Nem részesülnek megfelelő bánásmódban az SNI-gyerekek

Az Európai Bizottság Brüsszelben kedden közzétett jelentése szerint bár az európai uniós tagállamok elkötelezettek a bevonó jellegű oktatás elősegítése iránt, a sajátos nevelési igényű gyermekek és a fogyatékos felnőttek még mindig nem részesülnek megfelelő bánásmódban – írja az MTI.

A helyzetet uniószerte átfogóan vizsgáló jelentés megállapította, hogy az érintett személyek jelentős részét szegregált intézményekben helyezik el, azok pedig, akik többségi oktatási intézményekben tanulnak, ritkán kapják meg a megfelelő segítséget.

Andrula Vasziliu, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos közleményében emlékeztetett arra, hogy az unióban körülbelül 45 millió munkaképes korú állampolgár él fogyatékkal, a sajátos nevelési igényű gyermekek száma 15 millióra tehető. A jelentés szerint az utóbbiak „gyakran képesítés nélkül vagy alacsony képesítéssel hagyják el az iskolát, majd olyan speciális képzésben részesülnek, mely néhány esetben inkább csökkenti, semmint növelné a későbbi elhelyezkedési lehetőségeiket”. Ebben a körben továbbá „sokkal nagyobb a munkanélküliek vagy gazdaságilag inaktívak aránya, és akik viszonylag sikeresek a munkaerőpiacon, azok is gyakran kevesebb fizetést kapnak, mint nem fogyatékos társaik”.

A bizottság adatai szerint az EU-tagországokban 1,5 százalék (Svédország) és 11,7 százalék között változik a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya, illetve 0,01 százalék (Olaszország) és 5,2 százalék (Flandria) közötti a szegregált speciális iskolába járók aránya az összes tanulóhoz viszonyítva. Magyarországon 5,5 százalék a sajátos igényűek aránya, és 2,6 százalék a szegregált iskolába járóké. Megjegyezte a bizottság mindazonáltal azt is, hogy eltér a tagállamokban a speciális nevelési igényűnek tekintettek körének meghatározása is.

A jelentés leszögezte: „egyre több a bizonyíték arra, hogy a fogyatékos/sajátos nevelési igényű gyermekeket nagy számban integrálni lehet a többségi oktatásba, és a jó minőségű inkluzív oktatás minden tanuló számára hasznos”. Bár a tagállamok helyzete ebből a szempontból jelentős eltéréseket mutat, uniós szinten is már számos kezdeményezés van érvényben – mutatott rá Vasziliu.

MTI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .