Próba szerencse?! – Fülkék jótékony homályában

Próba szerencse?! - Fülkék jótékony homályában

„Ugorjon csak bele drágám nyugodtan” – naponta elhangzó, visszatérő mondat, és nemcsak a „szabadpiaci” elárusító helyeken, hanem jó nevű áruházakban is. És folyik önfeledten a próba, olykor több pár cipőt is szemre, illetve lábra vételez egy-egy vásárló. Nyári melegben, izzasztóan felfelé kúszó hőfokoknál, harisnya és zokni nélkül, nem is gondolva rá, vajon előtte már hányan végezték el a cipővásárlással járó kötelező, nélkülözhetetlen műveletet.

Nem csak a keleti piacok lezser engedékenysége teszi lehetővé, hogy ruhát, esetleg még intim alsóneműt vagy fürdőruhát is csupasz testre próbáljon fel a vevőjelölt, hanem nagy bevásárlóközpontok divatcikkei is áldozatul esnek olykor rúzs- vagy szemfestékfoltoknak, amelyek a próba egy óvatlan pillanatában kerülnek az árura. Esztétikusnak nem mondható, mint ahogy egészségesnek sem az ilyenfajta próbálgatás: valójában az cselekszik helyesen, aki – ha a próba rizikóját nem is tudja elkerülni – a hazavitt új szerzeményt azonnal kimossa, kivasalja, hogy a benne esetleg megbúvó parazitáktól megszabadítsa.

Kíváncsi voltam, vajon miként vélekedik a ruha- és cipőpróbának e szabados módjáról az illetékes hatóság.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Közegészségügyi Főosztálya részéről meg is érkezett a válasz, amelyből idézek: „A cipők, ruhák, fürdőruhák vásárlásakor az általános higiénés szabályok betartása elvárható az adásvétel résztvevőitől. A kereskedőknek az előbb említett termékek próbálásához megfelelő körülményeket kell biztosítani – próbafülke, próbazokni, próbaharisnya. A fürdőruhákba, fehérneműkbe pedig már a gyártás során védőfóliát helyeznek az intim részekre. A cipők, ruhák és fürdőruhák forgalmazására vonatkozóan egyébként nincs külön egészségügyi követelmény, illetve jogszabály.”

Vagyis, ha jól értem, mindenki a saját felelősségére próbálgat és vásárol. Azok a bizonyos elemi követelmények, amelyek elvárhatóak a hatóság szerint, vagy teljesülnek, vagy nem. Egyébként az eladók által kötelezően biztosítandó próbazokni vagy -harisnya legalább annyi fertőzésveszélyt garantál, mintha mezítlábra húznánk fel a kiszemelt cipőt.

Eső után köpönyeg

A hivatal nyilatkozatában igyekszik megnyugtatni, hogy a higiénés szabályok mellőzésének sem várhatóak súlyos következményei: „Környezetünkben és a bőrünk felületén nagy számban élnek baktériumok, gombák, amelyek nem okoznak semmiféle betegséget. A baktériumok nagy része ártalmatlan, sőt egyenesen hasznos. Az egészségre káros következményekkel járó megbetegedés, fertőzés létrejöttének valószínűsége csekély, és az ismert, általános szabályok betartásával megelőzhető”.

Hát itt van a kutya elásva: megelőzhető, elkerülhető, de csak abban az esetben, ha az általános szabályokat mindenki betartja, figyel a másikra, felelősséget érez embertársa iránt. A tisztaságról, a személyi higiénéről alkotott vélemények azonban erősen megoszlanak, és amint a szakhatóság válaszából kiderül, senki sem ellenőrzi, hogy az elvárható követelmények teljesülnek-e egy ruha- vagy cipőpróba esetében. Na persze nem várható el, hogy minden próbafülke előtt áruházi alkalmazott posztoljon, lesve, vajon előírás szerint ölti-e magára a potenciális vásárló a bikinit, vagy kétes tisztaságú lábára akar-e cipőt venni. Megnyugtatásul csak annyit közölnek az illetékesek, hogy” bejelentés esetén a népegészségügyi szakigazgatási szerv minden közegészségügyet érintő panasz bejelentést kivizsgál a kereskedelem területén is.”

Ha tehát valakinek váratlanul bőrpír, kiütés jelentkezik a bőrén, gombás fertőzés a lábán, panaszt tehet a szakhatóságnál, de nyilvánvalóan esélytelen a „vétkes” cipő vagy ruha fellelése, azaz az eső után köpönyeg tipikus esete áll fenn. Tehát mint mindenütt, ezekben az esetekben is a megelőzés lehetne egyedül elfogadható, ami nem mellőzheti a fokozott ellenőrzést a próbafülkék tájékán és azokon kívül. Mert ellenkező esetben a próba szerencse ismert szlogen könnyen átváltozhat hosszú ideig tartó kellemetlenségre a ruha- és cipőpróbák nem előírásszerű lebonyolítása során.

Leopold Györgyi/MTI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .