Karácsonyi ajándék ötletek 1-3 éves gyerekeknek

kislány karácsonyi hangulatban

Ebben az időszakban a kisgyerekek fejlődése igen eltérő lehet; van, aki már motorozik, más még csak első lépéseit teszi meg, az egyiket leköti a rajzolgatás, a másikat csak a nagymozgásos játékok. Így jól kell ismerni azt a gyerkőcöt, akit megajándékozunk. Távolabbi rokon, vagy barát esetén érdemes tehát konzultálni a szülőkkel.

Íme, a mi tippjeink, hogy biztosan örömet szerezz egy óvoda előtt álló kisgyermek számára:

  • Kis motor vagy futóbicikli – ezeket télen is tudja használni a gyerkőc, egészen addig, míg le nem esik a hó (ami mostanában igen csak ritkaságnak számít)
  • Készségfejlesztő játékok – például forma-, kép behelyezős, építő, kalapáló, színeket, formákat tanító játékok
  • Építő kockák – ezekből a nagyobb elemekből állót válaszd, de már nem kel a puha fajtát
  • Karácsonyi ajándék ötletek 1-3 éves gyerekeknek Könyv – lehet képes, mesés, „első szavaim” kötet, de nagy sikert arathatnak a zenés, állathangot adó darabok is
  • Játék hangszer – zongora, rumba tök, furulya, dob, xilofon… egyszóval bármi, amivel a kicsi zajt csaphat
  • Vonatok, autók– ez lányoknak, fiúknak egyaránt remek mókát ígér
  • Kedvenc mesehősök – itt jöhet bármi: plüss, játékfigura
  • Hajbavaló, korona, varázspálca – ez értelemszerűen kislányoknál érhet célt
  • Színező ceruza-, zsírkréta-, filctoll készlet – ezekből mindig a vastagabb fogásút válaszd
  • Gyurma
  • Orvosos-, szerelő szett
  • „Gurulós” játékok – ide tartoznak a játék babakocsik, talicskák, vagy épp a húzhatós játékok
  • Benti sátor

Karácsonyi ajándék ötletek 1-3 éves gyerekeknek Fontos, hogy csak olyan ajándékot vegyünk, ami nem tartalmaz semmilyen apró részt, melyet a pici lenyelhet!

Fotók: modernparentsmessykids.com
pinterest.com
RebeccaHumesPhotography

 

Erről a témáról a Karácsony rovatban olvashatsz többet!

 

hirdetés
HISZEK abban, hogy kétgyerekes Anyának, Nőnek, Társnak, Barátnak, igenis lehet egyszerre lenni, akár napi 5 óra alvással is. TUDOM, hogy mi Nők, miért aggódunk, mitől félünk, vagy épp olvadunk el, mi az, ami kimozdít a hétköznapokból, és mivel nézünk farkasszemet nap, mint nap. CÉLOM, hogy a szavaimból összeálló cikkek informáljanak, szórakoztassanak, okozzanak meglepetést, MEGMOZGASSANAK!
Előző cikkAz orvosok nem sírnak
Következő cikkVédőnői díj a gyermekáldásért