Apukák könyve – Gyakorlókönyv apáktól apáknak

Leendő édesanyáknak szóló könyvből számtalan található a könyvesboltok polcain. Annál kisebb a választék, ha a leendő édesapákról van szó. A két gyakorló apuka által írt hiánypótló mű nélkülözhetetlen jövőbeni apukák számára. Hasznos tanácsokkal szolgál a terhességről, szülésről és az első hármasban töltött évről.

Egyre több férfi szeretne szerető és elkötelezett apja lenni gyermekének. És milyen jól teszik! Ugyanis azok a gyerekek, akik aktív édesapa mellett nőnek fel, életük folyamán boldogabbak és sikeresebbek, mint azok, akik az apjukat csak a család eltartójaként és „hétvégi apukaként” ismerték.

apukak-konyveTudtad?

– Az elkötelezett apák gyermekei kilenc hónapos korukban megelőzik a fejlődésben a többi gyermeket.

– Azoknak az apáknak gyermekei, akik törődnek gyermekük iskolai ügyeivel, jobban tanulnak.

– Azok a fiúk, akikkel apjuk sokat mozog játék közben, később igen közkedveltté válnak, és könnyen találnak barátokat.

– Az aktív apák lányai öntudatosabbak, önállóbbak lesznek.

– Azok a gyerekek, akiknek az apja kezdettől fogva részt vesz a nevelésben, később kevésbé lesznek „anyámasszony katonái” és önállóbbá válnak.

– Azok a gyerekek, akik szoros és bizalomteljes kapcsolatban állnak az apjukkal, kamaszként kevésbé hajlanak a drogfogyasztásra.

– Azok a gyerekek, akik intenzív apa-gyermek kapcsolatban élnek, később sokkal elégedettebbek a párkapcsolataikban.

– Az aktív apák könnyebben élnek egészséges életet, mivel sokat vannak friss levegőn, eljárnak gyermekeikkel úszni, biciklizni, mozogni.

Az Apukák könyve egyszerre ad rajzokkal is bemutatott, gyakorlati tanácsokat a kisbaba helyes gondozásához (legyen szó hordozásról, fürdetésről vagy akár babamasszázsról), szolgál segítségül a szeretetteljes, kötődő kapcsolat kialakításhoz és nyújt támogatást abban, hogyan tudják újdonsült szülőként a nehézségek ellenére is boldogan megélni a mindennapokat.

Dr. Robert Richter (szül. 1969) tréner, író, tanácsadó. Diplomás pedagógus, két gyermek édesapja, „apák szülői szabadságon” témában doktorált. Eberhard Schäfer (szül. 1962) diplomás politológus, egy felnőtt fiúgyermek édesapja. A berlini apaközpont vezetője.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .