„Vándorbölcső Útra Kel”: pályázz és nyerj!

A hónap végéig pályázhatnak közösségek és civil szervezetek a vándorbölcsőkre: a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom alapításának ötéves évfordulója alkalmából. A mozgalom az Ágymester Manufaktúra által felajánlott 5 új vándorbölcsőt ajándékozza a legjobb pályázatot beadott közösségeknek és civil szervezeteknek.

 

A pályázat célja, hogy segítsék a helyi közösségek alakulását, illetve összefogását annak érdekében, hogy az öt parlamenti párt által aláírt Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nyilatkozata szellemében támogassa a családokat, a fiatalokat a gyermekvállalás terén.

vandorbolcsoOlyan közösségek jelentkezését várják a pályázatra, akik együttműködnek azért a célért, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek. Vállalják, hogy tesznek azért szűkebb és tágabb környezetükben, hogy a családalapítás egyre elismertebb legyen, hogy a társadalom és az egyén értékelje azt a döntést, teljesítményt, ami a gyermekvállalással együtt jár. A közösség arra a célra kapja meg a bölcsőt, hogy azt saját környezetében – a nyilvánosságot is felhasználva – azon családokhoz eljuttassa, ahol gyermek születik, és ezzel a gyermek- és családbarát szemléletet erősíti.

Infinety hirdetés

A Mozgalom várja azok jelentkezését, akik együttműködnek velünk a fenti célok érdekében és rendszeresen megszervezik a vándorbölcső sorsolást és annak kommunikációját. Emellett egyéb módon is együttműködnek minden színvonalas pályázatot benyújtó közösséggel: előadásokat szerveznek és lehetőség szerint támogatást, tanácsadást biztosítanak, hogy a környezetükben együtt elősegíthessék a gyermekvállalási kedv javulását.

A vándorbölcsőt ezen feltételeket tartalmazó együttműködési megállapodás keretében kapja meg az öt legjobb pályázatot benyújtó szervezet, közösség.

Előnyben részesülnek azok, akik több civil szervezet, vagy egyéb közösség (pl. egyházi) összefogásával adják be a pályázatot, illetve a helyi önkormányzat támogatásában is részesülnek.

Regisztrálni a [email protected] e-mail címen lehet.

Beküldési határidő: 2015. január 31.
Eredményhirdetés: 2015. február 12. (ünnepélyes keretek között)

Pályázni a Pályázati űrlap kitöltésével lehetséges. Az űrlapot a [email protected] e-mail címre küldött regisztráció után küldik el. (A regisztráció során nevet és e-mail címet szükséges megadni.) Bárki jelentkezhet a szervezet vagy közösség nevében!

További információk a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom honlapján.

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkTévhitek: mi okozhat rákot?
Következő cikkA meddőség lelki okai – 1. rész

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!