Biztonságosak-e a játékok a bölcsődékben?

Biztonságosak a játékok a bölcsődékben? Tiszta a környezet? Kérdések, amelyek minden szülőt érdekelnek. 40 bölcsődében és játszóházban járt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság országszerte. A szakemberek megyénként egy bölcsődében és egy játszóházban adtak tájékoztatást és nyújtottak tanácsot a biztonságos gyermekjátékról és a higiénikus környezetről.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egyik legfontosabb feladata – a veszélyes termékek kiszűrésén túl – a megelőzés, és a tájékoztatás. Kiemelten fontos, hogy  a gyerekeket biztonságos termékek, és megfelelő környezet vegye körül. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság célja a megelőzés, a figyelem felhívása azokra a játékokra, amelyek nem biztonságosak, sérülést okozhatnak.

A játékok ellenőrzésénél apróbb hiányosságokat találtak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei. A három éves kor alatti gyermekek leginkább a fulladás veszélyének vannak kitéve, ha olyan játékokkal játszanak, amelyeknek apró, esetleg könnyen leszedhető alkatrészei vannak. A játékokkal kapcsolatban a leggyakoribb hiba éppen ez volt, azaz, hogy túlságosan kisméretűek voltak, vagy kisméretű alkatrészekből álltak. Előfordult az is, hogy egy-egy játékon éles élek, kiálló alkatrészek voltak.

bjv
Fotó: nfh.hu

Ezekre a szakemberek felhívták a figyelmet, és arról is tájékoztatták a dolgozókat, hogy hogyan tudják ők is kiszűrni a veszélyes játékokat. Segítségül úgynevezett kis alkatrész vizsgáló hengereket biztosítottak a bölcsődéknek és a játszóházaknak. A játékok vizsgálatánál az derült ki, hogy az intézményekben alapvetően gondosan odafigyelnek a játékok állapotára.

JÁTÉKOK – JÁTÉKBOLT ›

A higiénia is nagyon fontos

A hatóság munkatársai a meglátogatott bölcsődékben, illetve játszóházban mikrobiológiai higiénés vizs­gá­la­to­kat is végeztek. Mindenhol 5-5 játékról vettek mintát a szakemberek, egy meghatározott nagyságú felületről. Ezek között szerepeltek például különböző építő játékok, babák, kisautók, labdák, a baba-konyhák tartozékai és logikai játékok is.

A játékokon talált mikrobaszám értéke valamennyi játék esetében elfogadhatónak bizonyult, ahogy a penészgombaszám sem haladta meg egy minta esetében sem a 10/cm2 értéket, ami átlagosnak mondható. Az Enterobacteriaceae családba tartozó mikroba nem volt kimutatható egyetlen minta esetén sem, tehát megállapítható, hogy sem korokozó baktériumok, sem pedig a nem megfelelő higiénés állapotokra utaló baktériumok nem voltak kimutathatóak egyetlen minta esetén sem.

A hatóság szakemberei kérdőívet is kitöltettek, melyben az intézmények vezetőitől vártak választ. Ezekből az derül ki, hogy a bölcsődékben hetente, illetve naponta tisztítják a játékokat, a játszóházakban pedig naponta. A kérdőívekre adott válaszokból az is látható, hogy a bölcsődékben, és a játszóházakban is fertőtlenítőszerrel mossák le a játékokat, odafigyelnek a tiszta környezetre.

A vizsgálatban részt vevő intézmények listája és bővebb információ a itt található.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .