Erdei Zsolt is a gyerekek védelmébe állt

Az UNICEF Magyar Bizottság és a Cartoon Network csatorna idén is közös kampányt indít, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek egymás közti erőszakos viselkedésére és annak orvoslási lehetőségeire. A kezdeményezés mellé állt Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó is.

Erdei Zsolt a vele készült interjúban és kisfilmben arról beszél, hogy az erőszakos viselkedés semmilyen formában nem megengedhető.

A közös kampány segíti a gyerekeket, hogy ismerjék fel, ha bántalmazás alanyai lesznek, ne féljenek külső segítséget kérni, álljanak ki magukért, bántalmazott, bajba jutott társaik mellett, illetve legyenek egymással toleránsak, udvariasak. Ezen kívül megosztja személyes tapasztalatait arról, hogy a sport milyen visszatartó és közösségépítő erővel bír az erőszakos, durva viselkedés kialakulása ellen. „Ahogy én elkezdtem sportolni, ritkultak az engem ért atrocitások, és ezzel párhuzamosan a jegyeim is javultak. A fairplay, azaz a tisztességes játék nemcsak a sportban, hanem a mindennapokban is elengedhetetlen” – vallott személyes élményeiről az UNICEF sportkövete.

A világszerte népszerű gyerekcsatornán látható felhívás mellett idén is látható animációs Aki ver, az nem haver…mottójú mini sorozat. A  szpotokban animációs szereplők mesélik el történetüket a bántalmazó, az elszenvedő és a külső szemlélő szemszögéből, illetve készült egy film a barátság erejéről, fontosságáról. A csatorna külön weboldalt  is készített az alkalomra, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a nagykövettel, elsajátíthatják a toleráns, etikus viselkedés alapszabályait, hasznos tanácsokat kapnak, hogy mit tegyenek, hová forduljanak segítségért probléma esetén.

A filmek nemcsak a csatornán láthatók; az UNICEF Magyar Bizottság felhasználja azokat ÉBRESZTŐ-ÓRA című országos iskolai tanóra-programjának anyagához is, illetve a programban részt vevő általános iskolás tanulók a kampánnyal kapcsolatos segédanyagot is kapnak.

Az UNICEF Magyar Bizottságadatai szerint hazánkban minden második iskolás gyermek vett már részt verekedésben vagy volt szenvedőalanya az iskolai erőszak egyéb formáinak. A legnagyobb probléma, hogy a gyerekek nem mindig ismerik fel, ha méltetlan helyzetbe kerülnek, illetve nem mindig tudják, hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket, kihez forduljanak. A jelenlegi kezdeményezés legfőbb célja, hogy a gyerekek számára vonzó és figyelemfelkeltő módon üzenjen: az iskolai, illetve egymás közti bántalmazást nem kell eltűrniük, van megoldás, ne féljenek kiállni magukért, társaikért, vagy segítséget kérni, akár az UNICEF HelpAPP mobilalkalmazását használva, akár az UNICEF Ébresztő-óra programra jelentkezve.

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .