A kisgyermek lelki fejlődése, a korai anya-gyermek kapcsolat

Napjainkban gyermekünk testi fejlődése mellett lelki fejlődésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Cikksorozatomban szeretném bemutatni, hogyan alakul egy gyermek lelki alkata, anya és gyermeke kapcsolata a csecsemőkortól a kisgyermekkorig. Rámutatok a kihívást jelentő életkori sajátosságokra, és igyekszem feltárni az adott jelenség okait, vázolni a megoldási lehetőségeket.

Margaret Mahler pszichoanalitikus az elsők között ismerte fel a korai szülő–gyermek kapcsolat szerepét a gyermek lelki fejlődésében. A csecsemők néhány hónapos korától 3 éves koráig figyelte az anyával való kapcsolatuk alakulását, és három nagy fejlődési időszakot különített el.

Az első fél év

A korábbi elgondolások szerint a csecsemő az első két hónapban nem képes a külső-belső ingerek megkülönböztetésére, nincs tudatában, hogy szükségletei az anya gondoskodása vagy pedig saját maga által elégülnek-e ki. A megfigyelések során azonban kiderült, hogy a csecsemő születése pillanatától igen aktív lény. Az anya hangjára, illatára reagál, odafordul, várja, hogy közeledjen, felvegye, megetesse.

A szimbiózis szakaszában (2-6. hónap) a csecsemő az anyával összeolvadva egy rendszer részének tekinti magát, melynek tagjai: önmaga és a szükségleteit kielégítő anya. A csecsemő úgy érzi, a világot ő irányítja, az vele együtt mozog, őrá hangolódik, így a baba boldog egységállapotban érzi magát. Ebben a fázisban a kielégítő kapcsolaton túl a csecsemő megtapasztalja az éhség és egyéb szükségletek, kellemetlen testi érzetek kapcsán a negatív élményeket is. Ezek segítenek kialakítani elképzeléseit önmagáról és az anyáról. Érzéseinek két pólusa van: rossz és jó, öröm és kín.

Talán mondanom sem kell, hogy igyekezzünk minél gyakrabban testi kontaktust felvenni a csecsemővel, hiszen számára ez jelenti a megnyugvást, a biztonságot. Ne féljünk attól, hogy a csecsemőt ezáltal elkényeztetjük! Számukra – akárcsak az anya számára – az ölelés, az anya testével történő érintkezés alapvető fontosságú, a biztonság és a nyugalom záloga. Tudom, fárasztó csecsemővel a karunkban sétálgatni, tenni-venni, de az még inkább kimerítő, ha egy síró, nyűgös és türelmetlen csecsemő mellett, zaklatott állapotban kell a napi teendőinket ellátni.

Fél éves és két éves kor között

A 6. hónapotól két éves kor végéig tartó ún. szeparáció-individuáció fázisát három részre bontotta Margaret Mahler.

A fészekalja szakasz (6-10. hónap) során fokozódó érdeklődést mutat a csecsemő a külvilág iránt. Ebben az életszakaszban ijedősebb a gyermek, az addig barátkozó csecsemő elfordul az idegenektől, sírva fakad. A helyzet gyakran fokozódik, mégpedig az addig már (esetleg) jól alvó kicsi éjjel gyakran felsír, megnyugtatást, anyai jelenlétet vár. Mindez arra utal, hogy az anyával való összeolvadás megszűnt, a csecsemő immár „önálló” egységként éli meg magát. Azzal, hogy a gyermek megkülönbözteti anyjától a környezetben megjelenő személyeket, képessé vált önmaga és az anya szétválasztására, és egy nagyot lépett előre a külvilág felfedezéséhez. Ez hatalmas fejlődést jelent lélektani szempontból, de legalább annyira ijesztő is a számára.

A gyakorlás fázisában (10-16. hónap) a fokozódó mozgásfejlődés (mászás, állás majd járás) révén némileg autonómmá válik: csúszik-mászik, eltávolodik az anyjától, mámorosan fedezi fel a külvilágot. Az anya Mahler megfogalmazásaként érzelmi „hátországként” marad meg számára, akihez vissza lehet térni egy kis érzelmi feltankolásra. Ezt minden gyakorló édesanya megtapasztalhatja, akiknek hasonló korú babája van: a gyermek elindul a szobában egy játék felé. Nézelődik, játszik egy keveset – közben ellenőrzi, hogy anyja ott van-e. Játszik, majd visszamegy hozzá. Újra eltávolodik, közeledik, és így tovább.

Az újraközeledés szakaszában (16-24. hónap) a nagymozgások begyakorlásával, az anyától történő közeledése-távolodása nyomán a csecsemő ráébred saját sérülékenységére és az anyjától való elszakadás lehetőségére, tőle való függésére. Ennek következtében hol szorosan kíséri anyját, hol pedig ezt váltva dacos elzárkózással reagál rá. A gyermek függetlenségi és függőségi vágyai küzdenek egymással.

Emellett felismeri, hogy édesanyja különálló személy, saját akarattal, hangulatokkal. Egyidejűleg rádöbben saját képességeinek korlátozottságára; frusztrációt, elhagyatottságot, dühöt érez. Lelkiállapotának megfelelően gondolkodása ún. hasítási mintákat mutat. Az anyját (vagy másokat) attól függően, hogy akadályozzák-e vagy kielégítik vágyait, rossznak illetve jónak látja. (A hasítás azt jelenti, hogy az adott érzelmi állapotában csak pozitív vagy csak negatív érzései vannak az adott személy iránt.) Ez az érzelmi állapot teljesen normális, a gyermek könnyen és gyorsan vált, tehát nem kell megijedni, ha esetleg elutasításban van részünk.

A tárgyállandóság szakasza – két éves kortól

A gyermekben megszilárdul egy tudás arról, ki is ő, mennyire hatékony a különböző helyzetekben. Korábbi pozitív élményei egy esetleges kudarc esetén is fenntartják a törekvést az adott tevékenység véghezvitelére. Például egy gyermek szeret építőkockából tornyot építeni. Mivel van tapasztalata arról, hogy ez neki általában sikerül, így nem esik kétségbe, és nem érzi magát rosszul, amiért éppen most a torony eldőlt. Újra és újra megpróbálja.

A kielégítő, szeretetteljes anya-gyermek (szülő-gyermek) kapcsolat képessé teszi a gyermeket arra, hogy bármilyen helyzetben pozitívan tudjon gondolkodni anyjáról, szüleiről, és keresse őket. Arra is képessé válik, hogy elő tudja hívni pozitív érzéseit olyan helyzetben is, amikor valamelyik szülővel kapcsolatban csalódott.

Csecsemőkutatások

Csecsemőkutatásokat, illetve anya-gyermek kapcsolat megfigyeléseket a XX. század második felétől kezdtek el végezni. A kutatások és megfigyelések összegzését Margaret Mahler, Donald W. Winnicott, Daniel Stern, illetve John Bowlby és Mary Ainsworth munkáin keresztül mutatom be cikkeimben.  Margaret Mahler pszichoanalitikus és Donald W. Winnicott gyermekorvos, pszichoanalitikus az elsők között ismerték fel a korai szülő–gyermek kapcsolat szerepét a gyermek lelki fejlődésében. Daniel Stern csecsemőkutatásokat és megfigyeléseket végzett, melynek tárgya a csecsemő kompetenciájának vizsgálata, valamint az anyával való kapcsolatának alakulása volt. John Bowlby és Mary Ainsworth azt vizsgálták, hogy milyen egészséges és kóros formákban alakul ki a gyermek kötődése az anyjához.

eredetileg publikálva: 2008. november
hirdetés

9 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kedves Tímea! Kislányom 2 éves és 3 hónapos. Igen nehéz – számomra nehéz – kérdéssel fordulok szakértői véleményéhez. Az utóbbi időben – az elmúlt 2-3 hónapban – érzelmi elfordulást fedeztem fel kislányom részéről. Rendkívül apás és velem elutasító, szinte átnéz rajtam. Sokszor ha szólók hozzá, olyan mintha a falnak beszélnék. Türelmesen, csendesen szólók hozzá, nem kiabálok, barátságos hangon szólítom meg. Reggel kérdeztem tőle, édesanya hol van? Az volt a válasz, kint. Édesapa hol van? És rámutatott az apukájára. Megkérdeztem tőle, én ki vagyok? Az volt a válasz: néni. De érdekes módon, amikor problémája van – éjszakai ébredés, stb. – engemet szólít/hív. Nagyon fáj, h sokszor – sőt egyre inkább többször – elutasító velem. Nem vagyok irigy vagy féltékeny, hiszen ez egy csodálatos dolog, h apa-lánya kapcsolat ennyire szoros és mély, de nagyon fáj. Igaz, én sok olyan dolgot nem engedek meg amit a párom igen. Valamint én viszem bölcsibe, talán ez is oka lehet, h ott hagyom „egyedül”. Kérem válaszold meg kérdésemet, mert igen elkeserítő, h nem felhőtlen a kapcsolatunk és a jövőre nézve igen megijeszt. Mi lesz majd serdülőkorban???

  2. Kedves Tímea!
    Lehet, hogy már nem él ez az oldal, de azért tennék egy próbálkozást. A kisfiam most 2 éves és a néhány hét múlva érkezik a tesója. 20 hónapos koráig otthon voltam vele, de veszélyeztetett terhes lettem és egy csomó probléma miatt (feküdnöm kell, nem emelhetem fel) és mert nagyon vágyott a gyerek társaságra, heti háromszor bölcsis lett. Nagyon szereti a kezdetektől, és minden rendben is van vele. De mostanában, mióta sokat van a nagyszüleivel és tőlem „távol” a bölcsiben már több napot is, elkezdett tőlem teljesen eltávolodni. Konkrétan érzem, hogy már nem nyugtatja meg a jelenlétem, nem szívesen bújik hozzám, nem keresi a társaságomat, nem szeretgél, nem akar velem lenni. Én ezt nagyon nehezen bírom és várom a szülést, hogy utána majd ezen képes legyek változtatni. Esetleg tudnál valamilyen tanácsot adni, hogy mit tegyek, hogy újra megszeressen? És a másikat helyezzem majd háttérbe? Köszönöm

  3. Nagyon kíváncsi vagyok arra,hogy 2 éves kor után milyen hatással van a kisgyerekekre egy egésznapos bölcsödei közösség. Mennyi az előnye és mennyi a hátránya a bölcsődei elhelyezésnek. Nagyon örülnék, ha erről a témáról is szó esne.
    Márti

    • Kedves Márti,
      írnál bővebben a gyermekről és a kapcsolatotokról? Lehet általánosságban is megfogamazni előnyöket és hátrányokat, de azt gondolom, nézzük meg részletesen, és én is testhezállóbb választ tudok adni. 🙂

  4. Kedves Beva!

    Igaz nekem még csak januárban születik meg a kislányom, de már 10 éve tanulok pszichológiát.
    Szerintem ne aggódj, hiszen ahogy te is írod gyermeked kiegyensúlyozott, barátkozós, értelmes gyermek. Ez nem így lenne, ha nem érezné a szüleitől a szeretetet, biztos hátteret!
    Minden szülőben vannak bizonytalanságok, gondolhatod, hogy bennem is már most!
    Azt tudom ajánlani, hogy legyen olyan idő minden héten legalább egyszer-kétszer ami csak a tiétek és kettesben- vagy hármasban az apukával- tudtok eltölteni játékkal, kirándulással. Biztos ez jobban erősíti a kapcsolatotokat és meghálálja sok kacajjal! 🙂

    E. Gabi

  5. Sziasztok! Ez a téma engem régóta foglalkoztat és aggodalommal tölt el. Kisfiam néhány nap múlva két éves lesz, tehát lezárul egy nagyon fontos szakasz az életében, és félek, elrontottam a dolgokat. Ő kb. fél éves koráig éjjel-nappal sírt, rettenetesen hasfájós volt. Sokszor teljesen kész voltam, idegesen, türelmetlenül és elutasítóan reagáltam a sírására. Persze állandóan ölben volt, de az szerintem nem minőségi ölelés volt, és félek, ezt Ő is érezhette. Aztán később is nagyon vágyott az ölünkbe. 15 hónapos volt, amikor kistesója született, onnantól kezdve aztán osztoznia kell. Imádja a tesót, nem irigykedik, nem verekedős, tulajdonképpen kiegyensúlyozott, jó gyerek, és nagyon okos. Szépen, értelmesen beszél, színeket felismer, tudja a nevét, és még rengeteg mindent. Szereti nézegetni a könyveit, elmondja mi van a képeken. Barátkozik idegen gyerekekkel, nem félős, nem ijedős. De vajon honnan lehet tudni, hogy sérült a hozzám való kötődése és a lelke?

    • Szia,
      szeretnélek megnyugtatni. 🙂
      Vannak csecsemők, ahogyan a kisfiad is, akik érzékenyebben reagálnak a környezetükre, hasfájósak, ezért sírósabbak. Az állandó sírás-ahogy írod is-egy ponton túl a legtürelmesebb anyát is kikészíti, pláne, ha segítsége nem sok van, nem jut ideje pihenésre, regenerálódásra. Iyenkor nehéz nyugodtan közeledni a gyermek felé. Ez a türelmetlenség természetesen nem a gyermeknek szólt, hanem a kialakult helyzetnek, a kialvatanságnak, az örökös sírásnak, a tehetetlenségnek.

      Feltehetőleg ezt érezhette is, hiszen, ahogy írod, ” ölbe vágyott”. És, bármilyen nehéz is elhinni, az, hogy karba vetted, számára fontos volt! Érezte az egységeteket, neki ennél több nem is kellett!
      Arról nem írsz, hogy ilyenkor megnyugodott valamelyest, vagy ekkor is sírt?

      Feltételezem, hogy ebből töltekezett. Miért? Írod a későbbiekben, hogy mára kiegynsúlyozottá vált. Társaságban nem félős-tehát érezte azt a szeretetet, azt a biztonságot, amit igyekeztél a számára kialakítani, nyújtani. Ha nem érezné a folyamatos szereteted és elfogadásod, a testvére születése kibillentette volna az egyensúlyából, nem lenne képes tőled eltávolodni.

      Ha van még kérdésed, a szakértői fórumban megválaszolom. 🙂

Comments are closed.