Milyen társassal lehet a gyereknek megtanítani, hogy jól bánjon a pénzzel?

pénzügyi nevelés, pénzügyi társasjátékok

A Gazdálkodj okosan! az a pénzügyi társasjáték, amit mindnyájan ismerünk. Lehetsz X vagy Y-generációs, tuti, hogy ezen nőttél fel, ha pénzügyi játékról volt szó. Ez azért volt lehetséges, mert ebből a társasból szinte minden háztartásban volt egy. Ráadásul gond nélkül játszhatta szülő és gyerek együtt is, mert ezt még apu és anyu is ismerte. Ideje azonban haladni a korral, és megnézni, hogy kimerül-e minden lehetőségünk a Gazdálkodj okosan!-nal. Himer Csilla, pénzpedagógus, pénzügyi coach írása.

Gazdálkodj okosan! – a klasszikus

Szerintem a Gazdálkodj okosan! az a társas, ami a maga nemében kultikus. Legalábbis nálunk, Magyarországon. Nemzedékek tanulták rajta a beosztás és a takarékoskodás tudományát, tehát mindenkinek megvan a maga nosztalgikus emléke vele kapcsolatban.

A klasszikus játék nagy előnye, hogy két olyan alapkészséget segített elsajátítani, amely még ma is kincset ér: a beosztás képességét és a megtakarítás szokását. Minden szülőnek azt szoktam mondani, hogy ha csak ezt a két készséget adjuk a gyereknek (jó példával, szokásokkal, gyakorlási lehetőségekkel), akkor már hozzásegítettük egy adósságmentes élethez.

A szocializmusban készült játék ma már megmosolyogtató feladatait és ár-érték viszonyait némileg modernizálták. Ezért a ma kapható Gazdálkodj okosan! már kicsit áramvonalasabb. Az alapok azonban nem változtak: ugyanolyan didaktikusan, néhol kicsit szájbarágósan próbál a játék minden erejével rávenni a takarékos életvitelre és a takarékoskodás jó szokására.

A pénzpedagógus (köz)beszól:

Nem, nem ugyanarról beszélek! A takarékosság és a takarékoskodás nem ugyanaz. Ezért szép a magyar nyelv, mert nüansznyi kiejtésbeli eltéréssel is képes óriási különbségeket érzékeltetni.

A takarékosság ugyanis a pénz észszerű és spórolós elköltéséről szól. Arról, hogy csak jó indokkal adunk ki pénzt – és ha már kiadjuk, akkor azt is nagyon megnézzük, hogy mire. (Ma ezt ár-érték arányú költésnek nevezik.)

A takarékoskodás ezzel szemben a megtakarítást, a pénz félretevését jelenti. Mégpedig mindig céllal. Takarékoskodás csak úgy, l’art pour l’art nem létezik. Ha igen, akkor ott valami nem stimmel – ugyanis Moliére erről a típusról írta A fösvény című művét.

Ami a Gazdálkodj okosan! nagy hátránya, hogy bár le tud ülni mellé szülő és gyerek is, mindez csak akkor lehetséges, ha a gyerek már elmúlt 8 éves. (Egyes játékforgalmazók szerint inkább 10 – vagyis még egy ilyen klasszikus esetén sem tudnak a kereskedők megegyezni, hogy kinek is való a játék.)

OK, de mi van a kisgyerekekkel?

Gazdálkodj okosan! helyett – kisebbeknek

Szerencsére azért akad néhány olyan játék, amit már a kisebbekkel is játszhatunk – ha kicsit rá akarjuk nyitni a szemüket a mindennapi életre.

Az igazán kicsik, mondjuk, a kiscsoportos ovisok, akik már elég megbízhatóan tudnak beszélni, és értik is, amit mondunk, elsősorban utánzással tanulnak. Figyelik, hogy bizonyos szituációkban mi, felnőttek mit és hogyan teszünk, aztán később ezt játsszák újra a szerepjátékaikban.

Ennek a korosztálynak még inkább megfigyelő típusú játékok valók. Lassacskán be lehet nekik vezetni, hogy milyen helyzetekben és hogyan használjuk a pénzt. Így lehet velük piacosat, boltosat játszani, esetleg azt, hogy a postán hogyan adjuk fel a sárga csekkeket. Mindezt még babszemekkel, Lego-kockákkal – darabra, amennyit meg tud már számolni.

Ahogyan nőnek a gyerekek, úgy lehet ezt a „megmutatom, hogyan kell – gyakoroljunk így” típusú játékot át lehet gyúrni szerepjátékká, ahol már a gyerek is aktív résztvevője, szereplője lesz a boltos-piacos játéknak. Ekkor már lehet akár játékpénzekkel is játszani velük ezt a játékot. (Valamikor a Pepco-ban lehetett kapni hihetetlenül élethű játékpénzeket. Ma már sajnos nem található meg ez a weboldalon – szerintem nagy kár érte, mert nemcsak játszani voltak jók ezek a pénzek. Hogy mi mindenre még, arról itt írtam korábban. Ha addig nincs jobb ötletünk, akkor most bevethetjük a Gazdálkodj okosan! játékpénzeit is. ☺)

A nagyobb ovisoknak viszont már van társas, amivel játszhatnak: a Zsebre megy társas kifejezetten a zsebpénz beosztására tanítgatja a gyerekeket. Általában 5-6 éves kortól ajánlják, és megvan az a nagy előnye, hogy egészen a dédszülőig mindenkit le fog kötni a családból. Én azért szoktam ajánlani, mert egyrészt az egész család együtt játszhat vele, másrészt már kicsi gyerek is részt vehet a játékban, harmadrészt pedig azért, mert az egyik fontos pénzügyi alapkészséget, a beosztást tanítja, gyakoroltatja.

Iskolás kortól, de különösen 10 éves kortól aztán szinte robbanásszerűen szélesedik a kínálat. A jól ismert Monopoly ezerféle változatát, amely alapvetően a befektetések kezelésének alapszabályait tanítja, talán már be sem kell mutatni.

80 éves a Monopoly

Hotel társasjátékA Hotel című társas szintén hasonló elvekre épül, szintén az ingatlanbefektetés világába visz el.

A Sims című szimulációs számítógépes játék játszható egyedül, de akár több felhasználós változatban is. Itt a befektetésekig nem jutunk el, azonban pénzügyi helyzetünk változik a játék során, és ennek megfelelően kell beosztanunk azt, ami van. Vagy éppen félre is tehetünk. Ennek a játéknak nagy előnye, hogy akár „lefelé” is kimozdulhatunk a pénzügyi komfortzónánkból – azaz előfordulhat, hogy valamiért meg kell húznunk a nadrágszíjat, és az igényeink visszafogásával, esetleg halasztásával kell rendeznünk anyagi helyzetünket.

SIMS 4
SIMS 4

Szintén számítógépes játék – ezért a Z-generáció számára is otthonos – a Zoo Tycoon nevű szoftver. (Ezt elsősorban Xbox-ra fejlesztették, de a Windows 10 alatt is fut – ami nem is csoda, hiszen a Microsoft játékrészlege volt az elkövető.) Ez szintén egyfajta szimulációs játék, ahol meg kell építenünk, szerveznünk a saját állatkertünket – és üzemeltetnünk is kell. Ez utóbbi miatt aztán bevételeket kell szereznünk, a költségeket lefaragni – persze mindezt úgy, hogy az ne menjen a működés rovására. A tervezésre, a hosszú távon gondolkodásra és a vállalkozásra is nagyszerűen nevel.

Zoo Tycoon játékszoftver
Zoo Tycoon játékszoftver

Érdekes pénztörténeti játék a Pénziránytű alapítvány letölthető társasjátéka, az Értem a pénzem társasjáték. Ingyenes, csak a nyomtatófestéket és a papírt kell rászánni. (Meg némi időt, amíg mindent kivágunk, felragasztunk.) Egyébként egy kész időutazás a pénz körül. Itt megtalálható.

Végre van egy olyan jó társasjáték is, amely nem az ingatlanbefektetésekről, hanem a tőzsdéről szól! Nem tudom, ki emlékszik még arra, hogy a rendszerváltás a tőzsde fellendülését is hozta. A 90-es évek szinte nem is szólt másról, mint az első világháború utáni nagy tőzsdei fellendülés: mindenki, a háziasszonytól a taxison át a vezérigazgatóig elkezdett tőzsdézni. Valóban szép pénzeket lehetett akkor kaszálni – de ez csak keveseknek jött össze. Sokan a saját kárukon tanulták meg, hogy a tőzsdézéshez nem elég mindig csak a józan paraszti ész, azt tanulni is kell. Erre kiváló lehetőség a Chicago Stock Exchange nevű társas. Igaz, ez árutőzsdei játék, de az alapelvek itt is ugyanazok, mint az értéktőzsdén, ahol értékpapírok forognak. Egyszerű, és mozgalmas, gyors játékokat lehet vele játszani, így az még a pörgős videókhoz, számítógépes játékokhoz szokott kamaszok számára is élvezetes lesz.

Chicago Stock Exchange árutőzsdei játék
fotó: gemklub.hu

És végül egy „kis színes”. Ez ugyan csak nevében társasjáték, mert valójában film, mégis érdemes megnézni. A Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) kisfilmpályázatának egyik nyertes alkotásáról van szó, amely egy képzelt társasjátékon keresztül mutatja be nagyon szemléletesen a piaci verseny működését, és azt, hogy miért nem szabad ezt szabálytalan eszközökkel korlátozni. A Kartell társasjáték című kisfilm megtekintése erősen ajánlott!

Kérdésed van, tanácsra van szükséged? Keresd szakértőnket, eme cikk íróját, Himer Csillát, pénzpedagógust és pénzügyi coach-t!

pénzpedagógus, pénzügyi coach

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Pénzügyi coach vagyok és imádok tanítani! Ez az én közegem, ez az a „terep”, ahol elemében vagyok, ahol igazán hasznos lehetek – mások számára is. Nem a tudás megosztásának öröme miatt, hanem azért, mert azzal a tudással, a pénzügyi intelligencia fejlesztésével már több száz család életén tudtam érezhetően javítani.
Előző cikkFejezd ki nőiességedet 2018 színével!
Következő cikk3 megdöbbentő hír a fültisztító pálcikáról

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.