Témakörök: szülői szerepek, családi kapcsolatok, gyermekkori agresszió, óvodai, bölcsődei beszoktatás
A szakértő elérhetősége:
http://rosszerjulcsi.lapunk.hu
www.lelekemelomuhely.hu
41 éves Nő vagyok két gyermekkel, segítő-tanácsadó ott, ahol lehet és „egyre jobb”-ra törekvő ember a hétköznapjaimban. Tatabányán élek gyermekeimmel.
Hivatásomnak érzem, hogy segítsem a felismerésben a környezetemben élőket, hogy életünk felmerülő gondjai – elénk kerülő feladataink, kudarcaink – ellenére, sőt okán (a gondok által kapott hasznos tapasztalataink révén) is boldognak érezhetjük magunkat! Nem csak szavakkal, példamutatással és segítő beszélgetések keretében, saját tapasztaláshoz juttatással igyekszem segíteni. „Halászni tanítani” próbálok, „szemüveg” cserére buzdítok, hogy más szemszögből is lássák, érezzék a hozzám fordulók a gondjaikat, a „lehetőségeiket”.
Teszem mindezt egyéni tanácsadás, önsegítő csoportok keretében, illetve előadások, kihelyezett tréningek formájában (munka) közösségek számára.
Saját élményeimen keresztül tanultam meg, hogy önmagunkban való hit és bizalom nélkül másokban sem tudunk bízni. Tudom, érzem, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint eddig gondoltam. Ennek felismertetésére, megtapasztalásának kísérésében örömmel veszem a megkereséseket, hogy közben magam is tovább fejlődjek, igazi énemhez közelebb kerüljek.
Döntenünk kell, hogy akarunk-e tenni valamit saját érdekünkben (vagy tovább hárítjuk a felelősséget, és kézzel fogható kompenzálásokba menekülünk), és ha a válasz igen, akkor megváltozott látásmódunk, pozitív életszemléletünk segít észrevenni a számunkra jót, a nekünk szóló szépet.
Hiszek a prevencióban és bízom a korrekciós lehetőségekben! Van, akinek ez önmagától is megy, van, akinek nem. Személyiségünk sokszínűsége a kincsünk, és ha nem megfelelően bánunk vele, csak akkor lesz keresztünk. Fogadjuk el és szeressük magunkat hibáinkkal együtt, és akkor ugyanezt megkaphatjuk a környezetünkben élőktől is. Ismerjük meg valós határainkat, és „ami nem ingünk, ne vegyük magunkra”!
A társadalom szabályai, a bemutatott szint legyen számunkra viszonyítási pont, nem elérendő cél. Ne akarjunk magunkból egyen-embereket faragni…
Végzettségeimet tekintve általános iskolai tanító, gyógypedagógus–pszichopedagógus, mentálhigiénés szakember, szakvizsgázott pedagógus vagyok. Jelenleg szakmai vezetőként dolgozom a Magyar Máltai Szeretetszolgálat berkeiben.
Szívesen segítek az együttgondolkodásban, a tények ismeretében tanácsokkal, a következő tünetek esetén:
- ha terhességi félelmekkel (terhesség idején), önelfogadási bizonytalanságokkal küzd, csalódottnak érzi magát gyermeke megszületése után (bármi is ennek az oka),
- ha úgy érzi, hogy önnek van igaza, de nem tudja, hogyan érvényesítse akaratát,
- ha úgy érzi, nehezen ért szót környezetével,
- ha megerősítésre vágyik szülői szerepét illetően (mert túl sokan osztogatják kéretlenül nevelési tanácsaikat),
- ha szeretné megtudni, hogy gyermeke miért illeszkedik be nehezen közösségbe (óvodába, iskolába), miért agresszív, és/vagy miért küzd tanulási nehézségekkel, illetve hogyan lehet korrigálni ezeket az eseményeket,
- ha ötleteket szeretne ahhoz, hogy gyermeke tanuláshoz való viszonya megváltozzon.
Kérdezzen lényegre törően, tényszerűen, s én célirányosan, röviden válaszolok.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mail értesítést, ha hozzászólás érkezik.
Kedves Julcsi!
Az én kislányom az óvodában egy agresszív gyerek „áldozata”, aki inkább elnézi és szenvedi az agressziót, semmint hogy visszaüssön stb. Az utóbbi időben látom a kislányomon a jeleket, hogy kezd teljesen elutasítóvá válni, de nem tudom, hogy a mindennapokban mennyire tudja megvédeni magát.
Szeretném megkérdezni, hogy én – a másik oldalról az én gyermekem védelme érdekében – hogyan tudok segítséget kérni, kihez fordulhatok.
Az óvoda elleplezi a problémát, azt mondják, mivel az agresszív gyerek szülei (egyébként jól szituált család) nem együttműködők, nem lehet mit tenni, nekem kell a gyerekemmel ezt otthon megbeszélni és valamilyen védekezési stratégiát kialakítani. (Az agresszív kisgyerek nagyon komolyan dadog is, de a szülei ezt sem hajlandóak tudomásul venni, elutasítják, hogy bármi probléma lenne a gyerekkel.)
Szeretném megkérdezni, hogy milyen szakszolgálathoz, fórumhoz fordulhatok, ha úgy látom, hogy nem történik semmi a probléma kezelése érdekében.
Ha pár soros válaszával megtisztel, nagyon megköszönném.
Üdvözlettel,
Tóth Zsóka
Kedves Júlianna!
Az lenne a problémám,hogy 3 és fél éves kisfiam minden éjjel felébred( már majdnem két éve) és nem tud visszaaludni.Fent van kb.két órán keresztül.(különböző időpontokban)Próbálja altatni magát(szopizza az ujját) Ha átmegyünk hozzá,vagy odavesszük magunkhoz,akkor sem jobb a helyzet.Nagyon el vagyunk már fáradva(van egy 8 hónapos kisfiúnk is),nekem már kevesebb a türelmem is.Ha ovi van fél 8-kor úgy kell felébreszteni.9 fél 10 körül alszik el(megvan az esti rutin), délután kb.két órát alszik(kb.1-3-ig)
Sajnos dadog is,amióta elkezdte beszélni,azt modják lelki dolog,de minden rendben van itthon.( mozgásterápiházunk is)Az ovit elfogadja,de inkább egyedül játszik.Több helyen próbálkoztam,de nem tudott senki segíteni..Nem tudom mit rontottam el,nagyon szeretnék segíteni rajta.
Köszönettel:Évi
Kedves Julianna!
Kisfiam júliusban volt 3 éves, szeptembertől óvodába jár. 18 hónapos korában fogadtuk örökbe, addig csecsemőotthonban élt. Novemberben 8 órában elkezdtem dolgozni Budapesten, ami az ingázással együtt 12h volt. Apa hozta-vitte az oviba. November második harmadik hetében behívtak minket az oviba,hogy a kiskiam nagyon agresszív, verekszik, ok nélkül hírtelen támad, akár felnőtteket is, kárt tesz a játékokban. Otthon nincs kistestvér, nem tudjuk hogy akkor hogy viselkedne, ha mi is ott vagyunk. Az óvónő azt mondta, hogy noveber elejétő fokozódott a kisfiamnál ez az agresszív viselkedés, lehet, hogy azért mert én dolgozom? Az óvónők elkönyvelték őt rossz fiúnak és ő ezt a viselkdési mintát hozza. Sokan azt tanácsolják, hogy váltsunk óvodát, amilyen hamar csak lehet. Az elmúlt 1-2 hónap valóban nem volt feszültségmentes a családban (anyagi problémák miatt, a férjem szeptember óta nem kapott fizetést, óraadó tanár az ELTE-n.) A csecsemőotthonban is hallotuk, hogy voltak dúrva verekedések, nem volt ott állandóan az az 1 gonozónő a 9 gyerekkel. Nem állítom, hogy én és a férjem soha nem voltunk indulatosak, de nem tudom, hohy mennyiben vagyunk mi hibásak, mennyiben ez a csecsemőotthonban tanult viselkedési minta, és az óvonők hozzáállása (a vezető ovónő az ovónője, aki alig van bent).
Köszönöm a segítségét. Mi készek vagyunk bármire.
Kedves Julianna!
7 éves kislányommal kapcsolatban szeretném a segítségét kérni.
Idén szeptemberben kezdte az iskolát és sajnos már bő egy hónapja minden reggel hasfájással ébred, hasmenése van. Alig bír reggelizni (ma pl. csak rágta-rágta a falatot a szájában percekig, de nem tudta lenyelni), sápadt, feszült indulás előtt. Ma már annyira elkeserítő volt a helyzet, hogy úgy érzem segítséget kell kérnem valahonnan.
Jeleztem már a problémát a tanítónénijének, de Ő azt mondta, hogy az iskolában jókedvű, nyugodt, sokat jelentkezik, jól teljesít, beszélget a társaival. Szerinte minden rendben van a gyerekkel.
Az előzményekről annyit, hogy mindig nehezen szokta meg az új helyzeteket – nagyon nehéz volt a böcsődei kezdés is két éves korában, majd utána az ovi is. Kiscsoportban gyakorlatilag minden reggel a levegőben volt, hogy sírva megy be – elég volt, ha valamelyik óvónénije szabadságon volt, vagy reggel a másik csoportban kellett gyülekezni. Középsőben azért sírt szeptemberben mert másik csoportszobába kerültek és az egyik óvónője helyett másikat kapott, nagycsoportban pedig azért mert új gyerekek kerültek fel hozzájuk.
Az iskolai jelentkezéskor ahhoz a pedagógushoz adtuk, akiről csak jót hallottunk, hogy minden gyereket „meg tud nyitni”, nagyon jó osztályközösséget kovácsol. Ebbe az osztályba került az ovis csoportjából még hat kisgyerek, köztük a legjobb barátnői.
Előzetes aggodalmaink ellenére viszonylag zökkenőmentesen kezdtük az iskolát – nem volt sírás, inkább csak kicsit riadt arckifejezés reggelente. Kezdetektől úgy nyilatkozott, hogy szereti mindkét tanítót, jó a suli, teszik neki.
Kislányunknak van egy 12 éves nővére – Ő is ebbe az iskolába jár, elsős kora óta folyamatosan kitűnő tanuló – ez csak azért jegyeztem meg, mert édesanyám szerint ez is probléma lehet, hogy a kicsi úgy érzi elvárás, hogy Ő is így teljesítsen.
Ezen a téren egyébként minden rendben van vele, már tudott olvasni, nyomtatott betűkkel írni jó pár hónapja. A tanítónénije odafigyel arra, hogy aki előbbre tart a többieknél ne unatkozzon – magyar és matematika órán is külön feladatlapokon dolgozhat a kislányunk és még pár gyerek. Sorban hozza a csillagos ötösöket (persze elsős révén ezek csak a füzetben-könyvben vannak a feladatok mellé írva. Múlt héten volt nyílt nap – mindkét órán végig jelentkezett, kiment a táblához nyitott mondatot felírni. Úgy érzem a tanulmányai miatt tényleg nincs miért szorongania.
Annyit tudunk, hogy reggelente amiatt aggódik nagyon, hogy legyen már ott más kislány is mire beér (hogy ne csak fiúk közé kelljen bemennie reggel), de el se késsünk, mert az osztályfőnöke az őszi szünet környékén valamikor nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy 3/4 8- ig mindenki érjen be. Többször rákérdez minden reggel, hogy mennyi idő van éppen. Gondolkodtunk otthon, és nagyjából innen datálódnak a reggeli problémáink.
Ha kérdezzük miért szorong, vagy nem mond semmit, vagy ezt az érkezéssel kapcsolatos két dolgot említi.
Már mindent lefuttattam fejben, hogy mi lehet a gondja … mostanában többször érték kis „balesetek” a többiek előtt – kiesett az utcára az iskola kapuján, beverte a fejét a padba úgy, hogy egész nap jegelni kellett, ma reggel pl. kiesett az autóból az utcára … ráadásul könnyen és gyakran elsírja magát …Ráadásként a hármas barátnői csapatból a másik két kislány újabban többször kihagyta a játékból … talán ezek a dolgok is kiválthatják a szorongását?
A tanítónéni szerint túlpátyolgatjuk a kislányunkat mi is és a nővére is – aki egyébként naponta többször ránéz a húgára és való igaz, hogy nagyon félti, ha valaki bántja a kicsit, azonnal a védelmébe veszi, sír vele együtt ha gondja van.
Elnézést ha hosszúra nyúlt az írásom, de talán így minden körülményt fel tudtam vázolni.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julianna!
Tanácstalan vagyok, ezért fordulok Önhöz.
4 éves kislányom középsős az óvodában. Hála az égnek szeret járni, mindenki szereti.
Van egy barátnője, akivel sokat vannak együtt.. Úgy érzem ez a baj. A kislány akkor barátkozik az én lányommal, ha olyan kedve van. Úgy vettem észre, hogy lelkileg irányítja. Nem engedi mással barátkozni. Olyanokat mond neki, hogy csak akkor lesz a barátja, ha a lányom engedi a nyusziját ütögetni.
Amikor itthon szóvá tesszük, hogy barátkozzon mással, sírni kezd, hogy neki akkor is a Lilla a barátja, miért tiltjuk tőle..
Kezdek nagyon elkeseredni, mert attól félek még jobban függő lesz.
Amúgy aranyos kislány a lányom, sokan szeretik, és ha nincs ott a Lilla, ő is nyit mások felé. Megvárják öltözködésnél (vagy ő várja meg a társát, együtt indulunk haza az oviból.) Szülői értekezleten azt hallom más anyukáktól, hogy szeretik a lányomat a társai. Mégis..
Egész nyáron nem találkoztak, nem volt semmi baj..
De most, hogy elkezdődött az óvoda, mát sem hallunk, mint Lilla így, Lilla úgy..
Többször próbáltunk vele beszélni, hogy keressen más barátot is, ne csak a Lilla legyen az egyetlen.
Már gondoltam arra is, hogy beszélek az óvónőkel, ők hogy látják, mit javasolnak.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julianna!
Már tehetetlenségembe és kissé megijedve fordulok Önhöz , mert gyermek pszichológushoz nem merem elvinni a kisfiam , nehogy megbélyegezzék , óvoda kezdés előtt.
Az elején kezdeném , hogy esetleg segíteni tudjon nekünk:
Kisfiam 2010 novemberbe született, szerelem gyermek. Nagyon okos , ügyes , de 2013 -ban kishuga született és rendkívül megváltozott. Valószínű a testvér féltékenység az oka, kicsi a korkülönbség és a kislányom ràadàsul rossz alvó is volt picibabànak is, meg a szoptatás, és a kisfiam ezt nehezen fogadta el, higy hirtelen mással is kell osztoznia rajtam, de mindemellett nagyon sokat szeretgette akkor is most is , de máskor meg kitör rajta valami és mindenért veszekszik a húgàval, „útjàba” van, elveszi tőle a játékot ami nála van pont az kell, de ezt még nem is venném nagy vajnak , hisz gyerekek mindig az kell ami a másiknál van, de sokszor arrébblöki, megüti vagy megszorìtja a kezét.és ha szólok persze màr mondja , hogy bocsánat , de van , hogy mérgesen reagàl.
A kistestvére hamar elég aktív lett (mászás , járás) mert amíg csak ritkán volt kint , hogy az ágyába is volt, akkor ritkán fordult elő ez a féltékenységből fakadó „figyelemfelhívàs” jelei. Most egyre gyakrabb már , persze sokat vagyok egyedül velük és nem tudom megcsinalni azt hogy külön játszanak , mert megertem néha a kicsi zavarja a nagyot,csak nagyon csúnyán reagál .Ràförmed, ràkiabàl , vagy az előbbi leìrtak.
De még a másik „baj” , hogy az is már mindennapos , hogy ràszólok és folytatja tovàbb, ha odafigyel, ha nem..és van hogy visszabeszel ( volt hogy nem engedtem valamit és : „ronda anya” ,” ronda apa”) , csúnyákat is beszél , ha mérges, ha nem sikerül valami, vagy nem úgy van ahogy akarja , van hogy csapkod ; dobàlózik, kiabàl, sok hiszti – visitassal, és már próbáltuk a férjemmel szépen nyugodtan türelmesen , meg elterelő művelettel csitítani, de nem sok sikerrel. Már nagyon megrémiszt a viselkedése. Nem tud rá senki hatni. De aztán máskor meg az ellentéte , „kenyérre lehet kenni” , okos nagyon tényleg , korához képest sok mindenben ügyes , fogékony, hamar elkezdett beszélni is, olyan szépen el lehet beszélgetni vele, értelmesen és megérti, megjegyez dolgokat. Nagyon eleven, (persze mint a gyerekek) alig lehet kifàrasztani, aludni nehezen alszik el gyakran, (mintha tele lenne a kis agya mindennel és nem tud kikapcsolni , elnyugodni ) van hogy ebéd után egy óra kell , hogy elaludjon, de ha elalszik akkor nyugodtan 2-3 órát is tud aludni. Éjjel is már nyugis, voltak olyan éjszakák, hogy „felsirt” (vagy visitott) és alig bírtam megnyugtatni, mintha nem is lett volna magánál, és másnap nem is emlékezett rá. (Nem rossz álom mert arra emlékszik is, meg olyankor felkelt ha esetleg rosszat álmodik) nagyon ijesztő volt, még sírtam is , hogy Máté mi a baj? ; fáj valamid? ; de csak visitott.mire egyik pillanatról a másikra meg-megnyugodott (kb 5perc) és aludt tovább, de volt olyan mikor testveremnel , szuleimnel is elofordult vele, többször is éjjel (gondolom hogy más környezet, sok élmény) .most már egy ideje nincs ilyen, de konkrét nem tudjuk ez is miért volt, nyugtalanság? ! Olyat műsort , mesét nem néz nappal se este amibe bármi olyan lenne , hogy ijesztő. Mesélünk is néha. Játszunk is együtt. Nehéz az , hogy heti párszor csak ketten programot szervezzünk mert férjem sokat dolgozik, sokat vagyok egyedül velük, nekem is már hamarosan munka lesz , mert már hosszúbak tűnik ez az itthonlét, és lehet , hogy ez a türelmetlenség és idegesség már ràjuk is ragad. Bántani nem bántjuk , semmiképpen sem. A szabályokat nem akarja betartani, hogy a lakásba nem futkosunk, nem ugrálnak az ágyról , nem köpköd ( most ez az új butaság amit csinál) . Ezért egy picit a szájára „ütök” , persze nem erősen, csak , hogy nem szabad , csúnya , buta dolog; mindent a lehető legtöbbször szépen ( légyszíves , kérlek) elmondjuk és 1001 szer is megcsinalja, de már a szomszédot is „zavarjuk” , hogy sokat hisztizik, hangos, mi meg próbáljuk megertetni , hogy mások is laknak a házba, de másrészt meg hát gyerek , de mindent nem lehet..Ezért „harcol” velünk, és ha figyelemfelkeltes is lehet , de folyton rá figyelünk hiszen mindig olyant csinál , hogy szóvá kell tennem, nem minden a „nem” , de olyan eszetlensegeket tud csinálni. .
A jatszoteren , másokkal szeret játszani , vannak pajtasia, inkább kicsit nagyobbakkal, vagy korabeliekkel, szerepjatekokat,labdajátékok, szaladgalas. Imád kint lenni a levegőn, ahogy tehetjük lent vagyunk.
De mamàéknàl is sokat volt, udvar van, és reggeltől estig kint, csak egy ismerős megkerdezett egy pszichológust, vajon mért nem akar itthon lenni, hát mert ott „szabad” minden t szó szerint, az udvaron kint amikor akar, tesó nincs ott, és a mama, papa kényezteti, ( persze a nagyszülők nem nevelnek hanem elkenyezteti) csak itthon meg nem bírunk vele. Így a pszichológus és testvérem szavára adva kevesebbet mehetett anyukamekhoz, persze nagyon nem értettek meg, és megsertodtek, de a gyerek érdekében muszáj volt. Kicsit javult is a viselkedés, apához is már ragaszkodóbb, mint volt, de megint jött egy „hullámvölgy” és most nem tudom mi a teendő.
Ovi kezdődik, kiscsoportba megy és ezt is javasolták , hogy irassam vegyes csoportba, hogy ne tűnjön ki annyira , ha esetleg „kicsit problémàsabb” lenne mint egy korabeli a „kicsik” között. Sajnos nem tudtàk àttenni:-( ez is idegesít , bár lehet az oviba jó gyerek lesz, kis csendes , szégyenlős amúgy mások előtt amíg fel nem oldódik, de ha kibukik egy ilyen ” düh roham” (ha ez az már) akkor nagyon kitűnik és nem akarom , hogy kinézzek onnan , és orvoshoz küldjenek , hogy nyugtatozzak, azt nem engednem.
Nem tudom mit tegyek 🙁
A másik valószínűleg összefüggésben lehet ezzel az egész dologgal, hogy a kakilas csak pelenkaba megy.. 2 évesen már a pisilés simán ment bilibe aztán wc- be. Ezzel nem volt gond. Kísérleteztünk a kakival is , csak szorulasos volt sokszor, és volt 2 szer beöntésen is, ezért nem erőltettük a kakilast csak ha akart a bilibe, örültem ha volt kaki mindennap és ràadtam a pelust. Aztán ezen a szorongásos már túl vagyunk , mindennap van széklet normális, de idén februárban felült a wc-re hogy odakakil, azt hittem viccel, de tényleg, aztán örültünk minden, és mondta másnap is oda, persze ebből nem lett semmi, rá pár hónapra megint volt ilyen, aztán másnapra mondtam nem adok rá és kész, nincs. Minden módszert kipróbáltam, (jutalomfal, rajzolás, matrica, az hogy ha nem kell pelus mást veszünk amit szeretnél) de sehogy nem akar a wc-be kakilni, se a bilibe. Volt 4 alkalom és kész, nem esett bele, nem csöppent vissza a víz , felni nem fél mert ha akar ülve pisil a wc-n. Meg mondja hogy kakilni kérek pelust, raadom , kakil, aztán leveszem. Igazából nem kell neki már éjszakára sem 3 éves kora óta, csak ha szól hogy kakilnia kell. De ezt sem tudom hogy miért. Ha mondom nincs, visit, meg mondja hogy ott a hugie, hiába mondom az kicsi.nincs már ekkora.nincs a boltba. De ha nem adom rá addig üvölt vagy visszatartja.
Azt mondják majd az oviba látja. .Hát nem vennék mérget rá mert a tesó most kezdte a bölcsit de látni látott már olyan kis wc-t és nem akart akkor se..de reménykedek. Már más nem jut eszembe.
Ja és visszaterve a tesomra és a pszichológus ismerősrere hallgatva, kevesebbet volt mamaeknal , de volt pár hét jó időszak aztán visszaesés is ( próbálgatja a határokat), de most ovi előtt idegeskedünk , mit tegyünk ezekkel a gondokkal?
A férjem hirtelen haragubb és pont van hogy olyanert szól rá amiért nem kellene, de látszik hogy apa is „kell” de amúgy nagyon anyàs.
Ettől függetlenül már én velem is csúnyán viselkedik, apával. Idaig a szigorú én voltam, de ha kellett engedékeny. Apa sokáig tűri, de nem tud sokat könyörögni, akkor ràkiabàl. Úgy sem ért a szóból.
Biztos sok hibát elkövettünk; első gyerkőc elkényeztetett, aztán jött a tesó „kicsit” nem akarattal (sokat egyedül velük) háttérbe szorult, keveset vagyunk együtt, és idegesek a szülők (sok a gond a mai világba).
De szeretnénk valahogy helyrehozni, Imadjuk Őket , a kicsi az indigója a kisfiamnak, csak lányba. Nem szeretnénk , hogy felnőtt korára egy agresszív férfi legyen, minden szempontból megteszunk mindent, hogy érezze foglalkozunk vele szeretjük , babusgatom őt is. Odabujok hozzá .elmondom neki.velem alszik el.
De nem akarom hogy baja legyen, abból hogy ő most úgy érzi „nem vele foglalkozunk” .minden percbe figyeljük hogy nehogy összekapjanak valamin. És ha a kicsi a hibás rá is szólok , nem csak a kisfiamra.
Kérem segítsen mit tegyünk!
Köszönjük válaszát előre is!
Kedves Julianna!
Engem is a gyermek önálló játékkal kapcsolatos problémaköre érdekel. 2 és fél éves eleven, értelmes kislányunk nem hajlandó egyedül játszani. Ez már egészen pici kora óta így van. Igen keveset játszott egyedül, pedig az egész család próbálkozott – ahogy a szakértők mondták: kis közös játék, majd néztük, hogy játszik, kis időre magára hagytuk stb. Nemrég a könyveivel egész hosszú időre lekötötte magát, de mostanában már ez sem működik. Főzésben, háztartásban szívesen segít, de az önálló játék egyáltalán nem megy (max 5 perc). Amikor megszületett az öccse, akkor döbbenten rá, hogy ilyen is van, mert ő akár 10 percig is „el van” magában, sőt van amikor 20 percig pörög-forog és elég ha tudja, hogy a közelben vagyunk. A kicsi 5 hónapja született és igazából akkor rosszabbodott a helyzet. Érthető ez a nagyobbiknak igen nehéz időszak, ezért rajtam kívül – akit nagyon leköt a kisebbik – mindenki a családban elkezdett vele foglalkozni (amikor letettem a kicsit én is, sőt, sok különprogramot szerveztem neki, hogy csak kettesben lehessünk). Ennek ellenére nem szeret magában játszani. Tanácsot szeretnék kérni, hogy mi a teendő ilyenkor? Próbálunk vele együtt játszani, majd egyedül hagyni, de nem működik.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julianna!
Kislányom 22 hónapos, és nem hajlandó az önálló evésre. Nem fogja meg a kanalat, de amit kézből tudna enni, azt sem veszi el,vagy ha mégis akkor is nagy hisztik árán. Korábban (1-1,5 éves korában) fordultam ezzel a problémával orvoshoz, ill. védőnőhöz, de ők azt mondták ne erőltessem, ráér még önálló lenni. Én nem is erőltettem, de még mindig nem mutat semmi féle hajlamot az evés iránt. Ha megfogja a kanalat, akkor is csak játszik az étellel. De enni nem hajlandó vele.
Van, hogy néha-néha megfogja a kanalat, ha én is fogom, és belevezeti a szájába, de ha elengedem, utánna már meg se akarja fogni.
A pohárból ivás is nehéz. Tegnap nagy nehezen (sírás és hiszti árán) rávettem, hogy igyon egyedül pohárból, szépen fogta a poharat egyedül és ivott is belőle. De este már rájött arra, hogy a pohárban lehet pancsikolni, és nem megfogni és inni akart belőle, hanem bele nyúlkálni.Ma is próbáltam többszőr, de mióta rájött, hogy abban lehet locsizni, csak játszana benne, és inkább nem iszik.
Úgy veszem észre minden más jobban érdekli mint az evés-ivás, inkább játszik.
Arra is gondoltam, lehet hogy az a baj, míg más gyerek már a cumis üveget is saját maga fogja, ő egészen pici korától fogva kis pohárból itta az anyatejet is, mert a cumis üvegből nem volt hajlandó inni, ez által ugye a cumit se igényelte, így ő az üvegből sem tudott önállóan inni.
Sőt mikor elérkezett az idő, hogy 8 hós körüli korára etetőszékből egyen, onnan is ki kellett vennem, mert volt egy furcsa szokása.Ez egy másik probléma, ami már hála Istennek elmúlt, de bizony lehet, hogy maradandó hátránya keletkezett.
Ez a furcsa szokás az volt, hogy az etetőszék asztallapjához, nyomkodta a pocakját, folyamatos ütemes mozgásokkal, de olyan erővel, ha oda raktam a kezemet, az már nekem fájt(a fotelhez letérdelve is hasonló dolgot csinált, de szerencsére ezt is elhagyta). Az orvos azt tanácsolta vegyem ki az etetőszékből, és egyen kisszéken, kisasztalnál.
Hát igen, így tettem ,de az én kislányom olyan izgő-mozgó, hogy abszolút nem akart megmaradni a kisszéken, inkább elfut és játszik. Tehát maradt az ölben etetés, ill. kb. egy hete vissza raktam az etetőszékbe, de nem nagy sikerrel, mindig ki akar mászni.
Nem tudom mit csináljak vele, kérem adjon valami tanácsot, hogyan vezessem rá az önálló evésre?
Kedves Julianna!
Mióta kisfiam bekerült a közösségbe, méginkább nyílvánvalóvá vált számunkra, hogy valamiért más mint a többi. Beszédileg, értelmileg a társaihoz képest láthatóan lemaradottan kezdtük meg az óvodát. Akkoriban öt-hat szót beszélt (3év). A beszoktatásnál kezdődtek a problémáink, és a későbbiekben fokozatosan tűntek fel különböző jelek, amik összehasonlítva a korosztályához keltettek bennünk kétségeket. Átfogó képet szeretnék festeni kisfiamról, ezért az elején kezdem a történetét: nagyon várt gyermek volt, sokat vártunk és küzdöttünk hogy megszülethessen. 42-ik hétre jött a világra sürgősségi császármetszéssel a gyengülő szívhangja miatt. Az orvos elmondása szerint a magzatvíz már szennyezett volt, később infúzióra tették mert beteg lett, mindezekről a zárójelentésben egy szó sem esik.Valószínűsíthető az oxigénhiány is. Nem fogadta el a mellett, nem is tudtam szoptatni, már a csecsemőosztályon felsírta a többieket, és tartott mindaddig, amíg el nem hagytuk a kórházat. Itthon már „nyugodtabb” baba volt, igaz sokat sírt, de nem éjjel-nappal. 10 hónaposan kezdett el járni, de inkább futni, azóta meg sem áll, egymást érték a balesetek. Soha nem tudott egymagában eljátszani, most sem tud, mindig vele kell lenni és együtt játszani. Félelemérzet nélkül mászik fel mindenhova, ugrál, fut, szaladgál. 3,5évesen tanult meg kétkerekűvel biciklizni.
Óvoda: második nap hazaküldték, hogy a gyermek kezelhetetlen. Lehetséges, akkor ne aludjon ott, de még jobb lenne, hogyha nem is ebédelne, inkább vigyem el még ebéd előtt. Két hónapig tartott a beszoktatása, mire sírás nélkül el tudtam tőle reggel köszönni. Egy barátja van, ha ő nincs ott, be sem akar menni, kétségbe esik. Az óvónő elmondása szerint nagyon nehezen kapcsolódik be egy-egy feladatba, inkább külön elvonul, körjátékokon, óvodai közös játszásokban nem vesz részt. Közösségi eseményeken (anyáknapja-farsang) kétségbeesetten menekülőre fogja. Feladatokat nem igazán érti meg. Játéknál gyorsan elterelődik a figyelme, egyik játékról a másikra vált. Nem mondókázik a többiekkel, nem rajzol csak erős firkákat. Gyakran vannak dühkitörései, akaratos. Nem fogad szót, olyan mintha nem hallaná amit mondok neki. (füll-orr gégészeten is jártunk-hallásával minden rendben)Figyelmetlen, kis szeleburdi. Mindent megtettem (teszünk) érte, sokat foglalkozom vele, de annyiszor csődnek érzem magam hogy nem haladunk. Próbáltam vele formabeillesztőzni, vagy építőkockázni. Formákat nem illeszti be, minden játékot nagyon gyorsan megun, fejlesztő feladatokat is találtam neki, de két perc után felugrik és elszalad, nem tudok vele mit kezdeni, rettentően nyughatatlan, és pörög reggeltől estig. Rajzolni is egy perc, annyira amíg összefirkálja erősen rányomva marokra a lapot, ami szinte kiszakad. Mostanában már szebben fogja a ceruzát, pici hullámokat is rajzol, de a firka a jellemzőbb. Az óvónő szerint kár még fejleszteni, nem követi az utasításokat mert nem figyel, hiába is szeretném pl. beszédfejlesztése járatni. Figyelme nagyon gyorsan elterelődik. Nem teljesül a kívánsága azonnal dührohammal reagál, megnyugtatni sem tudom, vagy elmagyarázni sem, mert nem figyel rám, a szemembe sem néz ilyenkor. Várakozni nem tud, nagyon türelmetlen, mindent azonnal, és most típus. Egy posta, vagy egy bevásárlás óriási kihívás sokszor. Bevásárlóközpontban is szaladgál a sorok között, lefekszik, hempereg, hason csúszik, itt 20perc volt a maximum amit kibírt, természetesen innen is sírással jöttünk ki. Hangulatingadozásai vannak, egyszer boldogan konstatálom hogy elmentem vele bevásárolni, máskor pedig megfogadom hogy nem jön velem többet. Kiszámíthatatlan mikor mire hogyan reagál. Sokszor kérdezgeti ugyanazt egymás után (pl apa mikoj dzsün haza? elmondom neki a választ, és ismét megkérdezi sokszor és hosszasan), nem tudja elmondani mi volt az óvodában, hol voltuk aznap délelőtt. Olyan, mintha a memóriájával lenne valami probléma, vagy csak nem akar válaszolni. Egy példa: állatkertben voltunk, apa, anya, ő . A járdára felfestett tappancsnyomok érdekelték, futkározott, egy-két állat érdekelte, de az is annyira, hogy egy pillantást vetett rájuk. 1,5 óra alatt megjártuk az állatkertet. Itthon a nagymama megkérdezte hogy hol voltunk, és nem tudott rá válaszolni, még ő kérdezett vissza: „-hol?” , és ilyen eset sokszor előfordul.
Beszéde sokszor nem érthető másoknak, hadar, kisebb szép és érthető mondatokat már mond, de nem helyesen és nem érthetően. Öltöztetni kell, nem tudja csak a nadrágját és a zoknit levenni, felvenni csak a tépőzáras cipőt. Próbálkoztunk ezzel is, hogy megtanítani önállónak, mert már középső csoportos, és ott már elvárások vannak, de dühösen ordít hogy „nem tudom”, próbálkozik, de feladja. Fenekét nem törli ki, de ezt sem akarja megpróbálni. Segíteni szeretnék neki, vagy bármit megmutatni azonnal dühösen reagál. Tehetetlennek érzem magam és kétségbeesettnek. A nagymami pedagógus, szerinte majd behozza a lemaradást, de eltelt egy év az óvodában, és kezdünk kételkedni, hogy valami más lehet a probléma. Mi lehet a baj, vagy ilyen egy „átlagos” 4 éves? Hogyan tovább? Merre? Mit és hogyan foglalkozzak vele itthon? Nagyon szeretem, ez a kis ördögfióka az életem, de nagyon nagyon félek tőle, hogyha, iskolás lesz belőle Ő lesz a fekete bárány, és hátrány fogja érni amíg fel nem nő. Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julcsi!
Kisfiam hamarosan 5 éves lesz. Másfél évet járt bölcsibe, most kezdte a második évet az oviban, ahol vegyes csoportba jár (3-6 év közti gyerekek). Baba korától van egy székletürítéssel kapcsolatos problémánk, ami a mindenpjainkra is jelentős hatással volt, mostanában talán kevésbé. A mozgásfeljődésben kihagyott egy két lépcsőt, nem ült ill. mászáskor az egyik lábát még mostanában is kinyújtva tartja. Ha izgatott vagy siet esetleg elgondolkodik, gyakran rázza a kezeit ill. billeg a lábain, amit neurológussal vizsgáltattunk, de nem talált kezelendő eltérést. Kedves, lelkes, képzett ovó nénink tanácsára prevenciós tornára jár az óvodában, ahol mozgásfejlesztés a cél. Sajnos még nem igazán önálló. Odaadó nagyszülőkkel van délután, amíg hazaérek. Van egy 7,5 évvel idősebb nővére, akitől csupa „nagyos” dolgot lát, hall, tapasztal, így a számítógépet és elektronikus játékokat már gond nélkül képes kezelni, de pl. autókkal, vagy egyebekkel a legritkábban játszik, akkor is legtöbbször igényli a társaságunkat. Azt hiszen nem igazán tud egyedül játszani ill. alapvetően egyedül keveset van. Rajzolni nem igazán szeret, még gond a ceruzafogás is, de az elmúlt egy évben már halvány vonalak, körök, alakzatok sikerülnek. Egyes vélemények szerint hagyjak még neki időt, hisz fiú, inkább futkározzon csak, mások (óvo néni) szerint sürgősen változtassak az életünkön ill. az önállóságra neveléssel kapcsolatos dolgokon, mert nagy baj lesz. Önnek mi a véleménye? Talán még korábban keljek és csak a legszükségesebbekben segítsem őt akár a reggeli készülődésben? Teljesen felejtsük el a tévézést? Eröltessem a rajzolást és az autókkal/egyebekkel való játékot? Ne hagyjam a nagyszülőkre, akik teljesen alárendelten vannak vele és nem korlátozzák/irányítják szinte semmiben? Kérem szíves véleményét, amit előre is köszönök.