A népdal kapaszkodót ad az eligazodáshoz

népdal

A népdal, amelyet a fiatalok magukkal visznek, mindig mindenhol kapaszkodót ad nekik az eligazodáshoz – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az ötödször megrendezett Magyar Népdal Napja megnyitóján szombaton Martonvásáron.

Fekete Péter a népdal jelentőségére rámutatva azt mondta: zenei általános iskolában szerzett ismeretei és a szüleitől hallott népmesék, népdalok számára is mindig mindenhol a világban talajt adtak, amire támaszkodni tudott.
A programban részt vevő visegrádi országok képviselőit üdvözölve az államtitkár úgy fogalmazott: akkor tudjuk elvárni, hogy Európa odafigyeljen ránk és elfogadja a mi kultúránkat, ha mi is odafigyelünk szomszédaink kultúrájára, megismerjük és elfogadjuk azt.

A hétvégén rendezik Martonvásáron a népdal napját

Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere felidézte: az öt éve indult Magyar Népdal Napjával azt szeretnék bemutatni, hogy a népzene és a népi kultúra, valamint a hagyományaink hogyan épülnek be a mindennapjainkba.

A rendezvényen szombaton napközben fiataloknak, családoknak szóló műsorszámokkal készültek, ahol a gyermekek is megmutathatták énektudásukat, esténként pedig a hazai népzene autentikus képviselői, köztük a Magyar Állami Népi Együttes vagy Palya Bea is színpadra álltak. Vasárnap lengyel, cseh és szlovák előadók is részt vettek a fesztiválon.

Versek, népdalok gyerekeknek

Szlovákiából Michal Noga és zenekara autentikus Kárpát-medencei népzenét játszott, majd Iva Bittová New Yorkban élő cseh-morva énekes-hegedűművész lépett fel, aki világzenei szemszögből mutatta be Közép-Európa zenéjét, Lengyelországból pedig bábosok érkeztek.
A szombati megnyitót követően ötszáz gyermek énekelt közösen magyar népdalokat a színpadon Molnár Mónika karnagy vezetésével. A rendezvényre Abáról, Bicskéről, Budapestről, Etyekről, Dunaújvárosból, Martonvásárból, Sárbogárdról, Százhalombattáról, Székesfehérvárról és Ürömről is érkeztek résztvevők.

fotó: Csákvári Zsigmond, kultúra.hu
hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkA férfiak normál nemzőképessége
Következő cikk71 Család- és KarrierPONT országszerte

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .