A fogamzásgátló tabletta szedése növelheti a Crohn-betegség kockázatát

A fogamzásgátló tabletta szedése növelheti a Crohn-betegség kialakulásának kockázatát azoknál a nőknél, akiknek erős genetikai hajlama van a gyulladásos bélbetegségre – derült ki egy új tanulmányból. A szakemberek szerint az esemény utáni tablettánál is kimutathatóak a kutatásban feltárt összefüggések. A Crohn jelenleg csak tünetileg kezelhető betegség, véglegesen nem gyógyítható. 

A Harvard gasztroenterológusaként dolgozó Hamed Khalili 230 ezer amerikai nő bevonásával készítette el tanulmányát, amelynek eredményei azt mutatták, hogy azoknál a nőknél, akik legalább öt éve szedtek fogamzásgátló tablettát, háromszor magasabb volt a betegség kialakulásának kockázata.

ID-100112460A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tabletta önmagában valószínűleg nem okoz Crohn-t és a betegség kialakulásának kockázata nagyban függ a páciens genetikai hátterétől. Mint fogalmazott: “ebben az esetben a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták használata és a Crohn-betegségre való erős genetikai hajlam kombinációjáról van szó”.

Khalili reményei szerint a gyulladásos bélbetegségre – genetikai okokból – hajlamos nőket hamarosan hivatalosan is figyelmeztetni fogják a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták elkerülésére. A szakemberek szerint a nagy mennyiségű hormont tartalmazó esemény utáni tabletta ugyancsak növelheti a Crohn kialakulásának kockázatát.

Infinety hirdetés

A mostani vizsgálat azt sugallja, hogy egy eddig feltáratlan kapcsolat lehet a Crohn-betegek számának az elmúlt ötven évben tapasztalt megnövekedése és a szájon át szedhető fogamzásgátlók robbanásszerű elterjedése között – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A Crohn gyulladásos bélbetegség, amely irritációt és puffadást okoz az emésztőrendszerben. Tünetei között lehet hasi fájdalom, hasmenés, súlyvesztés és láz. A betegség bármikor kialakulhat az ember élete folyamán, habár legtöbb esetben 16 és 30 éves kor között diagnosztizálják.

A betegséget súlyosbítja a dohányzás. A jelenleg alkalmazott kezelések mérséklik a tüneteket, de nem nyújtanak végleges gyógyulást.

MTI
Fotó: freedigitalphotos.net

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkMegalakult a Gyermekjogi Civil Koalíció
Következő cikkMagasabb IQ-val rendelkeznek a sokáig szoptatott gyerekek

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!