Kütyüt a fa alá!

telefon karácsonyra

Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli nő, aki belépve egy áruházba, előbb fordul a ruházati osztály felé, vagy veti magát a könyvkínálat mélyére, mint hogy megmustrálja a legújabb televíziókat. Azt viszont nem állítanám, hogy egyetlen technológiai csoda sem keltené fel a figyelmemet, vagy, hogy ne vágynék valami új hiperszuper telefonra, amit nemrég mutattak egy reklámban.

Nemrég pedig kiderült, hogy nem csak az olykor a valós élettől elrugaszkodó kutatások állítják, de mi nők is, hogy a műszaki osztály már nem pusztán pasimegőrző részlegként működik.

Éljen a kényelem!

Az egyik kutatás például kiderítette, hogy a technikai vívmányok sokat javítanak a közérzetünkön. A mai világ főszereplői ugyanis a kütyük, a kütyükre pedig a nők ma már sokkal jobban vágynak, mint 10-20 évvel ezelőtt. Mobil, internet, iPhone, Blackberry, és minden egyéb kezd nélkülözhetetlenné válni sok nő számára, méghozzá a társadalmi szerepeik betöltése miatt. A nő ugyanis a kommunikáció központjaként szervez, kapcsolatokat ápol, intézkedik, összetart minden szálat, a kütyük pedig javítanak a teljesítményen.

A képhez persze hozzátartozik, hogy a mai nők azért elsősorban a kommunikáció hatékonyságát növelő eszközökre vágynak, mert minden egyebük megvan, ami húsz évvel ezelőtt még nem volt meg egy átlagos háztartásban. Akkor egy intelligens mosógépért adtak volna meg mindent a háziasszonyok, most meg az e-book a nyerő, mert nem akarjuk a környezetet szennyezni a sok nyomtatással.

Infinety hirdetés

A hasznosság viszont továbbra is fontos faktor, legtöbbször fontosabb, mint a szórakozás, de mindenekelőtt a kényelem az, amire nagyon vágyunk. És azokra a kütyükre, amik ezt megadhatják.

Még jó, hogy vannak!

Mikor megkérdeztem, hogy mely vívmányok segíthetik nagyban a nők életét azóta, hogy egy zseni agyából kipattantak, interjúalanyaim jobbára mind ugyanazokat az eszközöket sorolták fel: hajszárító, epilátor, hajvasaló, hajsütővas, mikrohullámú sütő, vízforraló, kenyérpirító, telefon, mosó-és mosogatógép, porszívó, kávéfőző, villanyvasaló, konyhai robotgép.

Amikor a felől érdeklődtem, hogy ha most kívánhatnának, milyen kütyüt szeretnének megkapni, hasonló válaszok érkeztek, ám itt már megjelentek a listán olyan eszközök is, amelyek inkább a szórakoztató műfajba sorolhatóak, így a fényképezőgép, az iPod és a laptop, de többen említették az e-book olvasót is.

Egyre többen fedezik fel azokat a műszaki darabokat, amelyek könnyen kezelhetőek és még szórakoztatóak is. Alapvető szabályként azonban elkönyvelhetjük, hogy célszerű tájékozódni az ajándékvásárlás előtt, hogy tényleg szüksége van-e annak a nőismerősünknek mondjuk egy új laptopra. A nők többsége ugyanis akkor vásárol ilyesmit, ha az előző darab már tönkrement vagy már valóban nehezen használható, hiszen technikai eszközök esetében nem az újdonság varázsa az, ami megfog bennünket.

Ahogyan azt egyik interjúalanyom frappánsan lefestette, ha egy nőnek választani kell egy dizájner ruha és egy Apple Macbook között, valószínű, hogy az előbbit választja, de a kütyük nyújtotta kényelemre mindannyian vágyunk. A túlhajtott hétköznapokban egy nőnek sok területen kell megfelelnie, s mennyivel csökkenhet a teher, ha hamarabb lefő a kávé, öt perc alatt olyan hajat varázsolunk magunknak, amilyet csak szeretnénk, vagy az intelligens mosógépnek már csak szépen meg kell köszönni, hogy ilyen aranyosan kimosott. Aztán még maradhat egy fél órának arra is, hogy láb lógatva elővegyük az e-bookot vagy készítsünk néhány képet a családról, amíg párunk tereget.

Szóval egész nyugodtan lepjük meg nőismerőseinket valami kütyüvel karácsonyra! A sztereotípia, miszerint a nőn még a használati utasítás sem segít, lejárt, eltűnt, felszívódott. Slussz-passz.

Gönczi Petra

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkSzappan készítés házilag
Következő cikkTéli illatok ajándékba

3 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. hááát, a designer ruha kontra Apple MacBook kérdésében nálam kiütéssel győz az Apple MacBook! Persze csakis a fehér!!! :-))) És nagyon nemkedvelem a konyhai – zajos, viíbráló, visítózó, zakatoló – kütyüket! Valamennyi mobil/wifi kommunikációs kütyű le bír venni a lábamról, most épp egy IPod Touchra áhítozom!:-)))

Comments are closed.