszhatunk a lábacskáinkkal! Néhány példa a fejlesztésre:

  • Befesthetjük ecsettel a talpat és csinálhatunk láblenyomatot
  • Gyurmázhatunk is lábbal (kígyót hengerelni, lenyomatot készíteni)
  • Felemelhetünk a lábunkkal a talajról zsebkendőt, könnyű anyagot
  • Pakolhatunk kisebb gyöngyöket, golyókat egyik tálból a másikba
  • Építhetünk mezítlábas akadálypályát, egyenetlen felületeket párnákból, szőnyeg alá dugott puha játékokból, hullámos anyagokból
  • Ülve görgethetünk a talajon lábunkkal üres műanyag flakonokat. Ezeket két láb közé fogva fel lehet emelni, el lehet dobni.

Bősenbacher Tímea mozgásterapeuta, www.fejlesztohaz.hu | Kérdezd szakértőnket>>

hirdetés

5 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Udvozlom erdeklodnek,hogy 20 hónapos babamnak vehetek e hatul nyitott szandàlt.
    Eddig zart volt,kinőtte.
    Előre koszonom valaszat.

    Barbara

    • Kedves Barbara!

      Nehéz így látatlanban, de ha ninics lúdtalpveszély, amennyiben nem állapítottak meg hipotón izomtónust a fejlődése során, akkor nyugodtan hordhat nyitott szandált. A szandál további kritériumai a cikkben vannak. A nyár során minél többet legyen a kicsi mezítláb!!!

  2. Látom, hogy régebbiek már ezek a bejegyzések, de hátha tudok segíteni azoknak, akiknek most aktuális a babacipő vásárlás.
    Nekem sikerült egy nagyon jót beszereznem, ami jól tartja a kislányom lábát, mégsem túl szoros, hanem pont kényelmes. Puhatalpú cipő, amit bent hord, mikor már tipeg egyik bútortól a másikig. Nagyon kényelmes a talpa is, bőrből van, és nem csúszik.
    Szóval én csak ajánlani tudom a Szofi márkát.
    Ráadásul mi bele is hímeztettük Tami nevét a kiscipőbe, nagyon szép lett. A http://www.szofibabacipo.hu -n meg tudjátok nézni.
    Üdv
    Tamara

  3. Kedves Timi!

    Nagyon hasznosnak találtam a cipőkről szóló cikkedet.

    Kislányom 11 hónapos, most kezdett felállni, leginkább mászik sebesen, s most itt állok tanácstalanul, mert szükség lenne egy pár kinti cipőre és rengeteg márka/cipő van, hetekig keresgélhet az ember…

    Ismerőseim mind a pediped-et ajánlják első járó cipőnek, nem egy olcsó márka az sem, de érdekelne a hozzáértő véleményed, illetve hogy tudsz-e más konkrét cipőt ajánlani. Ha ez reklámnak minősül, esetleg írnál az email címemre?

    Nagyon köszönöm!
    Kata

    • Kedves Kata!

      Nhéz márkát mondani ugyanis minden évben más cipőket adnak ki a cégek és nem csak a forma, szín változik hanem a kiképzés is. Van hogy egy éve még nem volt benne emelés aztán meg már belekerül. A kisfiam még nem áll fel ezért jelenleg nem vagyok képben cipőtéren. Ha jó idő van akkor vékonybőr cipőt ajánlanék (azt hiszem Liliputi), aminek a talpa is bőr.

      Timi

Hozzászólás a(z) Bősenbacher Tímea bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .