Így légy csinos az ünnepekkor – tippek, ötletek

Imádom a karácsonyt! Szeretem a földöntúli örömöt látni a kisfiam arcán, amikor megkapja az aznapi meglepetését az adventi naptárából. Szeretem azt a szívbemarkoló érzést, amikor meglátom az első feldíszített fenyőfát valamelyik bevásárlóközpontban. Szeretem az ünnepi fényárban úszó utcákat és épületeket. Szeretem, hogy karácsonyi zenék mennek éjjel-nappal bárhova megyek és szeretem a mézeskalács sütésekor házban szétáramló fűszeres illatokat.

karácsonyi készülődésTényleg az a pár hét az évből, amikor mindent körülleng a szeretet érzése… és ahogy ezeket leírtam, máris összeszorult a szívem. De azért, ha őszinték akarunk lenni, nekünk – kisgyermekes anyukáknak – sok-sok fáradozással is jár ez az időszak. Észben tartani a különböző mikulás és karácsonyi ünnepségeket, megtervezni az ünnepi menüt, leszervezni a karácsonyi jövök-megyek útitervet, szaladgálni az ajándékok után és közben helytállni anyukaként, feleségként, háziasszonyként, akár még egy munkahelyen is, ahol szintén év végi hajrá van éppen.

Egyszóval nehéz magunkra is odafigyelni a sok-sok teendő között. És ahogy elnézem a környezetemben élő anyukákat, szinte mindig ez sorolódik az utolsó helyre. Az, hogy például mennyire tudjuk Nőnek is érezni magunkat ezen az ünnepen, nagyrészt azon múlik, hogy a saját nőiességünk feldíszítésére legalább ugyanannyi időt fordítsunk, mint a fenyőfánkéra.

Ebben szeretnék segíteni most,
hogy legalább az alkalmi szettek kitalálása ne okozzon komoly fejtörést.

Az, hogy ki milyen összeállításban érzi jól magát karácsonykor, az nagyban függ a kialakult családi szokásoktól, hagyományoktól. Például nálunk minden Szentestén a család összes tagja a legszebb ruhájába bújt, és úgy énekeltük el a fenyőfa körül a Mennyből az angyalt, de a tágabb családi megjelenések alkalmával már csak egy visszafogottan ünnepi, lazább öltözékben vártuk az ajándékozást.

Bevallom, én mindig olyan szettekben érzem igazán jól magam, ami nagyon csinos és nőies, de kellően kényelmes is egyben. Szeretem az olyan összeállításokat, amelyben nem feszengem végig a Szentestét, vagy az ünnepi ebédet. Megosztok veletek most néhány ötletet, hogy hogyan tudod kiválasztani a legegyszerűbben és leggyorsabban a megfelelő ünnepi öltözéketeket.

Nagyon elegáns verzió

Ha szerettek karácsonykor nagyon csinosak és elegánsak lenni, akkor a legfontosabb talán az ünnepi szín és a csillogás. A legjellemzőbb karácsonyi színek a piros, bordó, fenyőzöld, arany és fehér,érdemes tehát ilyen színekben gondolkozni a ruhát illetően. De ha épp nincsen hasonló szín a ruhatárunkban, akkor a csillogást is bármikor bevethetjük, hiszen az évnek ebben az időszakában szinte bármilyen csillogás megengedett, jöhetnek az anyagában fénylő vagy flitteres ruhák, övek,kiegészítők, táskák.

Nagyon elegáns karácsonyi viseletSzolidan elegáns verzió

Bevallom, én inkább ezt a vonalat képviselem ilyenkor, kicsit elegáns, kicsit laza, mégis nőies és szexi. Szeretem az egyszerűen elegáns szetteket, és inkább feldobom egy-egy extravagáns kiegészítővel a megjelenést. Egy elegáns nadrág vagy farmer, mellé egy blézer, egy elegáns felsővel, magas sarkú és igényes kiegészítők, én erre esküszöm.

Szolidan elegáns karácsonyi viseletLaza (casual) stílus

Még mindig hódítanak a norvégmintás és a karácsonyi motívumos pulcsik, akár egy farmerrel, vagy -ha elég hosszú a pulcsi, akkor – egy leggings párosításával is nagyon trendi viselet lehet. Megmondom őszintén, hogy én ezt a változatot mindig a nagycsaládos karácsonyi bulin szoktam viselni. Kényelmes egész nap, jó meleg és kellemes viselet, és ami nagyon fontos, hogy praktikus is egyben, hiszen abszolút gyerek-kompatibilis öltözet.
Laza (casual) stílus karácsonykor is

Tipp: Ne felejtsétek, a kevesebb mindig több! Ha felvesztek egy nagyon mintás pulcsit, akkor a szett többi része egyszínű és visszafogott legyen, és próbáljátok kerülni pulcsikban is a szélsőségeket, gondolom mindenki emlékszik a Bridget Jones című film azon jelenetére, amikor a karácsonyi pulcsik találkoztak egy rendezvény alkalmával, igen komikus tud lenni néha, ha nem megfelelő az összhatás.

Például ezek a verziók már nekem egy kicsit túl soknak tűnnek.

Karácsony funny stílusbanKarácsonyi relax szett

A karácsony legjobb része, amikor már végigjártuk a családi köröket és otthon, magunkban, a szűk család nyugalmi állapotba vonul. Ekkor érzem igazán azt, hogy most minden jó körülöttem, és tökéletes a világ. Ilyenkor hasonló szettekben tudom elképzelni magam a nappali kanapéján,pillecukor, maradék beigli és egy csésze meleg kakaó vagy forralt bor társaságában.

Voltaképpen ilyenkor tudom átérezni az ünnep igazi hangulatát, átértékelni az év történéseit, majd abéke és nyugalom szigetévé válok pár napra…

otthonosan Karácsonykor is!Remélem tudtam Nektek javasolni pár olyan ünnepi szettet, amely trendi, de egyben kényelmes viselet is, és kicsit kiragadtalak Titeket az ünnepi készülődés hatalmas hajrájából.

Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek,
de ha laza és trendi akarok lenni ebben is,
akkor inkább azt mondom, hogy Boldog Karit!

Képek: Pinterest, Polyvore

Erről a témáról az Anya vagyok rovatban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Világéletemben érdekelt a stílus, a megjelenés, az esztétika, a kreativitás, az emberek fejlesztése. A stílus számomra egy önkifejezési mód, minden egyes nap, amikor megjelenünk valahol, üzenünk valamit a világnak a külsőnkkel. A célom, hogy megmutassam az embereknek, hogy mivel mit üzennek, hogy megtalálják önmagukat, a saját stílusukat, hogy felismerjék, hogy mennyire szépek, és különlegesek, és ezt hogyan tudják hangsúlyozni a megjelenésükkel, és megfelelő színekkel, ruhákkal.
Előző cikkEmelkedik a két gyerekes adókedvezmény!
Következő cikkKarácsonyi ízek, illatok allergia veszélye!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..