Tipegők

A már járni tudó, vagy épp azzal kacsingató kis rosszsontok kerülnek terítékre.

Magabiztos gyerekek

Az a kép, amely a gyermekben az első években kialakul önmagáról, rendkívül tartós, és sok éven át mélyen befolyásolja a kortársakhoz és a felnőttvilághoz...

Mozgásfejlesztés mondókákkal, énekekkel

Mindenki által ismert tény, hogy a zenei nevelés hatásai túlmutatnak a zenei fejlesztésen. A teljesség igénye nélkül sorolok fel néhányat: érzelmi fejlődés, értelmi képességek fejlődése (figyelem,...

„Ez a nap más mint a többi…” – ötletbörze első születésnapra

A gyermek egyéves születésnapja fontos esemény a család számára. Ekkor teremtjük meg a kicsi életében az ünnep hagyományát, és mi is ekkor emlékezünk vissza...

Téli bezártság – Így tégy ellene!

Az ősz és a tél beköszöntével egyre rövidebbek a nappalok, egyre kevesebb időt lehet tölteni a játszótéren vagy a szabadban. Vajon mit lehet tenni...

Amikor nélküle utazunk

A szakemberek nem javasolják, hogy a kisgyermek 2-3 éves koráig több napra elutazzunk nélküle. Vannak azonban helyzetek, amikor nem kerülhető el az utazás vagy már szükségünk...

A dackorszak, avagy a gyermekkori hiszti

A gyerekeknél a körülbelül másféltől három és fél éves korig terjedő időszakot a hétköznapi nyelvben dackorszak néven ismerjük. Ez az az időszak, amikor kialakul...

Nagyobbacskák hordozása: buktatók és megoldások

Cikksorozatomban életkorok szerint gyűjtöttem össze azokat a nehézségeket, amik sokszor a mindennapi hordozás útjába állnak. Legutóbb a pici babákról beszéltünk. Most folytassuk a nagyobbacskákkal! https://babafalva.hu/ujszulott-hordozasa-buktatok-es-megoldasok/ Kíváncsiskodó...

Höcögtető, lovagoltató játékaink

Höcögtetés? Hát ez meg miféle kifejezés? Lovagoltatás? Ezt már ismerjük. Pedig a kettő egy és ugyanaz, csak a régiebbi höcögtető kifejezés már alig-alig használatos....

Bakancslista kisgyerekes anyáknak 3.rész – Amit tuti meg kell csinálnod, mielőtt...

Születésük előtt annyi mindent tervezünk, aztán elröppenek a hónapok, az évek, és lehet, hogy kimaradnak dolgok és már megint csak az álmodozás marad, az olyan jó...

Miért jó az esti fürdetés? 5+1 játék a kádban

Játszani mindig jó, játszani mindig kell. Nem kivétel ez alól az esti fürdetés sem. A pici babákat ellazítja az esti fürdetés a meleg kádban....

Cumizás – ujjszopás – leszokás – tiszta beszéd

Amikor a gyermek cumizni kezd, vagy szopja az ujját, a felnőtt világ rendszerint valami olyat lát ebben, amiről „jaj majd le kell szokni”. Gyakran...

5 kérdés a szobatisztaságra szoktatásról

Sokan tanácsolják, hogy könnyebb a gyerekeket nyáron bilire szoktatni. Valóban így van? Próbálkozzunk akkor is, ha a kicsi semmi érdeklődést nem mutat a dolog iránt?...

Káros-e a gyermeknek, ha anya dolgozik?

Elég sok munkakörben van valós igény a gyermek egy éves kora előtti munkavégzésre, például mikrovállalkozók esetében (fodrász, kozmetikus, ügyvéd stb.), vezető beosztásban (közép- és...

Hang – játék

Annyira természetes dolog számunkra a beszéd, hogy csak egy megfázás, torokfájás alkalmával döbbenünk rá: „Elment a hangom,  mi lesz velem?" Fontos tehát a hang...

Étteremben kisgyermekkel

A nyár beköszöntével a kisbabás családok is útra kelnek. A nyaralás ideje alatt rendszeresen eszik a család étteremben, ám ha kisgyermekekkel utazunk, nem mindegy,...

Meddig használhatunk cumisüveget?

A gyermeket 15 hónapos kora után nem szabad cumisüvegből etetni az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlása szerint. Így csökkenthető a szuvas fogak, az elhízás, és...

Evés közben nem ugrálunk!

A gyermekeket érintő egyik leggyakoribb baleset a félrenyelés, a légúti idegentest okozta fulladás. Legtöbbször játék, szaladgálás közben akkor történik meg a baj, ha a...

Meddig szép a „cidabida”?

A kisgyermekes családok életében nagy esemény, amikor szemünk fénye először mond ki egy szót vagy szókezdeményt. Türelmetlenül várjuk ezt a pillanatot, és természetesen feljegyezzük,...

Tipegőnk első karácsonya

Gyermekünk első igazi karácsonya - amikor már bizton számíthatunk arra, hogy megérinti őt a varázslat - nagyjából másfél éves kora után várható. Ekkor már...

Kistestvér a láthatáron

Egy kisbaba érkezése mindig örömteli pillanat – de nem biztos, hogy ezt a család minden tagja így éli meg. A testvérek között fellépő féltékenység,...

Babajelbeszéd – korai kommunikáció, harmonikusabb kapcsolat

Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát - így szól a régi bölcsesség, aminek igazságtartalma mára bizonyos szempontból megváltozott. Egyrészt, mert az anyák...

Zenebölcsi? Babatorna? Angol? – Hová menjünk?

Zenebölcsi? Babatorna? Kézműves foglalkozás? Angol? Idővel felmerül az igény, hogy szeretnénk néha-néha csemeténkkel együtt kimozdulni, értelmes időtöltést keresni, ahol baba és mama egyaránt jól...

Játék, zene, fantázia – babaszínházba menni jó!

Énekelve, gitározva érkezik a Kezeslábas Társulat a gyerekek közé a kicsik számára ismert mondókákkal és dalokkal. Közben kezükre kesztyűket, zoknikat húznak, amikből lassan, a...

Így ringatja el magát egy találékony kisfiú – videó

Olvasónktól kaptuk a következő humoros videófelvételt, amelyen egy kisfiú – mintha csak ismerné az LGT egykori klasszikus slágerét – saját magát ringatja el.

Ölbeli játékaink – merítsünk nagyanyáink ötlettárából!

Ölbeli játék? Mostanság igen elterjedt, újra felfedezett kifejezés, amely nevében hordozza jelentését: vedd ölbe, bújjatok össze, simogasd, csiklandozd, lovagoltasd, játsszatok! Az ölbeli játék ősi...

Családi nyaralás gyerekekkel

Kisgyermekekkel is kényelmesen utazhatunk, nyaralhatunk, ha figyelembe vesszük az igényeit és a tűrőképességét, és felkészülünk előre minden helyzetre. Összeállításunkban ehhez nyújtunk segítséget. Jótanácsok nyaraláshoz,...

Veszélyes bébikompokat vontak ki a forgalomból

Két hónapon át zajlott és a közelmúltban zárult le a 3 éves kor alatti gyermekeknek szánt etetőszékek, járókák és bébikompok országos fogyasztóvédelmi ellenőrzése. A...

Kis és nagy dolgok a játszótéren

Egészséghez való jog, tisztálkodás, intimitás - az emberi méltóság megőrzése. Az ombudsman szerint ezért nem mellékes a mellékhelyiségek hiánya a budapesti közterületeken, játszótereken. A...

Sztárok a tiszta homokozókért kampányolnak

Papp Gergő „Pimasz úr” kisgyermekes apaként megelégelte, hogy kisfiát féltenie kell a homokozókban található kórokozóktól, és úgy döntött: a Tiszta Homokozóért Alapítvány nagyköveteként hívja...

CIKKEK BABÁKRÓL, GYEREKNEVELÉSRŐL