Napjainkban a bölcsőde nagyon fontos szerepet tölt be a családok életében, mivel az anyukák nagy részét még gyermeke óvodás kora előtt visszavárja munkahelye. A bölcsis beszoktatás kicsit eltér az ovistól, már csak azért is, mert jóval kisebb gyermekekről van szó. Mire érdemes odafigyelni, ha beszoktatás előtt állunk? Ebben nyújt segítséget Fehérváriné Mészáros Zsuzsanna, a Kőbányai Egyesített Bölcsődék vezető helyettese.

Hogyan válasszunk bölcsődét?

Az első és legfontosabb teendő, ha gyermekünket bölcsődébe szeretnénk íratni, hogy alaposan nézzünk körbe, melyik bölcsőde lenne a legmegfelelőbb számunkra. Döntő lehet a kiválasztásban, hogy az otthonunkhoz vagy a munkahelyünkhöz legyen inkább közel. Mivel mi, szülők ismerjük legjobban gyermekünket, olyan intézményt keressünk, amelyik ki tudja elégíteni csemeténk akár átlagos, akár speciális igényeit. Ma már léteznek olyan bölcsődék, amelyek vállalni tudnak sajátos nevelési igényű, ételallergiával küzdő vagy akár cukorbeteg kisgyermekeket is.
Mindegyik intézmény tart – általában a beiratkozási időszakot megelőzően – nyílt napokat, de ha erről lekéstünk, telefonon is megkereshetjük az intézmény vezetőjét és kérhetünk információt, érdeklődhetünk, hogy meg tudják-e mutatni a bölcsődét. A nyílt napokon a bölcsőde vezetője körbekíséri a szülőket és a gyermekeket a bölcsődében, megmutatja a csoportszobákat, bemutatja az intézményt, tájékoztatja a szülőket, és válaszol a felmerülő kérdésekre.

„A bölcsődék nincsenek körzetesítve, a szülők abba az intézménybe íratják be a gyermeküket, amelyik a legmegfelelőbb számukra. Mi mindig azt javasoljuk a szülőknek, hogy nézzenek meg több intézményt, ne szűkítsék le egyre a lehetőségeket és a személyes tapasztalatok, szimpátia és a látottak alapján hozzák meg a végső döntést.”- javasolja a szakember.

Hogyan készíthetjük fel gyermekünket a közösségi életre, a beszoktatásra? Érdemes-e bizonyos szokásokon változtatni?

A bölcsődének a gyermeket illetően nincsenek felvételi kritériumai, nem kell semmilyen komoly előkészületet tenni. Ám ha a bölcsőde napirendjétől nagymértékben eltér a miénk, akkor érdemes a beszoktatás előtti 1-2 hétben megpróbálni közelíteni a két napirendet, hogy ne legyen túl drasztikus a váltás. Ha még szoptatjuk a gyermekünket, a szoptatási rendet is szükséges átvariálni: azokat a szoptatásokat érdemes elhagyni, amelyek arra az időre esnek, amikor az édesanya dolgozik, és a gyermek a bölcsődében van. Ha a gyermek egész nap a bölcsiben marad, érdemes bevezetni, hogy csak reggel és este szoptatunk.

Hogyan zajlik a beszoktatás egy bölcsődében?

A beszoktatás hivatalos időtartama két hét, de a gyermek igényeit és a szülő munkába állásának idejét figyelembe véve, ez lehet jóval több is.

„Minden szülőnek elmondjuk, hogy a beszoktatás traumát jelent a kisgyereknek, hiszen el kell válnia a biztonságot jelentő szülőktől, idegen környezetben, idegen emberekhez kell alkalmazkodni.”- mondja Zsuzsanna.

A legtöbb bölcsőde a fokozatos beszoktatás módszerét alkalmazza, ami azt jelenti, hogy a bölcsődében töltött időtartamot fokozatosan növelik, s az első hét végére a kicsi és a beszoktatásban részt vevő szülő már az egész délelőttöt az intézményben tölti. Közben a kisgyermeknevelő folyamatosan ott van velük, figyeli a gyermek temperamentumát, szokásait, az édesanyja mozdulatait, reakcióit, pl. hogyan nyugtatja meg őt az édesanya, hogy minél jobban megismerje a kisgyermeket és minél kisebb törést okozva vehesse majd át a gondozását.

„Ha a kisgyermeknevelő hasonlóan nyúl a gyermekhez, mint az édesanya, ha hasonló módszerekkel vigasztal, az biztonságérzetet ad a kicsinek és bizalmat ébreszt benne.”- magyarázza a szakember.

A második hét elejére általában eljut oda a kis csapat, hogy az anyuka már pár percre kimehet. Persze nem messzire, mert ha vigasztalhatatlanul sír a baba és a kisgyermeknevelő nem tudja megnyugtatni, akkor visszahívják.

„Az esetek többségében a két hét elegendő ahhoz, hogy a kisgyerek elfogadja az új közeget, az új személyeket, tapasztalataink szerint a beszoktatási időszak végére átlendülnek a holtponton.”

Kire mondhatjuk, hogy „beszokott bölcsis”?

Aki jó kapcsolatot alakít ki kisgyermeknevelőjével, együttműködő a gondozási műveletek közben. Jól érzi magát, tevékenyen játszik egész nap, fogékony az új ismeretek befogadására, társai felé nyitott.

Mit kell a szülőnek szem előtt tartania, amikor beszoktatja gyermekét? Kimutassa-e, hogy őt is megviseli vagy inkább rejtse el a valós érzéseit?

Nehezíti a beszoktatás menetét az anya szorongása és ha a kisgyerek sírni látja őt. Ilyenkor az őszinteség mindig célravezető. Az anya mindenképpen fogalmazza meg az érzéseit, a kicsi életkorának megfelelően, hiszen a gyerekek azonnal észlelik, érzik, ha valami nincs rendben és azzal nagyobb bajt okozhatunk, ha ködösítünk, hiszen bizonytalanságot keltünk benne. A legjobb, ha pár mondatban megfogalmazzuk a valós helyzetet pl. „ Anyának el kell menni dolgozni, de uzsonnára itt leszek érted, nagyon sietek.”

Melyek a leggyakoribb hibák, amelyet a szülők általában el szoktak követni?

Természetes jelenség, ha a nap nagy részét a bölcsődében töltő kisgyerek jobban ragaszkodik az anyukájához, szinte árnyékként követi őt mindenhová. Ez nagyon fárasztó lehet nekünk, anyáknak, de nagyon fontos, hogy ilyenkor legyünk nagyon türelmesek! Nyilván halmozódhatnak a problémák a beszoktatás ideje alatt: az anya fáradt, ideges, feszült és érzelmileg megviselt, s emiatt a munkahelyén sem tud száz százalékon teljesíteni, ami további feszültségeket gerjeszthet. Sokat segít, ha a munkahelyünkön előre jelezzük, hogy a beszoktatás  utáni 1-2 hétben lehetséges, hogy kevesebbet tudunk vállalni, de jó megoldás, ha a házimunkákba, a bevásárlásba bevonjuk az apukát vagy a nagymamát, aki így nagy terhet tud levenni a vállunkról.
A gyerekeknek sok energiát ad, ha bölcsiből hazaérve csak velük foglalkozunk, rájuk figyelünk, azaz minőségi időt töltünk velük. A másik lényeges dolog, ami segít a gyerekeknek a zökkenőmentes beszokási folyamatban, ha tartjuk a bölcsis napirendet, a napirend ugyanis hatalmas biztonságérzetet ad, hiszen tudják, hogy mikor mi következik a nap folyamán.

Hogyan segíthet a szülő gyermekének és a bölcsőde kisgyermeknevelőinek a beszoktatási folyamatban?

A beszoktatás egyik sarkalatos pontja a kisgyermeknevelő iránti bizalom kialakítása és az elfogadás. Ha a kisgyerek azt látja, hogy a szülei elégedettek, egyetértenek a kisgyermeknevelőkkel és elfogadják őket, akkor ők is könnyebben nyílnak meg irányukba. Ezért szülőként törekedjünk arra, hogy pozitív kapcsolatot alakítsunk ki és ápoljunk a nevelőkkel, s ha problémánk van, azt ne a kicsi előtt beszéljük meg, hanem forduljunk a kisgyermeknevelőkhöz.

Jó-e, ha cumit, alvókát, plüssállatot visz a kisgyerek a közösségbe?

Igen, ezek fontos szerepet töltenek be a gyerekek életében, nem csak a beszoktatásnál, hanem később is igénylik az „otthonpótló” tárgyakat. Egy anyaillatú párna, a megszokott alvóka vagy plüssállatka segítenek a kicsinek biztonságérzete kialakításában.

„Egyedül a cumisüveget nem fogadjuk jó szívvel, a félrenyelés veszélye miatt. Bármilyen más puha tárgyat, cumit szívesen fogadunk, hiszen könnyebben vigasztalható a gyermek, és az otthonról hozott tárgyak az elalvást is megkönnyíti,”- mondja Zsuzsanna.

Milyen tippeket, tanácsokat tud adni a beszoktató anyukáknak, amelyek megkönnyítik a folyamatot mind az anyuka, mind a kisgyerek számára?

Az az ideális, ha a beszoktatás alatt mindig ugyanaz a személy kíséri el a gyermeket (ha nem megoldható, akkor az anyuka, apuka mellett a kicsit egy olyan személy is beszoktathatja, akit a kisgyerek ismer, szeret és elfogad pl. nagyszülő).
Mindig búcsúzzon el az anyuka, ne tűnjön el észrevétlenül, ne surranjon ki, amikor elfordul a kisgyermeke.
Ha megoldható, a beszoktatás időszakában ne a nagyobb testvérrel menjen el, mikor behozza a kicsit és lehetőség szerint a kedvenc alvós állatka, cumi ne maradjon otthon.
Ne néhány nappal a bölcsőde megkezdése előtt vonja meg a szülő a cumit vagy az ujjszopást a gyerektől.
A szülő minden esetben biztosítsa gyermekét arról, hogy mindenképpen jön érte bizonyos napirendi pontokhoz képest, pl. uzsonna után.
Ha a kicsi szomorú, nem eszik, ne szidjuk le! Minden gyerek más, máshogy éli meg és dolgozza fel a szülőtől való elválást, a beszoktatást. Ne hasonlítgassuk gyermekünket másokhoz, inkább biztosítsuk őt a szeretetünkről, foglalkozzunk vele, figyeljünk rá, amikor csak tehetjük, így sokkal könnyebben megtalálja majd újra a lelki egyensúlyát.

Könnyebben szoknak be oviba akik bölcsibe jártak?

Az óvodai visszajelzések alapján az esetek többségében mindenképpen könnyebben szoknak be azok a gyerekek, akik bölcsibe jártak. A bölcsiben már megkezdődik az önállósodás folyamata mind az étkezésben, mind pedig az öltözködés terén. Az is előnyt jelent számukra, hogy már kortárs csoportban, jól kialakított napirend szerint éltek, ami növelte biztonságérzetüket, így már nem lesz újdonság egy új, óvodás napirend befogadása.

hirdetés