Választható részmunkaidő a közszférában

Választható részmunkaidő a közszférában

Kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni 2010. január 1-től a közszférában a GYES-ről, GYED-ről visszatérőket, ha kérik. A kormány döntése értelmében jövő évtől a szülő kérésének a munkáltató köteles eleget tenni, a gyermek három éves koráig.

A részmunkaidős foglalkoztatás azt jelenti, hogy napi 4, illetve heti 20 órát dolgozhat a munkavállaló, de ettől, közös megegyezéssel el lehet térni, és lehetőség van a napi 6 órás foglalkoztatásra is.

Az új szabály nem vonatkozik majd a hivatásos állományú munkavállalókra, azaz a rendőrökre, tűzoltókra, katonákra, de itt is lesz lehetőség megegyezésre a napi, heti munkavégzés időtartamáról.

A részmunkaidős foglalkoztatást a munkáltatónál kell majd kérelmezni, legkésőbb a fizetési szabadság letelte előtt 60 nappal, a pedagógusoknak pedig a tanév szorgalmi időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző 60 nappal korábban.

Forrás: MTI

hirdetés

12 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kedves Hajnal!

    Kérlek add meg annak a jogszabálynak a számát, ami alapján köztisztviselőként kérhetem a részmunkaidőben történő foglalkoztatásomat. A Gyes folyósítása alatt ismét munkába szeretnék állni napi hat órában. A munkáltatómmal ennek intézése érdekében a közel jövőben felveszem a kapcsolatot, a megbeszélésre felkészülten szeretnék elmenni.

    Köszönettel: Krisztina

    • Kedves Krisztina!

      Kérnem kellett a jogtanácsos szakértőnk segítségét.

      A módosítás egy masszajogszabály része: 2009. évi CXXVI. törvény egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról, de ettől vsz. nem lesz sokkal okosabb.:( Érdemesebb kikeresni a megfelelő részeket az Önre vonatkozó törvényekből (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt törvényből):

      Köztisztviselők: 1992. évi XXIII. törvény
      Közalkalmazottak: 1992. évi XXXIII. törvény
      Igazságügyi alkalmazottak: 1997. évi LXVIII. törvény

      üdv,
      Hajnal

  2. És aki nem a közszférában dolgozik fulladjon bele a munkába a gyerekeit meg tegye a feje alá???? Hurrá Magyarország! Csak így tovább!!!!

    • Kedves dreamy!
      Épp azt számolgatom, hogy a jövőre „tervbe vett” gyermekünket hová fogom 2 éves korától íratni, ha még el sem kezdődött a bölcsis-ovik reális bővítése..
      Most olvastam, hogy „már” kitolták a maximálisan csoportba felvehető gyermekek számát csoportonként… Tehát nem több csoport indul, hanem egy dadusra/óvónénire még több (már így is túl vannak terhelve/ gyermek jut!!!!!
      Hová vezet ez????
      Nem maradhatok itthon az alig két éves gyerekemmel, de nem valószínű, hogy biztonságban lesz ott, ahová hivatalosan azért viszem, hogy vigyázzanak rá… A nagyszülők sacc/kb. halálukig dolgozni fognak, mert törlesztő részleteiket nem tudják nyugdíjból finanszírozni….(ezek a hitel részletek nem azok az elszabadult őrület képződményei, amelyeket irreális gondolkodással mertek felvenni, hanem azok, amelyeket normális körülmények között ki kellen tudni fizetni:( )…
      Ennek ellenére szeretnék még gyermeket és megpróbálom magam átképezni óvónéninek, hogy másokon is segíteni tudjak!!!!
      Még nem tudom, hogy mennyi fog kerülni a főiskola, de úgy érzem, ezt kell tennem a jövő generációjáért és azokért, akiknek a család a legfontosabb mindenek felett!!:)

      • 🙂
        Drukkoljatok, hogy ne bukjak majd meg, minél előbb szaladhassak friss diplomámmal (igen magas jövedelemmel:D:D:D:D hahaha) óvónéninek a sok kis tündérkékre vigyázni!:)

  3. …de vajon miért csak a közszférában? :((

    Mindenesetre a jogszabály száma engem is érdekel, mert amikor írtam erről anno az ombudsmannak, azt a választ kaptam, hogy majd, ha meg lesz a pontos jogszabály, akkor kell megpróbálni megtámadni a rendelkezést.

    • Kedves pl!
      Valószínűleg azért, mert ez egy tipikus „nesze semmi, fogd meg jól!” akció.. Mivel sokan vannak, akik nem tudják, mi az a közszféra, sokan azt hiszik, az az alkalmazotti réteg, megnyugtatóan konstatálják, hogy: „Na tessék, nincs itt semmi baj, azért a többség mégis jól jár, maradhat majd otthon 3 évig a gyerekkel.” Már nem egy helyről hallottam ezt a téves eszmefuttatást..
      Sz.v.sz. ez az egyik ok:o(

    • Kedves Pl!

      Azért csak a közszférában, mert ott az állam a munkáltató, és saját magát tudja kötelezni erre, míg a versenyszférát nem. Ott pozitív ösztönzők kellenének, amelyek ellensúlyozzák a munkáltatók szemében a kismamák „hátrányait”, de ilyenekről egyelőre nem tudok.

      üdv,
      Hajnal

  4. Kedves Hajnal!

    Kérlek add meg az erről rendelkező jogszabály számát, mivel engem érint és nagyon érdekel.

    Köszönettel: Kriszti

    • Kedves Kriszti!

      Egyelőre nem találtam meg a jogszabályt a Magyar Közlönyben, amíg alá nem írta a köztársasági elnök nem jelenik meg a közlönyben. De ha meglesz, belinkelem ide.

      üdv,
      Hajnal

Hozzászólás a(z) Malamut Kata bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .