Nyári programok a Bárka Amfiteátrumban

harlekin-300x200.jpg

Kabaré és bábelőadás, zenés mesejáték, valamint gyermekmuzsika és kamarazene szerepel a Bárka Színház július 26-án kezdődő, három hétvégén át tartó nyári programsorozatán az Orczy-kertben lévő Bárka Amfiteátrumban.

Az egri Harlekin Bábszínház Piroska és a farkas című interaktív mesejátékával indul a Bárka Színház nyári eseménysorozata a háromszáz főt befogadó amfiteátrumában, majd Nádas György, Gesztesi Károly és Fésűs Nelly Az őrület határán című közérzeti kabaré-előadással szórakoztatja a közönséget.

harlekinKicsiknek szól Balogh Sándor zenés mesejátéka, A brémai muzsikusok Hábetler András és Wendler Attila közreműködésével vasárnap – közölte a színház az MTI-vel.

Augusztus első hétvégéjén Malek Andrea és a Trio Midnight többek között George Gershwin, Cole Porter, Jerome Kern és Leonard Bernstein világhírű slágereit adják elő. Az ördögfióka és a tündér című gyermekműsor Korpás Éva, Malek Andrea és Lakatos Róbert szereplésével lesz látható. Majd a Kell néha egy kis csavargás című produkcióban az énekes-színésznő édesapjával, Malek Miklóssal közösen zenél.

Kicsiknek és nagyoknak muzsikál Palya Bea Altatok című családi koncertjén. A programsorozatot az idén ötvenéves Liszt Ferenc Kamarazenekar előadása zárja, műsorukban barokk, klasszikus és romantikus darabok mellett kortárs művek is szerepelnek.

MTI

Fotó: Harlekin Színház/Gál Gábor

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .