Nyelvi érettség – iskolaérettség

Nem közhely azt mondani: a mai iskolarendszerre általánosságban igaz, hogy nagyon magas elvárásokat támaszt az első osztályos gyermekekkel szemben. Remek tanítók, kreatív és korszerű  tanulást segítő eszközök mellett sem könnyű egy első osztályos gyermek élete, akinek a merőben új környezet, közösség, napi ritmus mellett rengeteg dolgot kell elsajátítania.

Mindennek az alapja anyanyelvünk. Az összetett verbális instrukciók megértéséhez, és idővel az írásos alapú számonkérés teljesítéséhez jól megalapozott magyar nyelvi tudásra van szükségük. Nézzük meg, milyen nyelvi tünetek, nehézségek okozhatnak tanulási problémákat.

Mint minden, ez a terület is összefügg az igazán korai életkor fejlődésével. A jó mozgásfejlődésen alapuló nyelvfejlődés 2 éves kor körül már szavak szintjén elindul, és – egyéni eltérések mellett, de legkésőbb négy éves kor körül már idegenek számára is jól érthető, összefüggő beszéddé alakul. A késve induló beszéd, illetve a beszédet helyettesítő, hosszan elhúzódó halandzsázás mindenképpen logopédiai megsegítést igényel. Ha ez elmarad, az bizony később az iskolában nehézségeket okozhat az írás, olvasás elsajátítása terén.

A legismertebb logopédiai probléma a pöszeség. Minden olyan tünetet, amikor egy gyermek egy adott hangot nem tisztán ejt, vagy egy adott hang helyett egy másikat ejt, netán egyáltalán nem ejt bizonyos hangokat, pöszeségnek hívunk. Nagyon fontos, hogy iskolakezdés előtt legalább egy bő fél éve legyen a gyermeknek, amikor már minden hangot helyesen ejt (talán az „r” az egyetlen, ami még gond nélkül javítható később is), mert ez lehet alapja a pontos beszédhanghallásnak, a későbbi írás-olvasás elsajátításnak. Ezért hangsúlyozzák az óvodai logopédusok, hogy az otthoni gyakorlás elengedhetetlen, mert gyakran a heti 1-2 alkalom csak lassú fejlődést hoz, nem tudnak a tanultak elég mélyen beépülni a nyelvi rendszerbe.

Fontos tehát odafigyelni abban az estben, ha a pöszeség hosszan elhúzódik, makacsul megmarad, nehezen javítható, vagy csak logopédián megy szépen, de otthon, illetve a hétköznapi életben nem változik a beszéd.

Észlelési problémák, beszédértés

A hosszan elhúzódó pöszeség mögött gyakran a hallás különböző problémái is lehetnek. Az orvosi értelemben vett ép hallás mellett is adódhat olyan észlelési probléma, amikor a beszédhangok pontos helyét, illetve az apróbb különbségeket („sz” vagy „z”? „k” vagy „t”? „cs” vagy „c”? stb.) a gyermek nem észleli pontosan. Nem kell különösebben magyarázni, hogy milyen nehéz egy nem pontosan értett hangsor alapján megtanulni leírni a betűket, a szavakat, nem beszélve arról, hogy az osztályteremben alapzaj, motoszkálás, figyelemelterelő ingerek sokasága nehezíti az összpontosítást!

Nem csak a hangokat észlelheti, értheti a gyermek rosszul, de a szavak egymásutánját, a hosszabb mondatokat is. Körülbelül úgy kell ezt elképzelnünk, mintha egy hangszalagot túl gyorsan játszanánk le, vagy egymásra ’tömörítenénk’ a kimondott szavakat. Egy-egy szót ki tud emelni belőle, de az egész mondatot, illetve finomabb nyelvtani szerkezeteket, amik befolyásolják a mondat valódi értelmét, már nem érti meg, vagy nem a nyelvből érti meg a gyermek. Ezzel az a legfőbb probléma, hogy főként az okos, intelligens gyermekek esetében tényleg csak az iskolában szembesülünk ezzel a problémával, addig ugyanis szuperül eligazodik úgy, hogy a szituációkból következteti ki a jelentést. Fontos tehát, hogy az úgynevezett szituációtól független beszédértés is kellően érett legyen az iskolakezdéskor.

Árulkodó jel lehet, ha a gyermek nem szeret hosszabb meséket végighallgatni. Természetesen mesélt mesére, nem mesefilmre gondolok. A mesefilm, a film akkor is leköti a gyermekeket, ha nyelvileg szinte egy kukkot sem értenek belőle, mert a vizuális inger nagyon erős. Ezért is lehet nagy csapda a film, mert jó nyelvi képességű gyermekeink is pici korban sokkal kevesebbet – azt is gyakran tévesen – értenek meg belőle, mint mi, felnőttek, mégis úgy tűnik, hogy élvezik, szeretik az adott filmet.

Testtudat és szókincs

Ezzel a pontos nyelvi értéssel részben összefügg, hogy a gyermek mennyire igazodik el a téri irányokat (bal, jobb, alá, fölött, mellől, elé, közé stb.) jelölő elvont fogalmak világában. Ezeket a szavakat csak akkor érthetjük, ha van saját tapasztalatunk arról, hogy a testünk miként mozog a térben, ha elég jó a testtudatunk. Bizony megint visszakanyarodtunk hát a mozgás fontosságához, mert a füzetlapon nagyon nehéz a tanító néni kérésére ’valamit valami fölé’ rajzolni, ha amúgy még azt sem tudjuk, hogy a nehezen megfogott ceruzánk hegye a lapnak melyik részén van, mi hol ülünk, és melyik a bal kezünk…

Fentiekkel összefügg, de kissé más nyelvi területet érint a szókincs érettsége, illetve az, hogy milyen gyorsan fér hozzá a gyermek ehhez a szókincshez. Passzív, és aktív szókincsünk rendkívül gyorsan fejlődik a beszédtanulás korai szakaszában. Az a gyermek, akinek sokat mesélnek, akivel sokat beszélgetnek, mondókáznak, később biztosan jól ki tudja fejezni magát verbálisan. Akinek lassan, nehezen megy a beszéd, keresi a szavakat, szóláncot, barkohbát, egyéb nyelvi játékokat nem szívesen játszik könnyen kerülhet nehéz helyzetbe az iskolában.

Emlékezet és a figyelem

Ezt a rengeteg területet természetesen összefogja az emlékezet és a figyelem. Ezeknek is van a nyelvet érintő része, tehát a kellően érett nyelvi emlékezet, és hallási figyelem elengedhetetlen az iskolában. Ezek a csatornák biztosítják a nyelv fejlődését is. A hallási figyelem területe is érintett lehet, ha a gyermek nem szeret mesét hallgatni, a verbális emlékezetről pedig a versek, mondókák, mesék megjegyzése árulkodik, az a jelenség, amikor anya/apa a kedvenc mesében véletlenül kihagy egy szót, és a gyermek rögtön javítja. Jó játék a papagáj-játék, amikor a kispapagáj pontosan azt a mondatot ismétli, mint a nagy. Iskolás korra legalább 15-20 szótagú összetett mondatot meg kellene tudni ismételni.

Az óvodai logopédián legkésőbb nagycsoportos korban mindenképpen sor kerül logopédiai szűrésre, ahol azok a gyerekek, akiknek beszéde, nyelvi fejlettsége nem az életkornak megfelelő, bekerülnek a logopédiai ellátásba. Sajnos a gyermeklétszámhoz képest kevés logopédus státusz van az óvodákat ellátó pedagógiai szakszolgálatoknál, logopédiai ambulanciáknál, nevelési tanácsadóknál. Az igazán eredményes munkához szükséges egyéni, vagy páros logopédiai fejlesztés helyett három-négy gyermek is részt vesz a foglalkozásokon. Ilyen helyzetben nem csoda, hogy leginkább csak az iskola előtt állókat tudja ellátni a logopédus, akik kisebbek, ám szükségük lenne a megsegítésre, gyakran nem kapnak fejlesztést. Ennek az ördögi körnek lehet eredménye, hogy az iskolakezdésre aztán nehezen „érik össze” az a sok hang, amit csak nemrég tanult meg szépen kiejteni. Így nem meglepő az sem, ha emellett nem jutott energia, idő, figyelem a mélyebb nyelvi szintek fejlettségének vizsgálatára. Sajnos sok esetben tanulási nehézség, figyelem-koncentrációs problémák alakulhatnak ki, amiknek hátterében fel nem derített nyelvi problémák húzódhatnak.

Visszakanyarodva tehát az első mondatomban használt kifejezéshez, újfent valami olyat írok, ami ’nem közhely’: meséljünk, énekeljünk, mondókázzunk, szánjunk időt gyermekeinkre, mert az érzelmi kapcsolattal átszőtt anyanyelvi fejlődés kulcsfontosságú abban, hogy az iskolában jól teljesítsenek.