Augusztus végén jön az Állatkertek Éjszakája

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 28-án, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével.

Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben további intézmények is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

ID-100217333A három éve megkezdett hagyomány ter-mészetesen 2015-ben is folytatódik: idén tizenkét bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében. A programot szervező intézmények fontosnak tartják, hogy az or-szág minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagykö-zönség és a természet találkozására. Így nagy öröm, hogy szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban.

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 28-ára esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenkét bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket. A résztvevő intézmények a következők: a Budakeszi Vadaspark, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Tropicarium (Campona), a debreceni Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykert, a győri Xantus János Állatkert, a Jászberényi Állat- és Növénykert, a Kecskeméti Vadaskert, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, a Szegedi Vadaspark, Pécsett a belvárosi Akvárium-Terrárium (a Planetáriummal közösen), Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum,Veszprémben pedig a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.

A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-től éjfélig tartanak majd, a belépés éjjel 11 óráig történik. A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a három helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak.

A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé.

 

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkMikor érdemes a gyermekünket endokrinológushoz vinni?
Következő cikkIngyenes tanévnyitó fesztivál a Savoya Parkban

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .