„Ez a nap más mint a többi…” – ötletbörze első születésnapra

A gyermek egyéves születésnapja fontos esemény a család számára. Ekkor teremtjük meg a kicsi életében az ünnep hagyományát, és mi is ekkor emlékezünk vissza a csodára, hogy ő megérkezett közénk. Számára azonban még érthetetlen, néha ijesztő is lehet a körülette csapott felhajtás. Hogyan tegyük mégis emlékezetessé és boldoggá a nagy napot?

Szülőként, nagyszülőként, testvérként feledhetetlen emlék a gyermek születése, ezért természetes, ha különlegesen szeretnénk megünnepelni az évfordulót. Ám arra is gondolnunk kell, hogy a pici számára még érthetetlenek az ünnepi hagyományok, kevésbé tudja értékelni a tortát, és megijedhet a ráhelyezett csillagszórótól, vagy a sok vendégtől. Fontos, hogy olyan ajándékokat adjunk, és olyan együttlétet teremtsünk, ami őt is és minket is boldoggá tesz.

Minek örülne a pici?

első szülinapEgyéves korban az számít legkevésbé, milyen nagy és mennyibe került az ajándék. Emlékszem, amikor az öcsém az egy éves születésnapja közeledtével a földön négykézláb mászva elkezdett berregni, és a kezébe kerülő tárgyakat tologatni. Születésnapján elvittük a játékboltba, ahol az elé pakolt kisautók közül egyet kézbe ragadott, és boldog mosollyal szorította megához. A kicsi számára felbecsülhetetlen értékű lesz, ha olyasmit kap, ami örömet szerez neki, legyen az a kedvenc csemegéje, játéka vagy elfoglaltsága. Figyeljük, mit szeret legszívesebben enni, játszani és ehhez igazítsuk az ajándékainkat.

Infinety hirdetés

Beszédes ajándékok

Felmerül az emberben, hogy a gyermek pár év múlva már nem is fog emlékezni az első születésnapjára. Ha szeretnénk számára olyasmit is adni, melyről évek múlva is tudni fogja, hogy az első születésnapján kapta, számtalan ötletből válogathatunk.

Vehetünk olyan ajándékot, amivel még évek múlva is játszhat gyermekünk, és akkor is érték lesz számára. Az egyéves születésnapomra kapott mesekönyvemen gyakoroltam 7 évesen az olvasást, és a kétévesen kapott babámat vittem magammal, amikor iskolás koromban kórházba kerültem. A hintaló, lábbal hajtható kismotor, plüssök, babák, képes mesekönyvek, fejlesztő játékok, építőkockák, a tologatós játékok, mint a kisautók vagy a babakocsi még hosszú ideig kedvencei lehetnek a picinek. Lehet, hogy ezek között lesz az a játék, amihez évekig ragaszkodni fog, és mindenhová magával akarja vinni.

Emellett kézzel is készíthetünk ajándékot, a patchwork ágytakaró, a kedvencét ábrázoló kispárna, vagy a falra festett, ragasztott-rajzolt mesefigurák évekkel később is emlékeztetni fogják őt az első születésnapjára.

Üzenetek a múltból

Az sem ritka, ha a család olyan emléktárgyat szeretne ajándékozni, ami felnőttként jelenthet sokat a gyermeknek. Egy fotó- és emlékkönyvből hagyományt is teremthet a család. Az első születésnapjára megvett naplóba képek kerülhetnek az ünnepekről, és a vendégség során minden évben beleírhatják a családtagok, rokonok a picivel töltött emlékezetes pillanatokat, személyes üzeneteket.

Ünneplés és torta

ID-10055393A sok meghívott és hatalmas ünneplés inkább riasztó, mint örömteli lehet a csöppség számára. Ha mégis nagy a tábor, aki szeretné együtt megülni gyermekünk születésnapját, nagyon figyeljünk a kicsi napirendjére, ritmusára, és ehhez igazítsuk a programot. Szűk családi körben legjobb, ha az eseményt olyan elfoglaltságokkal, játékokkal töltjük, melyekről tudjuk, hogy gyermekünknek örömet okoznak.

A torta kiválasztásánál ugyanezt az elvet alkalmazhatjuk. Az egyéves csöppségnek még nem sokat számít, hogy milyen csodatortát varázsolunk elé, sokkal fontosabb, hogy a kedvenc ízeit és az általa már fogyasztható alapanyagokat tartalmazza. Ha sok a vendég, és az időnkből is futja, készíthetünk két tortát is, külön a picinek és a vendégeknek. Az interneten böngészve pedig több bababarát tortareceptet is találunk, ha mégis valami olyasmit szeretnénk sütni, ami klasszikus is, mindenki számára finom, és a gyermeknek is egészséges és jóízű.

Nem csak a szülinaposnak, de a rokonoknak is emlékezetessé tehetjük az évfordulót. A nagyszülőket, testvéreket meglephetjük az egyéves kicsiről készült fotóval, vagy a kézlenyomatával ellátott képeslappal. Ilyenkor magunkról se feledkezzünk el! Nekünk is jó érzés lesz pár év múlva elővenni ezeket az emléktárgyakat, és visszagondolni az első születésnapra.

Wéber Anikó, fotók: www.freedigitalphotos.net

 

 

Szólj hozzá Te is!