A lombikbébik között több a fejlődési rendellenesség

lombik bébi

Mintegy kétszer nagyobb a kockázata a születési rendellenességeknek a termékenységi kezelésen átesett pároktól született babáknál, mint a hagyományos úton megfogant gyerekeknél – közölte Geraldine Viot klinikai genetikus, az asszisztált reprodukciós eljárás (ART) igénybevételéről készült kutatás alapján.

A francia kutatók szerint az ART igénybevételét fontolgató párokkal tudatni kellene a születési hibák előfordulásának kockázatát.

Az ART többféle módszert takar, így a lombikbébi programot (in vitro megtermékenyítés, IVF) és az ICSI jelű technikát is, amelyben a spermiumot laboratóriumban közvetlenül egy petesejtbe fecskendezik. 2002-ben világszerte 246 ezerre baba született ART módszerek segítségével.

Viot kutatócsapata 33 francia termékenységi klinikán végzett felméréseket, és elemezte a 2003 és 2007 között, ART eljárással született 15162 gyerek egészségügyi adatait. A genetikus elmondta, hogy az ART segítségével világra jött gyerekek 4,24 százalékánál találtak jelentősebb születési hibát. Viot szerint ez az arány mintegy duplája az átlagnépességnél tapasztalható aránynak.

Megállapították, hogy a rendellenességgel született babák szüleinek átlagéletkora nem tért el az egészségesen született gyerekek szüleinek átlagéletkorától. A veleszületett rendellenességek között főként szívhibák voltak, valamint a húgyúti és a reproduktív rendszer eltérései. A kutató úgy véli, tanulmányuk az eddigi legnagyobb ebben a témában, ezért statisztikailag reprezentatívan mutatja a teljes képet.

Forrás: MTI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .