Segítség a nagycsaládosoknak 2018-ban

nagycsaládosok támogatása

Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz kötődik, a harmadik pedig adminisztratív enyhítést hoz – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten, az Erkel Színházban, a Nagycsaládosok az Erkelben című rendezvényen.

  1. Az államtitkár elmondta: jövőre eltörlik azt az adminisztratív kötelezettséget, miszerint a nagycsaládosoknak évről évre igazolniuk kell, hogy több gyereket nevelnek.
  2. A nagycsaládosokat kiemelten érinti, hogy új ingatlan vásárlása esetén a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) összegét is figyelembe veszik majd az illetékkedvezmény számításánál – közölte Novák Katalin.
    Megjegyezte, hogy eddig maximum 30 millió forint értékű ingatlan után lehetett érvényesíteni a kedvezményt. A módosítás akár 600 ezer forint teherkönnyítést is jelenthet egy család számára – tette hozzá.
  3. Ha valaki a CSOK mellé kamattámogatott hitelt is felvesz, a közjegyzői díj a harmadára csökken, és ez több tízezer forint támogatást jelent egy családnak – hangsúlyozta az államtitkár.

Hivatalos: elengedik a lakáshitelek egy részét

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke leszögezte: a NOE az a hely, „ahol a legnagyszerűbb emberek vannak”, akik együtt ünnepelnek és együtt segítenek a bajba jutott családokon.

A köszöntőket követően a nagycsaládosok a Diótörő című előadást tekintették meg az Erkel Színházban.

forrás: mti

Erről a témáról még a Pénzügyek, támogatások rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés

1 KÉRDÉS

  1. Elnezest en sajnos egyedul nevelem a gyermekeimet a lanyom a legidosebbik ithagyta az unokamat most en vagyok a gyamja a kicsinek alberletben lakunk es nagyon nehez most tudnak segiteni vagy tartos elemiszerel vagy ami fontos volna anyagi tamogatasban elerhetosegem 20-978-00-54 marika koszonom

Hozzászólás a(z) Gallaine hanko maria bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .