Biztonságos játékot vettél a gyermekednek?

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei gyermekjátékokat vizsgáltak. Az ellenőrzés során 81 fajta termékből történt mintavétel, ebből 48-féle termék esetében volt megállapítható, hogy veszélyt jelentenek a gyermekekre nézve. Ezen termékek magukban hordozzák a fulladásveszély, szemsérülés veszélye, illetve a tartós egészségkárosodás kockázatát.

Az éves témavizsgálat során termékkategóriák szempontjából a legtöbb kifogásolt  termék (29-féle) a játékbabák és más PVC anyagú játékok közül került ki, melyekben a tiltott ftalát-tartalom jelenléte okozhat súlyos kockázatot. Egyes ftalátok felhasználása tiltott a gyermekeknek készült játékokban, ennek ellenére a műanyagok puhítására sok esetben felhasználják. Ha a kisgyermek a szájába veszi a terméket, akkor annak anyagából ezek a veszélyes vegyületek a nyállal kioldódhatnak, és a szervezetbe juthatnak. Ezek a ftalátok súlyosan károsíthatják az egészséget, akár terméketlenséget is okozhatnak.

Mágneses játékok esetében vizsgálat alá került, hogy a mágnesek vagy azok darabjai könnyen eltávolíthatóak-e, illetve mekkora mágneses erővel rendelkeznek. Ha a gyermek lenyeli azokat, a belekbe jutva két erős mágnes összetapadhat úgy, hogy a belek elzáródását, perforációját okozhatják.

Játék babakocsik esetében a vizsgálatok a biztonságos használatra irányultak: a játék nem csukódhat össze a gyermek súlya alatt, és rendeltetésszerű használat során nem szorulhat be a gyermek keze, feje a játék valamely részébe.

vjv1

A hangot kibocsátó, tehát akusztikus játékok esetében a kibocsátott hang túl nagy hangnyomásszintje miatt kisebb-nagyobb mértékű halláskárosodás következhet be, amennyiben a gyermek a füléhez közel tartja a játékot.

Lövedékes játékoknál többféle kockázat is felmerülhet, egyrészt a túl nagy energiával kilőtt lövedék a másik gyermeket szemen találva súlyos szemsérülést okozhat, illetve tapadókorongos lövedék esetén, ha a korong túl könnyen lehúzható a szárról, akkor az kisgyermek szájába kerülve fulladást okozhat.

A hazai piacot tekintve sajnálatos módon a tapasztalat az, hogy a veszélyes játékok száma még mindig jelentős, aminek oka a folyamatosan megújuló kínálatban, új termékek megjelenésében keresendő. Mivel a felmerülő biztonsági kockázatok egy erősen kiszolgáltatott fogyasztói csoportot, a gyermekeket érintik, így továbbra is folyamatos piacfelügyeleti ellenőrzésekre van szükség.

A vizsgálat során a „megfelelt” játékok itt, a „nem megfelelt” termékek listája itt található.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .