Mesemaraton várja a gyerekeket Szentendrén

Négynapos „mese” hétvégével várják a látogatókat az ünnepi hosszú hétvégén a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A mesenézés mellett rengeteg ügyességi játék, furfangos próba és izgalmas versenyekkel készül a Skanken, ahova a belépés augusztus 20-án ingyenes lesz.

Az egyes napokon más és más magyar népmese kerül a középpontba, így A világszép nádszálkisasszony, A szebeni muzsikusok, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, valamint A tűzmadár című – mondta el Arnóti Edit, az intézmény sajtóreferense az MTI-nek.

Csütörtökön hétállomásos mesetúrának vághatnak neki saját készítésű zokniparipájukon a bátrak, hogy megszerezzék a három aranyhajszálat, túljárjanak a sárkány eszén, és a próbákat kiállva kiszabadítsák a világszép nádszálkisasszonyt, pénteken a furfangos állatok játsszák a főszerepet, szombaton csodatévő varázsmeséket élhetnek át a családok, vasárnap pedig kincskereső történet elevenedik meg a portákon – sorolta a múzeum munkatársa.

szsmh

Infinety hirdetés

A látogatók népi ügyességi, erősségi és furfangos próbákat teljesíthetnek, megmérettethetik magukat célba dobásban, vízhordásban, de varázsige-tanulásban is. A kalandra indulóknak hamuban sült pogácsa dukál, amihez a batyut is elkészíthetik, de készíthetnek aranyszőrű bárányt, fátyolt, kincses erszényt, varázssípot, aranyfonálból karkötőt, sőt varázskavicsot is.

A Molyolda játszóház régi idők játékaival várja a vendégeket, az alkotásra vágyók pedig mesefestésben és közös meseköltésben élhetik ki fantáziájukat – hívta fel a figyelmet Arnóti Edit, hozzátéve, hogy a megfáradt hősök a mesekuckóban pihenhetik ki magukat tündéres, manós meséket hallgatva, a Pajtamoziban a Magyar népmesék rajzfilmsorozat epizódjaival várják őket egész nap.

Augusztus 20-án ingyenes lesz a belépés a Skanzenbe – fűzte hozzá Arnóti Edit.

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!