Színesebb velük a Föld – értelmi fogyatékos zenészek a színpadon

Színesebb velük a Föld - értelmi fogyatékos zenészek a színpadon

2003-ban a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület (amely értelmi fogyatékos személyek művészeti tevékenységét karolja fel, többek között fesztiválokat, képzéseket szervez, menedzsel) megalakított egy egyedi, különleges, nagy szakmai és morális értéket képviselő együttest, a Nemzeti Színkottás Zenekart (NESZ).

A csapat a holland Jeanette Barentsen által kifejlesztett egységes színkotta rendszer alapján dolgozik és lehetőséget ad arra, hogy a zenei iránt fogékony értelmi fogyatékos emberek országos társulatként, a rengeteg élményt, tapasztalatot adó felkészítő táborokon túl fellépéseken mutassák be munkájuk gyümölcsét, elősegítve a társadalmi integrációt.

A speciális kottában az egyes hangokat színek jelölik. Ez a módszer az értelmi fogyatékos emberek számára is lehetővé teszi a zenetanulást, hangszerjátékot.

A zenekar 2009 óta országosan ismert és elismert zenészekkel, énekesekkel, zenekarokkal is színpadra lép (pl. St. Martin szaxofonművész, Budapest Ragtime Band, Tóth Vera).


A Nemzeti Színkottás Zenekar St. Martinnal zenél

Az együttes aktuális létszáma táboronként változó, általában 50-60 személy, értelmi fogyatékos zenészek és felkészítőik. A hangszerpark komplex (dob, ritmushangszerek, szintetizátorok, basszusgitár, gitár, xilofon, metallofon, hegedű), egyes dalokban énekesek is közreműködnek. Megfelelő színpadi hangtechnikával megtámogatva mindez monumentális hangzást, és mind a fellépőknek, mind a közönségnek felejthetetlen élményt ad.

Az együttes repertoárjában a legkülönfélébb stílusokból találhatóak dalok (pl. komolyzene, ragtime, latin, filmzene, népzene). Egyszer felemelő, vidám, másszor szívbemarkolóan gyönyörű dallamok. Semmihez sem hasonlítható élmény mindezt azzal a tudattal látni és hallani, hogy a zenészek a saját korlátaikkal szembeszállva, azokat felkészítőik segítségével leküzdeni próbálva alkotnak semmihez sem hasonlíthatót.

A Nemzeti Színkottás Zenekar következő koncertje (amely az összes korábbihoz hasonlóan jótékonysági célú) a martonvásári Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban lesz május 23-án 18:00-tól a Budapest Ragtime Banddel, annak bevétele az MSMME a tordasi „Jövőt nekik is” Alapítványt, ezáltal a Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény lakóinak művészeti tevékenységét támogatja. Belépőjegyek a koncert napján 1.000 Ft-ért a helyszínen kaphatók.

Nádudvari Péter

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .