Jótékonysági kacsaúsztató verseny a Dunán

Idén augusztus 30-án immár második alkalommal rajtol el a Kacsafutam, amelynek keretében több ezer gumikacsa úszik majd versenyt a Duna budapesti szakaszán. A versenyre bárki „benevezheti” az általa megvásárolt kacsát, az eladásból befolyó összeg egy része pedig az UNICEF Magyarország munkáját támogatja. A győztes kacsa tulajdonosa négyszemélyes krétai nyaralást nyer.

 

A Kacsafutam augusztus 30-án kerül megrendezésre. A megvásárolt gumikacsák egymás ellen versenyeznek, a célvonalon először áthaladó 100 kacsa tulajdonosa közül pedig sorsolással választják majd ki azt a szerencsést, aki egy négyszemélyes krétai nyaralást nyer.

Az akcióban – a szervezők reményeink szerint – közel 100 ezer kacsa vesz részt, amelyeket MOL benzinkutakon, Pirex üzletekben, Régió játékboltokban, Relay és Inmedio újságárusoknál, valamint a West End City Centerben lehet megvásárolni. Minden megvásárolt gumikacsához egy egyedi sorszámmal ellátott szelvény jár, ami megegyezik a benevezni kívánt kacsa sorszámával. A versenyre szánt gumikacsákat a fent említett lelőhelyekre augusztus 24-ig, illetve a West End City Centerbe augusztus 28-ig kell visszajuttatni. Fontos, hogy a szelvényt a verseny végéig meg kell őrizni, mert csak ezzel lehet igazolni a Kacsafutamba való nevezést.

Az UNICEF Magyarország minden eladott gumikacsa után száz forint támogatást kap: ebből a 100 forintból az UNICEF akár egy napra elég életmentő terápiás élelmiszert, vagy 100 rászoruló kisgyerek egy napi tiszta ivóvizét tudja biztosítani.

„A tavalyi első Kacsafutam eredményei és visszajelzései alapján nem volt kérdés, hogy idén is megszervezzük ezt a jótékonysági versenyt. Az esemény jó hangulatán kívül fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára is. Ebben pedig az UNICEF Magyarország egy fontos partnerünk” – mondta Gomez Norbert, a Kacsafutam főszervezője.

1908072_815601768484469_7188090193332592113_n

Danks Emese, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója az akcióval kapcsolatban kiemelte: „Nagyon örülünk annak, hogy a Kacsafutam szervezői idén is az UNICEF munkáját támogatják a kacsák eladásából befolyó összegből. Bízunk abban, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is sokan mérettetik meg kacsájukat a versenyen, hiszen minden egyes kacsa tulajdonosa a nekünk felajánlott 100Ft révén valódi életmentővé lép elő!”

Kacsafutamokat a 90-es évek óta tartanak világszerte. A rendezvény sikerét jelzi, hogy Ohióban, Coloradóban, de Ausztráliában, Nagy-Britanniában és Szingapúrban is igazi hagyomány lett a jótékonysági eseménysorozat. A megrendezés helyszínétől függetlenül a Kacsafutamnak mindig az a célja, hogy konkrét segítséget is nyújtson.

További információk elérhetők az UNICEF Magyarország és a Kacsafutam honlapján.

Fotók: Kacsafutam Facebook-oldal

pepita.hu baba-gyerek webáruház

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .