Rezsicsökkentés környezettudatos módszerekkel

ko-körök-300x200.jpg

Háztartásaink felelnek az összes környezetszennyezés negyedéért. Ezért is fontos, hogy a fogyasztók elegendő információval rendelkezzenek arról, hogy saját otthonukban mit tehetnek ennek megelőzésére. Környezettudatos magatartás dupla haszonnal jár: jót tesznek a környezettel, és saját rezsijüket is csökkenthetik vele.

2012-2013-ban az ország számos területén összesen több mint 50 háztartászöldítő ÖkoKör csoport indult a Tudatos Vásárlók Egyesületének szervezésében. A résztvevők (több mint 300 fő) megmérték a háztartásuk környezetterhelését, és a különböző praktikák révén jelentős, számszerűsíthető változást értek el több területen is.

öko-körökAz otthonok átvilágításával induló ÖkoKör víz-, áram- és gázhasználati szokásainkat méri fel, de górcső alá veszi családunk hulladéktermelését is. Hétről-hétre apró vállalásokkal alakítja át szokásainkat. A programban résztvevők saját tapasztalataikon keresztül tanultak: a szelektív hulladékgyűjtés meghonosításával döbbentek rá, hogy míg korábban minden nap megtelt a szemetes, mióta a papír, a műanyag flakon és az üveg a szelektív gyűjtőbe kerül, azóta hetente ha kétszer tölti meg a 4 fős család a szemetest.

Volt, ahol a háztartásban fellelhető kozmetikumok összeszámolása csapta ki a biztosítékot. Érdekes tanulság, hogy miközben úgy gondoljuk, kevés vegyszert vásárolunk, ha a háztartásban található flakonokat egy helyre gyűjtenénk, rádöbbennének, hogy ez közel sem így van. A 2010 óta futó ÖkoKör programban résztvevő háztartások (immár összesen több mint 600 háztartás) jelentős környezeti megtakarítást értek el eddig. A háztartások átlagosan

• 27%-kal kevesebb élelmiszerhulladékot,

• 17%-kal kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek,

• 13%-kal kevesebb villamos energiát,

• 7%-kal kevesebb földgázt és

• 10%-kal kevesebb vezetékes ivóvizet használtak, és

• 17%-kal kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint a programban való részvétel előtt.

A csoportok lelkesedése, aktivitása, jól lemérhető, ugyanis többen az ÖkoKör mellett hasznos, szakmai programokat is szerveztek maguknak: hulladéklerakó meglátogatása, kozmetikumkészítés, gyógynövénytúra, mini piac, alternatív karácsonyi ajándékkészítés, egészséges ételkészítés. Már csak hab a tortán, hogy ÖkoKör tagok vezetésével több településen is alakulóban van illetve elindult bevásároló közösség vagy dobozrendszer.

A programban együttműködő helyi partnerek:

• Eger: Part Egyesület

• Esztergom: Esztergomi Környezetkultúra Egyesület

• Kecskemét: Zöld Ernyő Klub

• Tatabánya: Tatabányai Klímakör

• Szeged (Ópusztaszer, Kistelek): Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület , Évkerék ökotanya

Forrás: greenfo.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .