Tavasz a lakásban

Tavasz a lakásban

Élvezzük ki a tavasz minden pillanatát, színét, illatát, ahogy egy szép reggelen, szombaton ízről ízre megkóstoljuk az összes élményt: az ágy puhaságát, a fény simogatását, a kávé és a kifli illatát Tegyük ugyanezt az életünkkel, és engedjük be a tavaszt a lakásunkba.

Mitől lesz olyan a hangulatunk, mint egy üde, friss illatú tavaszi reggelen? Gondoljuk végig, és máris sokat segítettünk magunkon – az ötleteinket pedig használjuk a lakás dekorálásában.

A tavasz képzetéhez világos, natúr vagy szikrázóan egyszerű színek tartoznak. Ilyen a mimózasárga, a mézszín, az elefántcsont, a levélzöld, a vajszín, az égszínkék, a ragyogó narancs árnyalatok, a rózsaszín szinte minden tónusa.

Használjunk minél több sárgát, hogy feltöltsön energiával. Gondoljunk az aranyesőre, aranyvesszőre, a sudár nárciszokra – és vigyünk be minél többet a lakásba. Akár a vágott vesszőket, virágot, akár fotókat, rajzot, képet, virágmintás textileket. Utóbbiakkal természetesen nem húzzuk át minden évszakban a bútorokat – bár persze azt is megtehetjük – de egy-egy jó színben kiválasztott párnahuzat, kanapéra dobott terítő vagy szezononként cserélt függöny alapjaiban tudja megváltoztatni egy szoba hangulatát.

A lakás dekorálásában törekedjünk az egyszerűségre. A tavasz egyszerű, friss, természetes és szabad. A télen előkerült millió párnát, vázát, díszt tegyük egy helyre, és ott rendezzük el szépen – de ne engedjük, hogy a tárgyak birtokba vegyék a lakásunkat. A nehéz függönyöket húzzuk szét, és engedjünk be minél több fényt a lakásba. Ha nem látnak be idegenek az ablakon, akár a függöny elhagyása is eszünkbe juthat – bát tudom, ez nem minden lakásba illik.

Tegyünk az asztalra a nehéz ládikák, papírhalmok helyére pár gyümölcsöt, vagy egy kis üvegedénykét, -poharat tele halvány üveggyolyókkal. A virágokat tegyük az ablakpárkányra – így a szirmokon át beszűrődő fény és a rajtuk átszűrődő levegő színessé és illatossá teszi a szobát.

Beszéljünk pár szót arról is, hogy milyen anyagok illenek a tavaszhoz. Minden, ami könnyű, áttetsző, lebegős, szellős. Ilyenkor érdemes a nehéz, téli drapáriát lecserélni átlátszó, ragyogóan sima és repülős muszlinra vagy szikrázó organzára. Már nem kell kizárnunk a kinti ólomszürke, nehéz felhők látványát – minél többet látunk a tiszta, kékfehér égből, annál jobb.

A levegő hideg még ugyan, de friss és már nem vacogtat: szellőztessünk sokat. A tisztán csillogó ablaküveg is sokat segít a kedélyünkön. Ilyenkor úgyis takarítós kedve van az embernek.

Aki az év egészében szívesen érzi magát a tavaszban, annak érdemes a lakás berendezésében ennél komolyabban is figyelembe vennie a tavasz hangulatát. Ehhez világos, könnyű fából készült bútorokat érdemes választani – bükköt, nyírt, például. Ha citromfa dobozkát tud szerezni, akkor az mindig könnyű, friss citrusillattal kényezteti az embert.  Inkább puha, természetes anyagokat válasszunk, amelyeket átjár a levegő.

A fényezett felületek és a nehéz, súlyos drapériák, a csipke és brokát, a bársony nem illenek a hangulathoz – még ha a tavasz színeit viselnék is. A falnak valamilyen halvány, pasztell sárga vagy zöld, esetleg narancs árnyalatot érdemes választani – de maradjunk mindenképpen a világos, leheletnyi színeknél.

A tavaszi hangulatról gondoskodnak még a tavaszi illatok is. Persze, elsősorban a virágok, a jázmin, az apró gyöngyvirág jut eszünkbe ilyenkor, de a lakásban ne csak a ragyogó nappali- és fogadóterekre gondoljunk. A tavaszhoz tartoznak a friss zöldségek, az első, ropogós saláták, sőt: a tavaszi sonka is. Ki ne szeretné a húsvéti asztal első, levegő-illatú, harsogó paprika-harapásiat, a retek keménységét, a torma illatát?

Terítsünk fehér étkészlettel, sárga szalvétákkal, kékvirágos csészékkel, tegyünk az asztalra pár színes kavicsot vagy egy kis pohárban pár virágot: olyan szép tavaszi reggelünk lesz, mint egy álom. A lakásban is csak ennyi a teendő: pár apró lépés a varázslat.

Még utoljára: járjunk kirándulni. Lessük meg a nyújtózkodó vadvirágokat, hallgassuk a visszatérő madarakat, és vigyünk haza pár virágzó ágat – akár csak a szemünkben, emlékeinkben. Ha lerajzoljuk, és mágnessel a hűtőre tűzzük: akár ennyi is elég a szép tavaszi hangulathoz.

hirdetés