Hamarosan elérkezik május első vasárnapja, amikor az édesanyák napját ünnepeljük. Az édesanyák, a nagymamák és dédmamák ilyenkor virágokkal, versekkel kerülnek felköszöntésre. Annak érdekében, hogy már most elkezdhessük a ráhangolódást elhoztam nektek néhány gondolatot. Nézzük szerintem melyek a legszebb anyák napi idézetek.
„Ha anya vagy, sohasem maradsz igazán egyedül a gondolataidban. Egy anya mindig kétszer gondolkodik: egyszer önmagáért, másodszor a gyermekéért.” (Sophia Loren)
„Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent. Hogy valamit teremtettél a semmiből. Hogy üres zsebekből is képes voltál adni. Hogy szerettél bennünket, mikor nem volt bennünk semmi szeretetre méltó. Köszönöm, hogy a lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal.” (Pam Brown)
A legszebb anyák napi versek | Babafalva.hu
„Az anya, az igazi édesanya a legcsodálatosabb ember a világon. Ő a tündéri hang, aki jó éjt kíván; aki mesél neked egy vidám nap után.” (Pán Péter című film)
„Néztem anyut, ahogy megtesz mindent, és rájöttem, hogy soha nem leszek képes teljesen elszakítani magam tőle. Nem számít, mennyire vagyok erős vagy gyenge, anyu a részem, épp olyan fontos, mint a szívem. Soha nem leszek olyan erős, hogy meg tudnék lenni nélküle.” (Sarah Dessen)
TRAMBULIN: külső- és belső hálós, nagy választék | Pepita.hu
„Az anyai szeretet kritikátlan, önzetlen és önfeláldozó, az anyai szeretet mindent megbocsát: a hisztizést, a könnyeket, a közömbösséget, a hálátlanságot vagy a kegyetlenséget is. Az anyai szeretet egy fekete lyuk, ami elnyeli a bírálatot, felment minden vád alól, megbocsátja az istenkáromlást, a lopást és a hazugságot, és még a leggonoszabb cselekedetet is olyasmivé változtatja, ami nem az ő hibája.” (Joanne Harris)
A legszebb anyák napi idézetek
„Anya tényleg egy pók. Egész életében a semmiből szőtt mindent: ennivalót, csodás ruhákat, szeretetet, taníttatást és tetőt a fejünk felé. A pók lánya vagyok. Gyönyörűnek látom őt. Egész életemben azon igyekeztem, hogy boldoggá tegyem. Mert amikor boldog, az egész ház ujjong, a falak szélesen mosolyognak, a függönyök repesnek örömükben, a világoskék párnahuzatok nevetnek a kitárt ablakokon beáramló napfényben, és a lángnyelvek vidám táncot ropnak a tűzhelyen.” (Rani Maricka)
„Nem bánom, ha korhol, nem bánom, ha zsémbes.
Néha pedig fáraszt, egyenesen rémes,
de amikor elmegy, vágyódom utána.
– „Öregedő” gyermek kapaszkodó vágya.
A hangom elakad, a torkom kiszárad,
ilyennek szeretem szerető Anyámat.” (János Árpád)
Kerti medence, gumi medence családoknak | Pepita.hu
„Valaki egy széket tolt oda, és ő leült a székre. És arra gondolt: le kellene festeni mamikát. És arra gondolt: lefestettem az életben száz és száz asszonyt, de mamikát soha. Miért? Miért, hogy éppen a legkedvesebbet, a legszebbet nem? Miért? Az ember annyi mindenre gondol az életben, csak arra nem, ami fontos. Az ember képeket fest, mindenről, mindenkiről, csak éppen arról nem, aki a legtöbb, aki a legfontosabb, aki a legszebb. Miért?” (Wass Albert)
Esterházy Péter soraival búcsúzom
„Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjuk őket, meleg a nyakuk meg a válluk, ahová a fejünket fúrjuk, és jó szaguk van. Az anyák mindig (mindenkor, bármikor etc.) velünk foglalatoskodnak, állandóan rajtunk tartják a szemüket, és ettől láthatóan boldogok. Boldogok.
A szemük színe olyan, mintha az ég be volna borulva, de mégis ragyogna a Nap. Nevetős szemük mélyén – később – meglátjuk a szomorúságot is, az állandó, kiapadhatatlan és eltörülhetetlen fájdalmat, amelyről nem tudjuk, mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre. Enni adnak, inni adnak, puszit adnak. (…)
Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélén, és fogják a kezünket. Vagy pihekönnyű tenyerüket a mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkön, és így ébredünk. Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket, az ő arcuk tölti be az egész látható teret. A világot. Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük (a falnak megyünk tőle), ha hozzánk érnek.
Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezni, és megtorpannak az ajtóban, ezt még mi nem látjuk, és azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelve kémlelnek minket, (…) mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán, aranylón, mintha angyalhangot hallanánk, valami gyönyörűségeset, puhán, suhogva, igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket, az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkre az anyák is rebbennek, elrebbennek, vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk, árnyékos vidék, és amely igazán sosem érdekelt bennünket, halljuk a nevünket az égből.” (Esterházy Péter)
