Egy időmilliomos anyuka titkai 1.: Rutinok és csoportosítás

Rutinok és csoportosítás

Soha ennyi kényelme és ideje az embernek a történelem során nem volt, mint nekünk itt és most, a civilizált világban és a XXI. században. Túlzás nélkül több életnyi időnk van az előző generációkhoz képest az élvezetekre, az önmagunkkal és családunkkal való foglalkozásra, mint korábban eddig bármikor lett volna. Hol rontjuk el akkor?

Miért van – főként háziasszonyként, családanyaként – mégis ezernyi teendőnk, aminek sokszor nem látjuk a végét? Miért olyan nehéz összeegyeztetni még ma is a munkát a családdal, miért érezzük úgy, hogy ezt vagy azt, legyen szó akár néhány perces (!) dolgokról is,egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak?

időgazdálkodás anyaPedig saját magadnak és a gyermekeidnek tartozol annyival, hogy tudatosan teszel azért, hogy maximálisan kihasználd a Neked kiszabott időt és megtanítod nekik azt, hogy ők hogyan gazdálkodjanak a sajátjukkal.

Ehhez gondoltam át és szedtem pontokba segítségül a saját „titkaimat”, melyekből az első ötöt osztom meg veletek a következő öt hét folyamán. Különbözőek vagyunk, így eltérőek az igényeink és az életritmusunk – úgyhogy ezzel az anyaggal inkább elsősorban ötleteket, tippeket próbálok Neked adni, hátha egy-kettőt hasonló vagy saját magadra szabott formában hasznosítani tudsz.

1. A legfontosabb: Rutinok és csoportosítás

A szerintem legfontosabb faktort vettem rögtön legelőre. Számomra a napi rutin azt jelenti, hogy vannak olyan mindennapi tevékenységek az életemben, amelyeket muszáj ugyan megcsinálni, de amelyeket olyan gépiesen végzek, hogy szinte már észre sem veszem. És persze utólag sem ezekre emlékszem a napomból. És ráadásul minél begyakorlottabb egy rutin, úgy tapasztalom, annál rövidebb a ráfordított idő.

Mi az, amit minden nap meg kell csinálni? Ott van példaként a reggeli menetrend: az ébredés, a gyerekek (háziállatok) ellátása, tisztába tétele, reggeliztetés, öltöztetés, fogmosás, oviba-suliba indítás – és aztán ha jut rá időnk, mi is megreggelizünk és tisztálkodunk, felöltözünk…

Ez így máris rosszul hangzik, mintha sosem lenne vége és akkor ez még csak a reggelünk… DE: ha rutinból megy és minden nap hasonló forgatókönyv szerint, akkor még némi házimunka is belefér közben szinte észrevétlenül!

Mire gondolok pontosan?

Nálam többek közt a reggeli menetrend része az is, hogy bedobok egy adag mosást a gépbe. A mosógép a fürdőszobában van, a szennyestartó az előszobában. A kettő helyiség között a reggeli rutin közben az összeköttetés annyi, hogy az ovisomnak mindig kiteszem az aznapi cipőjét, kabátját az előszobaszekrényből, esetleg a szennyesbe dobom a pizsamáját – és azzal a lendülettel egy adag ruhát is kiölelek a szennyeskosárból és amikor megyek vissza a fürdőszobába, viszem azt magammal. 1-2 perc alatt beteszem a gépbe a cuccot, mosószert, betáplálom, elindítom – és miközben a gyerek fogát mosom, egy házimunkán máris túl is vagyok!:-)

időgazdálkodás kávészünetAmíg a gyerkőc öltözik vagy reggelizik, addig pedig mosogatok. Nem ülök mellette és nézem, hogyan eszik, hanem a mosogatónál állva beszélgetek vele. Jár a kezem, de a szemem, agyam és figyelmem nála van – azaz vele foglalkozom, de közben szépen „elmosogatódik” az edény. Íme, a „házimunka kettő” is kész, pedig még csak reggel 7 óra van.

„Házimunka három” is van, közvetlenül ezután: amint a kisfiam és a férjem kitették a lábukat és elköszöntünk az előszobában és jobb kézzel becsukom a bejárati ajtót, bal kézzel nyitom is a háztartási szekrényt és azonmód kisöprök, sőt, van, hogy fel is mosok az előszobában és a nappaliban, fürdőszobában. Az egész művelet nem tart tovább 10 percnél (lemértem), de így tisztán és illatosan indul a lakás napja (és nem mellesleg a kicsinek is rögtön biztonságosabb a mászóterep).

Bónusz: A kisebbikünknek kellemes szokása, hogy bár szintén ébred a nagyobbik gyermek ovijárata előtt, némi reggelizés és dajkálás után visszaalszik legalább egy órácskára. És mivel ekkorra máris megvagyok egy mosással, mosogatással és felmosással (azaz 7:30 körül), van időm beülni egy kád vízbe a reggeli teámmal és egy könyvvel a zúgó mosógép mellé…Aztán ha megunom az ejtőzést, reggelizés közben rögtön megválaszolok néhány e-mailt. És még mindig csak reggel 8 óra van.

Mire érdemes figyelni tehát a rutinok kialakításánál?

Az első természetesen a prioritások figyelembevétele és a logisztika, azaz például a reggeli menetrendnél ki mikor melyik helyiségben van és ki után következik, ki miután mit csinál ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a készülődés – ha egy család nem az önmaga ellensége, akkor ezt igyekszik megfigyelni és betartani.

A másik fontos időspóroló tényező a „ha már erre járok”-elve, lásd az én esetemet a szennyes ruhával. Figyeld meg, merre jársz-kelsz a lakásban és ez milyen plusz rutinok kialakítására ad alkalmat?

Érdemes például rögtön reggeli után betenni a szennyes edényeket a mosogatógépbe, hiszen ugyanúgy egy mozdulat, mintha a pultra tennéd ezeket – és az már egy második mozdulatsor és új nekifutást igényel, hogy ezeket onnan betedd a gépbe, vagyis ezzel rögtön felezted a művelet időtartamát!

Vagy amikor felöltözöl a hálószobában, egy lendülettel és energiával rögtön „felöltöztetheted az ágyat is”, azaz beágyazhatsz és így nem kell újra egy kerülővel nekirugaszkodni a hálószobának – ott mára rögtön minden készen van!

A napi rutinok kialakításával igazából „tevékenységcsoportokat” hozhatsz létre, ami a tudatodban és valóban mennyiségre is felezi-harmadolja és időben is rövidíti a muszáj-tennivalókat. Valahogy úgy kell ezt elképzelni,  mint amikor például csomagküldőn keresztül egy helyről több terméket rendelsz egyszerre és így egyszer kell a postára menni érte és a postaköltség is kevesebb. Nos, a „postaköltség” itt a tevékenység(csoport)ra fordított nekirugaszkodási energiát jelenti.

Mutatok példákat a jobb érthetőség kedvéért:

időgazdálkodás gyerekekReggeli teendők, példa 1:

  • gyerekek ébresztése
  • reggeliztetés
  • edények elpakolása
  • öltöztetés
  • fogmosás (gyerekek)
  • mosakodás, fésülködés
  • felöltözés
  • reggelizés
  • fogmosás
  • beágyazás
  • mosás
  • mosogatás

Reggeli teendők, példa 2:

  • gyerekek ébresztése
  • reggeliztetés, közben mosogatás
  • öltöztetés, utána pizsama szennyesbe és egy adag ruha a szennyesből a fürdőbe, ahol
  • fogmosás, mosógép elindítása
  • öltözés és beágyazás
  • reggelizés, majd fogmosás

Látható, hogy a második példában kevesebb a tennivaló, ami az összevonásoknak köszönhetően valóban kevesebb időt és energiát vesz így igénybe, de kevesebb gondolati energiát is, mert úgy érezzük – szerintem ez egy nagyon fontos pont! -, hogy kevesebb tennivalónk van. És akkor kevesebb is lesz.

Lényeges megjegyezni, hogy ez a kevesebb figyelmet igénylő, tényleg rutinszerű házimunkák esetében működik jól. Vannak olyan tevékenységek, amelyek figyelmet és egész embert kívánnak, így szerintem például a főzés egy ilyen, ott érdemes szívvel-lélekkel ott lenni – bár ha jobban belegondolok, még annak is vannak olyan részei és fajtái, amelyek nem kívánnak állandó jelenlétet. A hozzávalók kiválasztása, mosása, felaprítása, a fűszerezés koncentrációt igénylő, rituális esemény lehet, érdemes kiélveznünk ezeket a műveleteket és „beletennünk magunkat” – ugyanakkor a húsleves azért megfő szépen magától és nem kell közben ott állnunk mellette…

A cikksorozat többi része itt olvasható>

 

hirdetés

15 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Bibe igazabol vannak jobb nagyon es nagyon rossz napok! Kicsit sajnalom szegenyt mert o csak meg akar tapasztalni dolgokat, de semmi kedvem surgossegire menni mert meg akarta tapasztalni milyen nagy kortyogban innia mosogatoszert vagy vajon mi van akkor ha olloval jatszok…:S
    Lehet h nekem is tobb turelmem kene hogy legyen, de nem tudom h mas anyak honnan szerzik…:D
    Neked is kitartast a kicsikhez:) ( szegyenlem bevallani, de egy kicsit orulok h nem vagyunk ezzel egyedul)

  2. Sziasztok!
    Nekem két fiú gyerköcöm van egyik pici (13 hó) másik kicsi(34 hó). Azt kell, hogy mondjam, hogy a két gyerek Ég és Föld! Teljesen megértem a Momát, mivel nekem az egyik gyerköcöm pontosan olyan dolgokat csinál, mint amit ő mond, pedig ugyanazon szülők nevelik! Szóval az egyiktől simán meg tudok csinálni mindent a másiktól nem, mert egy örök felfedező! Ezt át kell élni és utána lehet róla véleményt mondani, hogy a napirend segít rajta… Persze valamennyit segít, de egy felfedezőt hiába vonsz bele minden házimunkába stb. őt a porszívó kábele, a parketta szegély léc levétele, ha tésztát szagathat akkor a tojáshéj kiszedése és más szemét szemlélése a szemetesben stb. jobban izgatja, mint bármi más. Megjegyzem a másik gyerköcünk is nagyon izgága, de még is tudok mellette bármit csinálni, mert jön utánam és utánoz, míg a másik ellenkező irányba megy…
    Moma, kitartást kívánok! Meglátod idővel azért jobb lesz! 🙂

  3. Azt hiszem itt kissebb felreertesek tortentek! En nem azt mondom h nem jo a rendszer csak azt h nalunk hiaba van (meg ha nem is nagy) de nem segit! Nekunk az a rutin h reggel 6kor felkel es utanna 11ig a lakasban csinalja a kupit! Eddig mindig nezte a bogyo es babocat legalabb egy fel orat egy nap es akkor elmosogattam, felsoportem. 11tol 13i alszik es azalatt mosogatok es fozok, utanna felkel es etetes es ha minden jol megy akkor nincs akkora rinya! Felreertes ne essek, imadom a kisfiam de olyanokra meg nem kepes h torolgetni az edenyeket, siman otthagyna oket vagy osszetorne mindent, pogiszaggatas, tesztakeveres ugyanez. De a konyvtippet koszonom szepen, megprobalom beszerezni hatha segit!:)

  4. Kedves Moma!
    Minden anyuka időhiánnyal küszködik, szinte folyton. Nem könnyű összehozni, hogy mindenkire, mindenre és magunkra is jusson idő és hogy utol tudd érni magad.
    Én is sokat foglalkoztam/foglalkozom a kisfiammal és egyszer csak azt vettem észre, hogy pisilni alig bírok elmenni. Pedig volt, van kialakított napirendünk, amiben max. félórás eltérésekkel minden nap ugyanazt csináljuk, van rendszer az életében, életünkben, ez szerintem fontos. Ébredés, reggeli, játék otthon, bevásárlás, játszótér, ebéd, alvás, uzsonna, játék, vacsi, fürdés, lefekvés. Minden nap ugyanúgy, időben. Előfordul persze, hogy nem sikerül, és elcsúszunk, na, bumm. Én sem vagyok tökéletes.:) Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem! című könyvéből sok jó játékötletet merítettem, amivel le lehetett foglalni a gyermekemet vagy játszottunk közösen. Játszunk közösen is minden nap, de most már van, hogy annyi időt eljátszik magában, amíg valamit meg tudok csinálni, ugyanakkor a közös játék is megvan minden nap a játszótéren és otthon is. Először csak 5 perc volt, míg eljátszott magában, aztán 10, később több, változó ez is, de így te is nyersz időt. Keverünk tésztát, belerakja a hozzávalókat, de a sütőt már akkor gyújtom be, ha már nincs ott. Lehet pogit szaggatni együtt, tortát díszíteni, míg mosogatsz, ő pakolászik, törölget vizes szivaccsal, adogatja a mosott ruhát, együtt szedjük ki a gépből. De főni akkor főzök, mikor alszik. Járókánk volt, de nem sokat volt benne, néha azért jó, ha WC-re kell menned, és addig is biztonságban akarod tudni /nem mászik szekrényre, asztalra addig./, el is tudja foglalni magát.
    Ha próbálsz kialakítani egy napirendet, az gyermekednek és neked is biztos pont lehet és megszokja, hogy mi után mi következik és te is nyerhetsz magadnak egy kis időt, amíg egyre több időt eljátszik magában egyszer egy nap, mondjuk fél-1 órát, már az is nagyon jó. Ekkor is tudsz valamit csinálni és az alvásidejében is.
    Esetleg próbáld ki, hogy ha a házimunkát hagyod délutánra, este megfőzöl, vagy alvásidejében, hogy ne délelőtt kelljen, akkor délelőtt ha lementek a játszóra és kijátssza magát, kifárad, könnyebben elalszik a jó levegőtől is. Hátha így könnyebb lesz a napod, napotok. A rendszeresség neki is jó és neked is.
    Én sem vagyok tökéletes, nálam is előfordul, hogy minden összejön és szalad úgy a lakás, hogy csak na…:) Nehéz, de meg tudod találni az egyensúlyt, hogy a gyermekeddel kettesben is tudj lenni, magadra is jusson, és a háztartás is meglegyen. Nem mindig minden egyszerre, hiszen a nap csak 24 órából áll, de amivel ma nem végeztél, az jöhet holnap is. Ne hajts túl magad, valami várhat egy napot, és ha meg teheted, néha kérj segítséget, hogy fel tudj töltődni magad is, az is kell, mert különben kikészülsz. Férjed, nagymama, másik anyuka, barátnő, ilyesmi. Tökéletes anyuka, aki mindig mindent meg tud csinálni, nincs, de nem is baj. A családunknak, magunknak legyünk a legjobbak, ne mások legyenek a mércék. Ha törekszünk rá, az már nagyon jó!
    Remélem, tudtam segíteni, nagy bátorítást küldök, kitartás, meg tudod csinálni! 🙂

  5. Andi akkor neked szerencsed van! En mar ott tartok h 3szor is meggondolom h elmenje-e WC-re mert mire kijovok a fiam bekommandozik a furdobe es kesz a baj! Mi egy panellakas 7. emeleten lakunk es nagy sajnalatomra nincs kert, csak a delutani setaban merul ki a levegozes! Ezzel arra akartam kilyukadni h helyszukeben vagyok es nem tudom elole eldugni a „veszelyes dolgokat” igy amikor utoljara bekommandozott a furdobe akkor arra jottem vissza h valahogy kinyitotta a sampont es az agyunkat es persze sajat magat is teleontotte ragaccsal! Nem tudom h mennyiben mulott rajtam vagy paromon h ilyen lett, csak azt latom h ha nem foglalkozok vele uvolt es ha magara hagyom akarhagyszor lett elmagyarazva neki h ez meg azt nem szabad ugyan ugy csilan mindent. Oke ez lehet h a dackorszak kezdete, mert regen kezelheto volt es utol tudtam magam erni a teendokben, de most semmi. A jatekossag sem valt be, probaltam mokasan, jatekot csinalva a rendrakasbol, de csak kinevet es otthagy vagy ha ra is birom venni arra h segitsen akkor 2 perc mulva ujra szetpakol!

    • Kedveseim!
      Az ötödik gyermekemmel vagyok itthon, aki 7 hónapos.
      a legnagyobb 20 éves. és mind az öt különböző vérmérsékletű, a hiperrendestől ahiperaktívig.
      Bizonyos dolgokat ma másként csinálnak a fiatal anyukák, mint mi 20 éve. csak néhány példa:
      enni az asztalnál eszünk, máshol nem. És nem játzsunk közben, ha nem éhes most, majd eszik a következő étkezéskor.
      Ökofaluban lakom és nyáron a kinti komposztwc-t használjuk. addig bizony járókában a helye. ha más veszélyes dolgot csinálok, akkor is. De idővel mindent meg lehet nekik tanítani: a cserépkályhát pl nem tudom elkeríteni, bizony megtanulja, h az tényleg nagyon veszélyes. de sarazni pl minidg szabad volt nekik, csak a megfelelő ruhában, pedig hát nagy munka abból kivakarni őket. Vagy bármikor belenézhetnek a kútba, de csak velem együtt.
      Nem az a baj ha bizonyos korlátokat szabunk a gyerekeknek, hanem az, ha nincs semmilyen korlát, vagy ha túl sok és folyton változó van.
      Ha már nem veszed észre, h a gyerek mit csinál a hátad mögött, akkor kimerültél és nem tudsz koncentrálni. Kérj segítséget, igyekezz rendbe hozni magad és meglátod mindketten élvezni fogjátok a rutinokat és a közös szabályokat. nekem is volt ilyen időszakom, abból is ki lehet jönnii és a fenti tanácsok tényleg segítenek 🙂

  6. enora,
    akkor az ölemben eszi meg és később nyugodtan elmosogatok.:-) (pl. aznap csak zuhanyzom…? :-)))

    Moma,
    tehát úgy érzed, hogy a gyermekek „kisangyalsága” a kulcsa annak, hogy egy anyának több szabadideje lehet? Én úgy tapasztalom, hogy egy kialakult rutinnak (is!) köszönhető, hogy pl. több idő juthat a velük való NYUGODT játékra a nap során – így ők is nyugodtabbak – és közben engem sem őröl fel a káosz. Természetesen nekünk is vannak sűrűbb napjaink, de a rutin éppen ilyenkor segít sokat, hogy egyensúlyban maradjanak a dolgok. És persze „mindenki másképp csinálja”, hogy neki és a szeretteinek a lehető legjobb legyen. Ez csak egy számomra már bevált lehetőség a sok közül és egyáltalán nem szentírás.:-)

  7. Sziasztok!
    Ne haragudj Moma hogy ezt mondom,de,hogy milyen a gyereked,az rajtad múlik! Nekem kettő van, a fiam 9hós, a lányom 2,5 éves. A fiam egy örökmozgó,mint ahogy szerintem a tiéd is… a férjem meg 24-ezik,szóval általában egyedül kell a házimunkát megoldanom,de simán működik. A gyerekek ott vannak velem,bevonom őket mindenbe,így velük is vagyok,de közben haladok is. Ma pl 4 adagot mostam ki,kiteregettem,leszedtem, főztem kétféle kaját,meg felmostam,és még egy fél órát aludtam is délután… Mi ha eszünk,az etetőszékes, így nem kell folyton mindenhol takarítani, de nyáron kint is lehet majszolgatni,ott meg úgyis mindegy. Amíg teregetek a lányom adogatja a ruhát,a a fima meg rágcsálja a csipeszeket. Mikor főzök, a lányom kavargat,stb a fiam a műanyagokkal játszik,amiket nagyon buli kipakolni a szekrényből. A férjem szerint én is ilyen vagyok,mint a cikk írója, egy kört megyek a lakásban és 3 dolgot felveszek, kettőt elpakolok,egyet megigazítok. Tényleg ha végiggondolod,mit akarsz csinálni,mihez mennyi idő kell,mikor teheted meg – pl porszívózás ugye nem alvás közben – ,milyen sorrendben logikus akkor könnyen meg lehet oldani mindent. Szerintem csak mindenbe be kell vonni a gyerekeket és meg kell találni a játékos oldalát és akkor bár együtt picit lassabban,de minden kész lesz és ők is élvezik,és veled vannak.
    Még valami: a kétéves szerintem már bőven megért nagyon sokmindent,csak szeintem próbálgatja a határait….
    Reméllem segítettem és nem megsértettelek!
    Üdv: Andi

  8. Ez azert nalunk tobb sebbol verzik! Fiam hatkor kel, felkelek, beadom neki a tapszert es amig eszik addig felteszem a kavet es elmegyek WC-re. Vegez a tapszerrel es ofensege ki akar jonni a kisagybol, igy tiszta pelus utan egesz nap a sarkaba vagyok, mert amig en mosogatnek addig felmaszik az asztalra es mindent szetramol (igen persze tegyek ellene h ne masszon fel az asztalra, de ofenyessege nem az a tipus akivel ki lehet tolni azzal h elhuzom a szeket mert akkor kihuzza az asztal fiokjait es azok segitsegevel teszi meg ezt a muveletet!)… Ha szerencsem van akkor elbambul a mesecsatornan es nyugton van amig elmosogatok! Es ennyi nalunk a napi rutin mert utanna vele kell foglalkozni, veszekedni, bibelodni… Anya foglalkozz velem, jatsz velem, lovagolas a hatamon… Es nem lehet neki elmagyarazni h nem mert meg nincs ket eves es irtozatos nagy hisztit rendez ha nem ugy vannak a dolgok ahogy O akarja. Eleinte ment az h adtam neki olyan jatekot amit egyedul is tud jatszani, de vagy szettorte vagy megunta… Egyeduli hazimunka amit egyedul, hetkoznap tudok vegezni az a porszivozas, mosogatas, rendrakas csak ezzel az a baj h fel nap se telik bele es mar minden ugyan olyan mint reggel! 11kor lefektetem es alszik jobb esetbe egyig! Addig en kiteregetek, elpakolom a ruhakat, elmosogatok ha ugy van es elpakolok minden jatekot, de amint felkel a ruhakat lerangatja a szaritorol, a jatekoktol lepni sem lehet es a szogeny megint tele van pufimorzsaval! Hetvegen meg folyton uton vagyok vagy nagyszulok vagy dedik vagy bevasarlas…Felmosni nem merek mert jartam mar ugy h a gyerkoc beaztatta a plusseit a koszos vizbe amig en ket rongycsavaras kozott sikaltam… Biztos vagyok benne h vannak olyan szulok akiknek a gyerekei egy kisangyal, de emiatt nem kell ugy beszelni a rutinrol meg a menetrendrol mintha varazsszavak lennenek amik egy het alatt csodat muvelnek az ember eletevel!

  9. Kedves Martina!
    Nagyon tetszik az „Első titok”, kíváncsian várom a többit! Maximálisan egyetértek veled, anyukaként muszáj rutinokat, szokásokat kialakítani, amellyel a családod életét egyszerűbbé teheted.
    Két gyermek anyukája vagyok és dolgozom is mellette. Az egyik most megy első osztályba, a másik bölcsit kezdi. Én is igyekszem szokásokat kialakítani, hogy azt a kis időt a munkanapokból, amelyet rá tudok szánni, hasznosan tudjam tölteni és a gyerekekre is maradjon időm. Éva

Comments are closed.