Legyél Asha vendége – ingyenes az Állatkert a gyerekeknek hétvégén

Asha-1-éves.jpg

Február 14-én pénteken ünnepli első születésnapját Asha, a Fővárosi Állat- és Növénykertben született népszerű elefántborjú. Az ifjú ormányost délelőtt fél 11-kor köszöntik majd fel. Azért, hogy minél többen meglátogathassák a szülinapos kiselefántot, az Állatkertben nemcsak pénteken, hanem szombaton és vasárnap is díjmentes lesz a belépés a 14 éven aluli gyermekek számára.

A tervek szerint nemcsak Asha, hanem az anyaállat, Angele is kap majd tortát, amelyet természetesen kifejezetten az elefántok igényei szerint készítenek el.

Asha-1-évesA gyerekeket mindhárom nap arcfestéssel, kézműves foglalkozással és egyéb programokkal várják az új elefántcsarnokban. Az Állatkert munkatársai arra buzdítják a gyerekeket, hogy rajzoljanak a születésnapos kiselefántnak. A gyermekrajzokat később ki is állítják majd a városligeti intézményben.

Mint ismeretes, a Fővárosi Állat- és Növénykertben – több mint öt évtizednyi szünet után – 2013. február 14-én született elefántborjú. A nőstény állat – egy a közönség körében meghirdetett szavazás nyomán – az Asha nevet kapta. Szülei közül a 12 esztendős Angele 2010 óta, Assam, a 13 éves elefántbika pedig 2009 óta él Budapesten. Az Állatkert történetében egyébként Asha a hatodik kiselefánt, korábban 1930-ban, 1932-ben, 1941-ben, 1956-ban és 1961-ben volt szaporulat az ormányosoknál.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .