
A legtöbb kisbaba elkezdi kimutatni érdeklődését a felnőttek által elfogyasztott ételek felé körülbelül 4-7 hónapos kor környékén. Ámde ők még nem ehetnek meg mindent, amit mi igen. S ilyenkor már a szülők is elkezdhetik tervezni, hogy milyen ételeket készíthetnek és adhatnak a kisbabának hozzátáplálás gyanánt. Nézzünk meg cikkünkben 8 egyszerű, szolid ételt, amit már a baba is ehet.
A hozzátáplálás során ügyelni kell rá, hogy a csecsemő mutassa a felkészültsége jeleit, gondolunk itt például arra, hogy hol jár éppen az ülés folyamatában (mennyi segítségre van szüksége) vagy éppen mutat-e érdeklődést a felnőttek által elfogyasztott ételek felé.

Egykoron még a rizsgabona volt az a szilárdabb étel, amit javasoltak a gyerekorvosok, ámde manapság ez már nem feltétlenül igaz. Ezt Tanya Altmann gyermekorvos is alátámasztotta egy a CNN-nek adott interjúja során, utalva rá, hogy ma már vannak sokkal jobb cink- és vasforrások is.
Babakocsik: 800+ babakocsi 1 helyen ✅ | Pepita.hu
„A csecsemők első ételei közé kiválasztható az avokádó, pürésített zöldségek, mogyoróvaj, zabpehely vagy éppen a lazac.” – nyilatkozta Dr. Altmann. „Mindannyian olyan lényegi tápanyagokat nyújtanak, melyekre a csecsemőnek szüksége van, hiszen elősegíti az ízlelőbimbók fejlődését, az egészséges ételek megszeretését és csökkentheti az ételallergia kialakulásának kockázatát is.”

1. Vasban gazdag baba zabpehely anyatejjel keverve
A vassal dúsított babáknak való zabpehely, anyatejjel vagy tápszerrel elkeverve már önmagában is megállja a helyét első ételek között, hiszen az anyatej vagy tápszer ismerős lesz a gyermek számára. Az már csak bónusz, hogy a zabpehely mérete, vastagsága a gyermek fejlődésével emelhető az egyre inkább szilárd étkezés kialakulásának támogatására.
Gyerek ételtárolók és italtárolók | Pepita.hu
2. Avokádó pici darabokra vágva

Az avokádó picike ujjnyi darabokra szeletelve kiváló tápanyagforrás, amit már a gyermek is felvehet kis kezével és be tudja venni a szájába.
3. Klasszikus burgonyapüré
A burgonyapüré vagy törtkrumpli állagának köszönhetően a bébiétel krémességének is megfelelhet, ízletes és még rágni sem igazán szükséges.
4. Jól megfőtt borsó

Főzzétek meg a borsót alaposan, majd pépesítve a kisbabád kedvence is lehet. Sok-sok vitamin van benne és még ízletes is.
- 55 millió forintért vásároltak a magyarok farsangi jelmezt idén a Pepita.hu-nA Pepita.hu friss felmérése szerint a szülők 41 százaléka vásárol jelmezt gyermekének farsangra, míg 35 százaléka otthon készíti el. A legtöbb szülő… Read more: 55 millió forintért vásároltak a magyarok farsangi jelmezt idén a Pepita.hu-n
- Elefántos férfi tanga, lejárt szavatosságú ital és szemránckrém: Ezeket ne add ajándékba, ha nem akarod, hogy rémálom legyen a karácsonyA Pepita.hu friss felmérése szerint a közeli hozzátartozóknak a legtöbben 5-20 ezer forint között vásárolnak idén karácsonykor. A legkedveltebb ajándékok… Read more: Elefántos férfi tanga, lejárt szavatosságú ital és szemránckrém: Ezeket ne add ajándékba, ha nem akarod, hogy rémálom legyen a karácsony
- A magyar vásárlók egyre tudatosabbak az online térbenA Pepita.hu legfrissebb felmérése szerint a magyar online vásárlók egyre tudatosabban óvják személyes adataikat, és törekednek a biztonságos fizetési megoldások… Read more: A magyar vásárlók egyre tudatosabbak az online térben
5. Banánpüré
A banán gyakran közkedvelt baba étel, mivel nagyon-nagyon finom és pürésítve könnyedén meg tudja enni a gyermek. Törjetek össze villával alaposan banánt és nézzétek, hogy mennyire ízlik a kicsinek :-). (Bár nem vagyunk egyformák, lehetséges, hogy pont a banánt nem kedveli majd?)


6. Rántotta (teljesen átsülve)
A tojásrántotta szintén tápanyagokban és vitaminban gazdag étel, amit a baba könnyedén meg tud enni – ámde, ha van tojásallergia a családban, először beszéljetek erről a gyermekorvossal!
7. Pürésített hús


A pürésített vagy nagyon apróra vágott husit is érdemes megkóstoltatni a gyermekkel, de először só és fűszerek nélkül, hogy megismerhesse, milyen az eredeti íze.
A ti kisbabátoknak mi a kedvenc étele/íze?
Gyerekülés – Autósülés nagy választékban 500db+ | Pepita.hu