Óvoda: jogszabályi változások szeptembertől

Több kisebb jogszabályi változás lép életbe a szeptember 1-jén kezdődő óvodai évben: már 2,5 éves kortól felvehetik az óvodába a gyerekeket és az óvodai nevelési év rendjében meg kell határozni a nemzeti összetartozás napjával kapcsolatos megemlékezés időpontját.
Az oktatási államtitkárság tanévkezdő kiadványa szerint a közoktatási törvény 2009-es módosítása lehetővé teszi, hogy az óvoda 2010. szeptember 1-jétől felvegye azt a körzetében lakó gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelmét teljesítette, és maradt szabad helye.

Az intézményfenntartók számára ez eddig csupán lehetőség volt, központi költségvetési hozzájárulás nélkül, a forrásról az önkormányzatnak kellett gondoskodnia. 2011. szeptember 1-jétől már ezek után a gyermekek után (vagyis akik 2009. január 1. és 2009. június 30. között születettek) is igényelhető a közoktatási alaphozzájárulás.

Az óvodai nevelési év rendjében, illetve az iskolai, kollégiumi tanév helyi rendjében ezután meg kell határozni a nemzeti összetartozás napjával kapcsolatos megemlékezés (június 4., a trianoni békeszerződés évfordulója) időpontját is. Az iskolai emléknap célja, hogy erősítse a magyarországi és a határon kívül élő magyar gyermekek, tanulók közötti kapcsolatokat, lehetővé tegye közös történelmünk, valamint a Kárpát-medence évezredes múltjának, kultúrájának alaposabb megismerését.

Babafalva/MTI

hirdetés

5 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Ez nagyszerű. Nálunk bár majdnem 60 ovis van a 3 csoportból csináltak kettőt. A lányom évvesztes, tehát most 6 évesen kezdi az iskola előkészítő évet, és melléjük tették be a 2,5 -3 éves piciket.
    Most akkor az óvónéni kivel foglalkozzon? vagy így legalább a nagylányok anyáskodnak a picúrok felett?
    Érdekes felállás. Kiváncsi lennék mit mond erre egy szakember.

    • Szerintem a vegyes csoporttal semmi gond sincs. Az előkészítővel annál inkább… 🙂
      Maradhatna inkább még egy picit óvodás az a gyerek. Ráérne elkezdeni az „okítást” iskolában.

      • Nálunk ha nem tölti be a kötelező 5 évet a kicsi, több gyereket elutasítanak, mivel telt ház van(30 fő/csoport) és az anyuka otthon van a kicsivel! Talán anyagilag is tenni kéne valamit. És nem arról van szó, hogy okítani kell egy 6 évest, de mikor ollóval, tűvel dolgoznak pl. akkor nem biztos hogy a picikhez kéne rohangálni.

  2. „Az iskolai emléknap célja, hogy erősítse a magyarországi és a határon kívül élő magyar gyermekek, tanulók közötti kapcsolatokat, lehetővé tegye közös történelmünk, valamint a Kárpát-medence évezredes múltjának, kultúrájának alaposabb megismerését.”
    …és mindezt már óvodában… besz.rok… 🙁

Hozzászólás a(z) picilivi bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .