Indiánok, katicák és ninják lepik el az országot farsangkor

A legtöbb családban közös élmény a gyermek farsangi jelmezének kiválasztása, és bár a szülők elmondása szerint ez az időszak jelentősen megterheli a pénztárcájukat, kifejezetten szeretik az év első vidám mulatságát – derült ki a JátékNet.hu webáruház friss felméréséből. A legnagyobb forgalmú hazai játék webáruházban idén a Bogyó és a Babóca jelmezek a legkelendőbbek.

A farsangi jelmez beszerzésekor a legtöbb szülő döntésében költségszempontok is szerepet játszanak a JátékNet.hu webáruház kutatása alapján, vagyis figyelembe veszi, hogy a saját készítésű, a bérelt, illetve a vásárolt jelmezre mekkora összeget kellene fordítani. A mintegy 1500 válaszadó 45 százaléka készen veszi meg a maskarát, további 20 százalék csak kiegészítőket vásárol, a szülők egynegyede pedig saját kezűleg készíti el az ünnepi szettet.

ID-100306903Minden kilencedik válaszadó kölcsönkért jelmezbe öltözteti gyermekét, ám közel 50 százalékuk még így is elkölt 3-5000 forintot a farsangi készülődés során. A megkérdezettek többsége, mintegy 85 százaléka maximum 5000 forintot szán ilyenkor a gyermek megjelenésére, ám a válaszadók elmondása szerint már ekkora összeg is lényegesen megterheli a családi kasszát.

Éppen ezért nem meglepő, hogy szinte mindenkinél volt már arra példa, hogy el kellett vetni egy jó ötletet a jelmez ára miatt. „A szülőknek nem kell feltétlenül nagy költségekbe verniük magukat, hiszen számos farsangi szett ára 3000 forint alatt marad, de például a nálunk most legnépszerűbb Bogyó és Babóca jelmezek is már 4000 forintért beszerezhetők” – mondta el Bognár Ákos, a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója.

A szülők is élvezik a farsangot

A szinte kötelező anyagi ráfordítás ellenére is a megkérdezettek csekély, mindössze 13 százaléka érzi úgy, hogy a farsangi készülődés egy újabb plusz teher, minden második szülő azonban kifejezetten szereti az év első ünnepi időszakát. „Ezzel is összefügghet, hogy jellemzően nem hagyják az utolsó pillanatra a készülődést. A szülők 80 százaléka már a farsangot megelőző 1-2, de akár 4 héttel előbb is elkezdi keresni a jelmezeket és kiegészítőket” – jegyezte meg a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója.

Azt, hogy a gyermek kinek vagy minek a bőrébe bújik majd, a megkérdezettek közel kétharmadánál közösen találják ki, de minden ötödik családban a kisgyermek egyedül dönthet saját jelmezéről. A beszerzés vagy az elkészítés azonban már jellemzően nem közös elfoglaltság: az anyukák 60 százaléka vállalja magára ezt a feladatot, szemben az apukákkal, akik közül ezerből mindössze egy gondoskodik a jelmezről.

A jól megszokott jelmezeket keressük

ID-100177582A boltok és a webáruházak kínálatában egyre inkább jelen vannak a főként kislányoknak készülő hagyományos – királylány, pillangó vagy Piroska – jelmezek kihívóbb változatai is. „Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a magyar szülők hogyan vélekednek erről a tendenciáról: meglepő, hogy csupán a válaszadók egynegyede rosszallja, ha kissé hivalkodó jelmezben lát egy maszkabálozót” – mondta el Bognár Ákos.

Jó hír azonban, hogy míg a szülők 75 százaléka nem gondolna semmi rosszat egy merészebb szettet látva, sőt, ugyanennyien saját gyermeküknek is megengednék, hogy egy-egy kihívóbb darabot viseljen, a JátékNet.hu webáruház legnépszerűbb jelmezei még mindig a hagyományosabb szettek közül kerülnek ki. „Az idei év újdonságait, a Bogyó és a Babóca jelmezeket keresik most a legtöbben, de a Jégvarázsból ismert Anna és Elsa kosztümöket is sokan szeretnék viselni. A mesehősöket a jól megszokott maskarák, az indián, a katicabogár, a rendőr és a ninja jelmezek követik” – árulta el Bognár Ákos. 

www.jateknet.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .