A karácsonyfa díszei

karácsonyfa díszek

Nemsokára itt a karácsonyfa díszítésének ideje. Lassan kezdjük el összegyűjteni, hogy mit szeretnénk idén a fára tenni. Tervezzük el, hogyan illenek majd össze az elemek, mennyi kell belőlük, és hogyan rögzítjük őket. Nézzük sorban, mik a hagyományos díszek – aztán persze rátérünk a különlegesebbekre is.

Ami először kerül a fára: az égősor. Az ég csillagait jelképezi. Lehet egyszínű, színes, sőt: figurás, pomponos és tollas darabok is kaphatók. Ha több évig szeretnénk ugyanazt az égősort használni, és évente változik kicsit (vagy akár sokat) a karácsonyfa stílusa, színe, akkor lehetőleg egyszerű darabot válasszunk: legyen egyszínű és nem túl kötött árnyalatú. Ha azonban a különleges díszítéshez speciális égősorra van szükségünk, olyanokat is találhatunk. A hagyományosan díszes, ezerfigurás karácsonyfához pedig a színes égősor illik talán a legjobban.

A fenyőfa gömbdíszei az Édenkert almáit jelentik. Üvegből vagy műanyagból kaphatók karácsonyi gömbdíszekezerféle színben, sőt, mi magunk is dekupálhatunk színes, figurás mintás darabokat. Megtehetjük azt is, hogy a hobbiboltokban kapható hungarocellgömbökbe szép sorban flittereket tűzünk – ragyogó és csillogó, valamint törhetetlen lesz a végeredmény. A papírmasé és a műanyag gömbök talán kevésbé csillogóak, mint az üvegből készültek, nem is olyan értékesek, viszont nagy előnyök, hogy nem törnek. Ha mégis tönkremennének, akkor sem sérül meg a darabjaiktól senki.

Az ehető díszek a bőség jelképei. A díszített mézesekbe – sütés előtt – egy apró lyukat fúrjunk például hurkapálcikával. Sütés és írókázás után gyönyörű, egyedi és nagyon illatos dísze lehet a fának. Habkarikákat is készíthetünk, amelyek akár szalagokkal is a fára köthetők, igazán szépek lesznek. Vigyázzunk rájuk, kissé törékenyek. Aranyra, ezüstre fújt diót is tehetünk a fára, ha egy szép, vékony szalaggal átkötve rögzíteni tudjuk.

mézeskalács díszek

Az ehető díszek közé tartoznak, de persze már külön kategóriát alkotnak a szaloncukrok. Végtelensok ízben kaphatók, szerencsére sokféle ruhában is, így kiválaszthatjuk azt, ami ízlésünknek és a fa árnyalatának is megfelel. Vagy akár elkészíthetjük magunk, ha elég bátrak és gyakorlottak vagyunk fondant készítéséhez. Elég sok munka, csak az vállalkozzon rá, akinek ideje és konyhai rutinja van.

A boa vagy szalag az Édenkert kígyójának jelképe. Szépen keretezi és komponálja a fenyőfa látványát. Boát óvatosan válasszunk: ha túl vastag a fához képest, akkor mindent háttérbe szorít és csak a vaskos, tekergőző karok fognak látszani. A szalag pedig időnként túl halvány vagy vékony, ha egy nagyobb fát szeretnénk feldíszíteni vele. Ma már választhatunk a fa színeihez illő gyöngysorokat, játékmintás vagy hópehelyformás füzéreket. Próbáljuk úg felrakni őket, hogy egy-egy emeletnyi ág végein lazán, épp csak odaillesztve lendüljenek végig – ne húzzuk túl szorosra a fa körül.

Figurák is kerülhetnek a fára – Mikulások, angyalkák, hóemberek, vagy akár játékok, fafigurák, kismozdony, mackó, ezer más. Ha a gyerekkorunk fáira emlékeztető fát szeretnénk díszíteni, akkor vagy kérjük el szüleinktől a régi díszeket, vagy vásároljunk újakat: megint lehet kapni apró, üvegfúvott figurális csodákat. Lakberendezési áruházakban, barkácsboltokban vagy a nagyobb városok adventi vásáraiban érdemes értük körülnézni. Mi magunk pedig papírból, hungarocell-golyócskákból vagy textilből készíthetünk angyalokat vagy hóembereket a fára. A gyöngyfűzéssel készült darabok különösen szépek, bár komolyabb rutint vagy jó kézügyességet igényelnek. Én személy szerint mindig meghatódon a Dióbél Királykisasszonyoktól: csak egy fél dióbél, egy apró borsó vagy fagolyó és kis csipke kell hozzá. Ha díszesebbet szeretnénk, le is lehet festeni színesre vagy aranyra a kis dióhéj-bölcsőt, a golyócskára pedig fessünk alvó arcot.

figurás díszek

Csúcsdísz is kerül a fára mindig. Régen ez mindig csillag volt: a Betlehemben megjelenő csillagot jelképezte, ami vezette a királyokat is Jézus szülehelyéhez. Gyakran használunk a fa tetején angyal formájú díszt, vagy üvegből fújt, esetleg műanyagból készült díszeket. Ha elég magasak vagyunk, akkor ez a dísz kerüljön fel utoljára, a díszítés megkoronázásaképpen – ha nem, akkor minél előbb tegyük fel, hogy később már ne veszélyeztessük a szépen feldíszített fát, ahogy mellett egyensúlyozunk egy kisszéken.

Angyalhajjal tovább dekorálhatjuk, még csillogóbbá,egyúttal egységesebbé tehetjük a karácsonyfa dekorációját. A hajszálvékony fémszálak gyönyörűen csillognak az égők fényében.

fotó: pixabay.com

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Lakberendezési tanácsadó, kreatív nő, aki szereti a finomságokat és a gyönyörű, kreatív környezetet. Kedves Olvasónk! Szakértőnk elfoglaltságai miatt nem tudja tovább folytatni szakértői rovatát. A kérdezési lehetőséget azonban biztosítjuk számodra - ugyanebben a témában – ajánljuk aktív szakértőnket neked! Az eddigi kérdéseket és válaszokat, továbbra is olvashatod itt az oldalunkon.
Előző cikkVeszélyes játékok
Következő cikkÚj influenza: oltás terhesség alatt