A mellrák és a terhesség kapcsolata

terhesség és mellrák

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek alkalmából a gyermekvállalás és a mellrák kapcsolatáról osztunk meg veletek két tanulmányt, melyek végre eloszlatják a hiedelmet, hogy mellrákot követően a nőknek nem szabad gyereket vállalniuk. Mint kiderült, ez nem igaz, persze azért a dolog korántsem ilyen egyszerű.

A két kutatás azért nagyon nagy jelentőségű, mert – bár a szakemberek nagy része még ma is homlokegyenest az ellenkezőjét állítja – kiderült, azok a nők, akik a mellrákot követően vállalkoznak újabb szülésre, javítják túlélési esélyeiket. Belga, görög és olasz kutatók 14 korábbi, 1970 és 2009 között megjelent vizsgálat, összesen körülbelül 20 ezer nő adatait elemezték, akik valamennyien mellrákban szenvedtek. Kiderült, hogy a később teherbe esett nőknél 42 százalékkal csökkent a halálozás kockázata a gyereket nem szült nőkhöz képest.

Ennek oka valószínűleg a hormonokban keresendő. Bár az ösztrogénról köztudott, hogy serkenti a melldaganatok növekedését, egy bizonyos szint felett mégis véd a betegségtől. A terhesség során pedig antitestek képződnek az anya testében, melyek szintén megóvhatják a szervezetét.

Dr. Paul Tartter, a New York City-beli St. Luke – Roosevelt Kórház Átfogó Mellközpont vezető szakorvosa elismerte, hogy ez jó hír, de azt mondta: „- Egy átlagos orvos, beleértve a nőgyógyászokat is továbbra is azt fogja javasolni, hogy ne vállaljanak gyermeket a mellrákon átesett betegek. Ez olyanfajta mítosz, amit szinte lehetetlen megrengetni.”

Született egy másik tanulmány is, melyben 3000 ausztrál mellrákos beteget vizsgáltak meg, és arra az eredményre jutottak, hogy ha a rákot a szülést követően diagnosztizálták, akkor a páciensek több mint 50%-al nagyobb eséllyel haltak meg, mint a korosztályuk más tagjai. Másfelől, ha a mellrák a terhesség alatt derült ki, ugyanannyi esélyük maradt a túlélésre. Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a mellrák a terhesség időzítésétől is függ, illetve a mell szoptatás alatti változásai elfedik a tumort és csak később derül rá fény.

Bár senki nem tudja, mennyi az ideális idő a kezelés és a gyerekvállalás között, a szakemberek azt mondják, hogy ha a megfelelő terápia után meggyőződnek arról, hogy nincs daganat a mellben, védő hatású lehet a terhesség.

Német kutatók azt is megállapították, hogy a terhesség alatti kemoterápia nem károsítja a fejlődő magzatot, azaz a terhesség alatt diagnosztizált mellrák esetén a hagyományos kezelés végezhető.

Forrás: Medipress, az összeállítást Lukács-László Viktória készítette

hirdetés