Bővülnek a családtámogatások

Bővülnek a családtámogatások
Bővülnek a családtámogatások

A bérek és a nyugdíjak emelkednek, a családtámogatások bővülnek –  mondta a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős államtitkára csütörtökön a VG-podcastban.

Banai Péter Benő példaként említette, hogy a koronavírus-járvánnyal jelentősen érintett évben, 2020-ban a bruttó átlagkeresetek 9,7 százalékkal növekedtek.

Most a munkanélküliségi ráta 4 százalék alatt van, a foglalkoztatottak száma 4,7 millió körül alakul – tette hozzá.

Jövőre a minimálbér és garantált bérminimum 20 százalékkal növekszik, a közszféra számos foglalkoztatotti területén bérnövekedés lesz, 20 százalékos a szociális és bölcsődei dolgozóknál, a kulturális ágazatban, 10 százalékos emelkedés a pedagógusoknál, a rendvédelmi, honvédelmi dolgozóknál, a 13. havi nyugdíjat teljes egészében kifizetik – sorolta az államtitkár.

Banai Péter Benő kitért arra, hogy a kormány az év végén 350 milliárd forint tartalék képzéséről döntött. Alapvetően az állami beruházásokból vesz vissza. Az állami beruházások szintjének csökkentése miatt az építőipar teljesítménye nem esik vissza, miután a magángazdaságban adott a kellő kereslet.

Banai Péter Benő elmondta, a jövő évi hiánycélt a GDP 5,9 százalékról 4,9 százalékra mérsékelik.

Az intézkedések nem érintik a béremeléseket, a nyugdíjak kifizetését, a családtámogatásokat – tette hozzá.

Banai Péter Benő szólt arról is, hogy az elmúlt tíz évben a gazdaságpolitika és a költségvetési politika fókuszában a munka becsületének visszaállítása, a családok támogatása állt, és ez tükröződik a jövő évi költségvetésben is.

A családtámogatások…

Bank, Karácsony, Könnyű, Christmasbackground, családtámogatások
pixabay

Az adórendszer átalakítása, a béremelések azt szolgálják, hogy megérje munkából élni segély helyett. A minimálbér és garantált bérminimum emelése meghatározó eszköz a hatékonyság javítására. A magyar családok támogatása folyamatosan növekszik, európai szinten GDP-arányosan a legmagasabb az összege. A családtámogatási paletta bővül 2022-ben is – mutatott rá az államtitkár.

Banai Péter Benő jelezte, hogy a többletnövekedésből származó bevételből nemcsak a bérekre jut, hanem fedezetet ad a korábbiakhoz képest gyorsabb, nagyobb mértékű vállalati adócsökkentéseknek is.

A Pénzügyminisztérium államtitkára kifejtette…

…hogy az idei költségvetés karakterét a vírus elleni védekezés adja, és nemcsak az egészségügyi védekezésre kell nagy hangsúlyt fektetni, hanem a reálgazdaság támogatására is.

Az idén nagyobb hiányszinttel számolnak, ez GDP-arányosan 7,5 százalék lehet, de látni kell az eredményeket is. A magyar gazdaság a 2021. első félévi adata alapján már meghaladta a 2019. év végi szintet – közölte.

Kijelentette, a költségvetési programok az alapvető célokat elérték, a reálgazdaságot életben lehetett tartani.

A magyar gazdaság teljesítménye 2020-ban kedvezőbb volt az uniós átlagnál, és az idén a magyar gazdaság bővülése szintén nagyobb lehet az uniós átlagnál, az év egészére 6,4-6,5 százalékos reálnövekedést feltételeznek – mondta Banai Péter Benő.

Az államtitkár szerint a magyar gazdaságpolitika hitelességét adta, hogy 2011 és 2019 között minden évben csökkent a GDP-arányos adósságráta. Lényegesnek nevezte, hogy az adósságpálya ismét csökkenő lehessen.

2020 végén 80,1 százalékot tett ki az adósságráta…

…azzal számolnak, hogy az idén 80 százalék alá mehet, és a csökkenési tendencia 2022-ben, majd az után is folytatódhat – tette hozzá.

A karácsonyi időszakban mi lehet jobb kikapcsolódás, mint egy-egy karácsonyi film este, közösen a családdal? Előző cikkünkben hoztunk nektek 5 karácsonyra tökéletes filmet. Vegyetek hát az öletekbe egy nagy adag popcornt, mindenféle egyéb finomságokkal, egy jó puha takaróval, némi forralt borral, kicsiknek kakaóval és induljunk el egy utazáson a karácsonyi filmek világában, az utolsó 3 kimaradt filmmel.

Karácsonyi ajándék ajánló

Közelednek az ünnepek, és mi már érezzük is a mézeskalács bódító illatát a levegőben! Ámde ilyenkor tízezrek fejében fogan meg ugyanaz a kérdés. Honnan kellene karácsonyi ajándék ötletek után nézni? Mi ebben leszünk a segítségetekre! Webáruházunkban számos kategóriából válogathattok idén is, ha különleges ajándékokat kerestek a család bármely tagjának. Vásárolhattok karácsonyi ajándékot nőknek, szépségápolás, sport és wellness kategóriákban. Sőt! Konyhai felszerelések, kiváló minőségű Tefal termékek is rendelhetők. Amivel nehéz melléfogni, az illatos parfümök világa.

Mely nő ne szeretné, ha megfordulnak utána könnyed, légies illata miatt? Számos karácsonyi ötletünk van férfiak megajándékozására is, ha barkácsolás kedvelő, netán szakállas egyénről van szó. Utóbbi esetben egy borotva vagy szakállnyíró férfiaknak kiváló ajándék, hiszen nincs is vonzóbb egy jól ápolt szakállnál vagy egy szép borostánál. Vannak karácsonyi ajándék ötleteink pároknak, szülőknek, nagyszülőknekcsaládoknakGyermekeknek is szuper meglepetéseket tudtok rendelni webáruházunkban. Legyen szó akár játékokról, társasjátékokról, az egész család garantáltan jól szórakozhat a karácsonyi időszakban, ha hasonló kategóriában gondolkodtok. A legkisebbektől a legnagyobbakig, kisgyerekek, nők, férfiak, anyák, apák, nagymamák, nagypapák szinte garantáltan találhatnak egymásnak valami olyan ajándékot, ami ragyogó szemeket és hatalmas mosolyt csal majd az ajándékozott fél arcára.

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikk12 legjobb karácsonyi film – 3.rész
Következő cikkA szegények, a gyengék, a munkából élők elismerését szorgalmazta a pápa

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .