Mit értenek meg a kisgyerekek a felnőttek beszédéből?

Mit értenek meg a kisgyerekek a felnőttek beszédéből?

A kisgyerekek talán keveset beszélnek, ám ez közel sem azt jelenti, hogy keveset is értenének az általuk hallottakból. Sokkal többet fognak fel a szüleik beszélgetéseiből, mint sejtenéd. Valószínűleg minden szülő beleesik abba a hibába, hogy néha úgy beszél, akár elemző, akár kicsit rosszalló módon a gyermekéről, hogy azt ő is hallja, gondolván, úgysem érti még miről van szó. Ez pedig rossz hozzáállás. A gyerekek nagyon is figyelnek, és sokkal hamarabb megértik az összetett beszélgetéseket, mint azt gondolnánk.

Mennyit értenek meg belőle?

A saját nevét megismerni, vagy kiérezni egy beszélgetésből, hogy róla van szó, a gyerekek már négy és fél hónapos (!) korban képesek, és figyelni kezdenek a beszédhez tartozó gesztikulációra. Ezentúl már a 14. hónapban képesek jóra és rosszra kategorizálni a nonverbális jeleket: amikor mérgesek, dühösebbek vagyunk, feljebb emeljük a hangunkat, a mozdulataink hevesebbek, a légzésünk szaporább lesz, és ugyanígy, ha boldogok vagyunk, komfortosan érezzük magunkat, akkor a légzésünk nyugodt és higgadtan beszélünk. A babák pedig minderre képesek odafigyelni.

>> FEJLESZTŐ JÁTÉKOK BABÁKNAK <<

Körülbelül 1 éves korukra a gyerekek 50 szót képesek felismerni. Ezek elsősorban az egyszerű tárgyakra és emberekre utaló főneveket jelentik, mint a szék, vagy a kutya. A következő hónapokban ezt követi néhány ige, például az ölelés, vagy a csók, majd pedig elkezdik megérteni a mondatban lévő szavak kapcsolatait. Majd körülbelül 18-21 hónapos korban bekövetkezik az úgynevezett „nyelvrobbanás”, amikor a gyerekek napi 9 szót tanulnak meg. Azt is elkezdik megérteni, hogy a szórend hogyan befolyásolja a jelentést. És amikor ez megtörténik, a gyerekek elkezdik megérteni a mögöttes tartalmat, főleg, ha róluk van szó. Például ha egy 20 hónapos gyermek hallja, hogy egy barátodnak panaszkodsz, hogy meghúzta a kutya fülét, ő meg fogja érteni, hogy róla van szó, felismeri a kutya szót, és képes összerakni, hogy valami rosszat tett.

Beszéd a gyermek előtt

>> FEJLESZTŐ JÁTÉKOK BÖLCSISEKNEK <<

Mostantól tehát mindig oda kell figyelned, hogy mit és hogyan mondasz, ha a gyerek is hallja? Nos, bár nem szükséges görcsösen odafigyelni minden szavadra, az mindenképpen jó, ha tisztában vagy vele, hogy amit épp mondasz, a gyermeked is hallja. Ha például szeretettel és dicsérettel beszélgettek róla, igazán élvezi a hangsúlyt. Ezzel szemben viszont, még ha pozitívan is beszéltek róla, nem a legjobb passzív hallgatóvá tenni a gyermeket. Ha úgy is tudjátok, hogy hallja és figyel, vonjátok be őt a beszélgetésbe ha lehetőség van rá, ez erősíteni fogja a verbális és nonverbális képességeit. A beszélgetés töltetére való figyelem elsősorban a negatív jelzők esetében fontos. Még ha olyan kifejezést is használtok, amit épp nem ért, a gyermek el fogja raktározni magában, hogy adott jelzővel illetted, és később majd, ha megismeri a szó jelentését, jó eséllyel beépíti majd a személyiségébe, még ha tudat alatt is. Például ha gyakran mondogatod, panaszkodsz másoknak, hogy milyen agresszívan viselkedik a gyermek, hiába lehet, hogy ez csak egy átmeneti állapot, a későbbiekben szintén így fog viselkedni sok szituációban, mert a róla való beszélgetésekből megtanulta, hogy ő ilyen.

Család, Baba, Bejárás, Anya, Mosolygós, Boldog
pixabay

Ez megbélyegzésnek tekinthető? Valamilyen szinten igen. Sajnos vagy sem, könnyen lehet, hogy ilyen módokon befolyásoljuk, akár negatív irányban a gyermekünk későbbi, serdülő vagy épp felnőttkori viselkedését. Ez azonban könnyen elkerülhető egy kis odafigyeléssel. Igyekezzünk a panaszainkat, rosszallásainkat ne akkor elmondani másoknak, amikor azt a gyermek is hallja. Emlékezzünk rá, hogy az ember személyisége nem egy csapásra jelenik meg adott életkorban, hanem a születéstől fogva jelen van és fejlődik, melyre mi is folyamatos közvetlen és közvetett hatással vagyunk.

VIA

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .