Milyen a jó ovis zsák?

ovizsak_250.jpg

Az ovis zsák vállfára akasztható, cipzárral, valamint praktikus zsebekkel felszerelt készség, melyben az óvodás a váltóruháját, játékait tartja. Mérete az akasztó körüli hely nagyságától függ, erre kérdezzünk rá, mielőtt zsákot veszünk vagy varrunk. Jó, ha a tetejébe belefér egy gyermekvállfa.

A legkényelmesebben vállfával akasztható fel a zsák, ezért sok helyen vállfával együtt vásárolható meg.

A zsák középen nyitható, vannak zip-záros és zip-zár nélküli változatok is. Előre, hátulra még elfér egy-két zseb is, amibe apróságokat rakhatunk. A zsákot meg lehet ugyan vásárolni (szeptember közepére már minden boltban hiánycikk!), ám a jelet már kinek-kinek magának kell ráfabrikálnia. Ehhez vásárolhatunk kész jelet is, amit rá lehet vasalni vagy varrni az ovizsákra. Vagy pedig rendelhetünk eleve jellel ellátott, egyedi zsákot.

Gulyásné Kis Bernadett, a Kölyökvár webáruház tulajdonosa segítségével összeszedtünk néhány fontos tudnivalót, mire is figyeljünk ovis zsák a vásárlásakor:

1. legyen rajta jól láthatóan a kis/nagy ovis jele

2. legyen strapabíró (erős anyagból, akár kétrétegű is)

3. jól illeszkedjen a zsák a vállfára, különben csúszkálni fog rajta

4. nem árt, ha színes, így nem látszik rajta, ha itt-ott foltos lesz

5. megfelelő hosszúságú zippzár legyen rajta

6. elöl- hátul több zsebe legyen, hogy külön rakhassuk a kis rajzot, cipőt, kisnadrágot

7. jóóó naaagy zsebe legyen az egyik oldalon, hátul lehetőleg gumis széllel, hogy a cipők, papucs, váltóruha, egy-két kisebb játék is beleférjen

Képek: www.kolyokvar.hu

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkKávé terhesség alatt?
Következő cikkSpenótos rakott tészta

1 KÉRDÉS

  1. Én a kislányom kinőtt hálózsákját raktam el erre a célra. Még soká lesz ovis, de addig is lehet benne játékokat tárolni. Zsebeket meg én is tudok varrni rá 🙂

Hozzászólás a(z) skandrea bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .