Ajándékozz életet! – Eszter története

Vaszi Eszter egy három éves csíkszeredai kislány, aki szívrendellenességgel, pitvari sövényhiánnyal született. A szívén lévő lyuk olyan nagy volt, hogy már nem lehetett katéterrel zárni, motoros szívműtétet hajtottak végre rajta. Eszterke műtétjét dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája végezte, amely a Gift of Life – Ajándékozz életet! program keretében valósulhatott meg. A kislányt azóta Szalóki Ági énekesnő is meglátogatta.

Figyelem Esztert, ahogy szaladgál a réten. Rózsaszín ruhájában, rózsaszín kalapjában mindig mosolygó arcával a szikrázó napsütésben, az üde zöld füvön – olyan, mint egy kis tündér. Van egy nagy piros labdája, a labdának pedig egy piros gumifüle. Eszter erősen szorítja, hiszen ha nem a fület fogná, a labda kieshetne karjai közül és elgurulna. Messzire gurulna, és talán soha nem találná meg. Egy fiatal fiú ül egy padon, kis fehér kutyája mellette hűsöl. Eszter közelebb megy, óvatosan, de bizalomteljesen közelít a kis állathoz. Labdáját hamarosan anyukája kezébe nyomja, és ő önfeledten kutyázik, simogatja a vidám kis jószágot, aki hálásan nyalogatja a kislány kezét.

Eszter még csak most töltötte be a hármat, nincs tudatában annak, hogy másnap fekszik be a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív-központjába, ahol nagy, életmentő műtétet hajtanak rajta végre.

E0709578A csíkszeredai kislánynál pár hónappal ezelőtt, egy rutin gyermekorvosi vizsgálat során szívzörejt észlelt a gyermekorvos. A csíkszeredai kardiológián a szívultrahang-vizsgálat kiderítette, hogy nagy a baj: Eszter szívén egy nagy lyuk van. Pitvari sövényhiány – szólt a diagnózis, lehetőség lenne a katéteres zárásra, de a lyuk túl nagy hozzá, és túl közel esik a szívbillentyűkhöz. Ráadásul a szívbillentyűivel is gond van: a pitvart a kamrától elzáró billentyű nem zár jól, ezért mikor a vért a kamra tovább pumpálja a tüdőbe, egy kisebb mennyiség mindig visszapréselődik a pitvarba, és ez hosszú távon nagyon megterheli a szívet. A jobb szívkamrája túlterheltsége miatt bal kamra-elégtelenség és jobb szívbillentyű-elégtelenség alakult ki Eszternél.

„Motoros szívműtétre van szükség” – mondta a csíkszeredai kardiológus az aggódó édesanyának, Ildikónak – „azt viszont itt nem tudjuk elvégezni.” A szülők kétségbeestek, ám szerencsére a csíkszeredai gyermekkardiológus ismerte a Gift of Life – Ajándékozz életet! projektet és azonnal felvette a kapcsolatot a projekt koordinátorával, dr. Weithaler Annamáriával.

A Rotary International, a Rotary Magyarország és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet közös jószolgálati programja, a Gift of Life – Ajándékozz életet! projekt keretében szívbeteg határontúli gyermekek számára adnak esélyt a teljes életre olyan műtétek biztosításával, amelyek elvégzésére a gyermekek hazájában nincs lehetőség.

Dr. Weithaler Annamária lázas szervezésbe kezdett, hogy Esztert mielőbb megműthessék Budapesten. A szívzörej észlelése után két hónappal már a budapesti gyermekkardiológián vizsgálták meg Esztert, és dr. Opra Valéria kitűzte a műtét időpontját is júniusra. A műtét teljes összegét a Gift of Life – Ajándékozz életet! projekt biztosítja.

„Attól féltünk a legjobban – meséli Ildikó, Eszter anyukája, – hogy nehogy meghűljön a kislányunk és elhalasszák a műtétet. Pesten most gyönyörű, meleg idő van, de tegnap otthon, Csíkszeredán még zuhogott az eső, és tíz fokkal kevesebbet mutatott a hőmérő, mint most itt. Ráadásul, a rokonaink, akiknél megszálltunk volna is felhívtak, hogy eszünkbe ne jusson jönni, mert a kislányuknak mandulagyulladása van és Eszter elkaphatja. Végül találtunk olyan ismerősöket, akiknél megszállhatunk.”

„Nagyon aggódom Eszterért. – vallja be a biológus végzettségű édesanya. – Amiatt pedig különösen, hogy a kórházban távol lesz tőlünk. Látogathatjuk, de az elalvásánál nem lehetünk vele – soha nem töltött még tőlünk távol egyetlen éjszakát sem. A műtét után pedig még hosszú idő a felépülés, sokáig bent kell maradnia.”

Eszter májusban töltötte be a harmadik életévét, szeptemberben kezdi majd az óvodát. Egyelőre csak délig marad, de később délutánra is bennmarad majd.

„Nem tudtuk, hogy Eszternek baj van a szívével. – teszi hozzá a matematikus édesapa. Semmilyen tünete nem volt, korábban a gyermekorvos sem észlelt nála semmilyen jelet. Egyetlenegyszer volt, hogy nagyon magasra felszökött a láza, és akkor elkékült a szája is.”

„Közben otthon is zajlanak az események. – avat be a család életébe az édesanya. – A nyolcadikos nagyfiunk holnap felvételizik informatika szakos gimnáziumba, ötödikes nagylányunk pedig egy nemzetközi matematikai versenyen a jó eredményével táborozást nyert – ő pedig oda készülődik.” A testvérekre most a nagyszülők vigyáznak, az édesanya és az édesapa addig marad Budapesten, amíg Esztert nem vihetik haza. Bízunk benne, hogy ez mielőbb bekövetkezik!

E0709644

A frissen műtött Vaszi Esztert Szalóki Ági énekesnő is meglátogatta a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .