
Adományokat gyűjtött a világ legszegényebb országaiban élő rászorulók számára a XVI. kerületi Cziráki utcai Napsugár Óvoda január első hetében. A felhívásra néhány nap alatt annyi ruhanemű, cipő, játék, plüssállat, papír és írószer gyűjt össze, hogy egy furgon csaknem tele lett. Az adományokat a Vedd Észre Team a Bamako Rally segítségével fogja a napokban eljuttatni a célországokba.
A Napsugár Óvoda nagycsoportosai örömteli pillanatokat szereztek az Afrikába induló autók legénységének. Arra a kérdésre, hogy “És tudjátok, hogy hova viszik ezt a sok mindent, amit Ti összegyűjtöttetek? A zsiráfok földjére, Afrikába.” – egy kislány megszólalt: “Jó, akkor hozzatok nekünk is egy zsiráfot!” Az ovinak ugyanis van saját zsiráfja, akit az Állatkertben örökbe fogadtak, de a kicsik még nem látták személyesen. Amikor pedig a bedobozolt játékokat, ruhaneműt hordták ki a felnőttek, a gyerekek az udvaron a kerítésbe csimpaszkodva kiabáltak, hogy “Sziasztok, játékaink!”
Az ovisokról fényképek is készültek, amiket kivisznek Afrikába, hogy az ottani gyerekek is lássák, ki küldte nekik a sok-sok ajándékot. A gyerekek viszontvárják a kis afrikai gyerekekről készülő képet is. Az óvoda egyébként tavaly decemberben a Mikulásgyár közreműködésével a magyarországi rászorulóknak is szervezett gyűjtést.
A szervezők a karitatív kampánnyal az empátiát és a szociális érzékenységet szerették volna fejleszteni felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt, és ez az adományok számából ítélve sikerült is.