A P2 és a hüvelyflóra

P2, hüvelyflóra

Két fogalom. Egyikkel találkozunk a nőgyógyászati rákszűrésen, értjük belőle, hogy nincs baj, de mégsem tökéletes. A másikat halljuk, olvassuk, amolyan közérthető, érteni illik dolog ez, de nézzük most meg valóban mit jelent és mi az összefüggés közöttük.

Papanicolau teszt

Az 1940-es években történt bevezetése óta a Papanicolau teszt rutin eljárásnak számít a nőgyógyászati rákszűrésben, és ezen túl más kóros folyamat, gyulladás, gombafertőzés kimutatásában. A sejtmintavétel (kenet) a méhnyak hüvelyi felszínéről és a nyakcsatornából történik, és azt citológiai laboratóriumban elemzik ki és látják el egytől (illetve nullától, ami az értékelhetetlen eredményt jelöli) ötig terjedő számozással. Leggyakrabban a nőgyógyászunk a P2 eredményt jelzi nekünk vissza, és hozzá teszi, hogy minden rendben van.
Ha minden rendben van, miért nem P1 az eredmény? A P2 eredmény az éptől eltérő, de nem rosszindulatú setjképet jelent, amit attól, hogy terápiát nem javasolnak rá, és attól, hogy széles körben ez a jellemző eredmény a nők körében, hajlamosak vagyunk teljesen normálisnak tekinteni.

De ez tévedés!

A valódi ép sejtképet mutató eredmény a P1 lenne, és hasznos lenne törekedni is erre az állapotra. Bár a P2 eredmény nem tekinthető un. daganatmegelőző állapotnak, és nem jelez kialakult hüvelyi gyulladást sem, de annak már lehet előszobája. Hiszen azt jelzi, hogy a hüvelyfal sokrétegű hámjában hámhiányos terület található, ami kicsi, mikrogyulladásos területek kialakulásához vezet. A hüvelyfal természetes védekező ereje csorbát szenved, és ezeken a hámhiányos területeken jutnak be a kórokozók. Továbbá jelzi, hogy a hüvelyfalat védő savköpeny sem egységes. Elterjed nézet női, sőt orvos körökben is, hogy P1 eredménye csak apácáknak lehet, tehát az aktív nemi életet élő nők elégedjenek meg a P2-vel, és tekintsék ezt egészségesnek. E nézetben az valóban igaz, hogy a szexuális együttlétben a hüvely fala mind mechanikai, mind biológiai károsító hatásoknak ki van téve, de az nem igaz, hogy a nők nem tehetnek semmit egészséges hámszövetükért.

HPV – Tudjuk egyáltalán, hogy mit jelent?

Mi károsítja a hüvelyfalat?

Az egyik, mint már említettük, maga a közösülés, mely abban az esetben is feladat elé állítja a savas hüvelyflórát, ha partnerünk teljesen egészséges, és semmilyen kórokozót nem ad át az együttlét során. Az ondóváladék kémhatása lúgos, ami rövid időre felborítja a hüvelyi flórát, aminek normál esetben hamar rendeződnie is kell, hogy megóvja szervezetünket a kórokozóktól. Továbbá ismert tény, hogy a savas hüvelyflórát károsítja az antibiotikumos kezelés, bármilyen betegségre is szedjük, mert pusztulást okoz a savas kémhatást biztosító természetes baktériumállományunkban is. A fogamzásgátló tabletta hatására elvékonyodik a méhszájat, és hüvelyt borító laphám, ami más problémát nem okoz, de a sejtek kevesebb cukrot tartalmaznak, így a minket védő baktériumflóra nem jut elegendő táplálékhoz. Lúgos hatású az uszodavíz, a szappanok, tusfürdők, habfürdők, ezek lúgosító hatásával sokat kell küzdenie a hüvelyi flóránknak.

Mindez csak elméleti gond, vagy tapasztaljuk is, hogy valami nincs rendben?

Tulajdonképpen hozzászokunk ehhez a nem teljesen rendben lévő állapothoz. Sajnos. Kereskedelmi tény, hogy sokkal több betét, és tampon fogy, mint amennyire a menstruációhoz szükség lenne, és széles körben elfogadott nézet, hogy az úgynevezett tisztasági betétre minden nőnek szüksége van, hiszen a mindennapos bő váladékozás, a hüvelyi folyás természetes jelenség. Korántsem így van ez. Van a női ciklusnak egy természetes ritmusa abban, mikor bőségesebb a váladékozás, mégpedig a ciklus közepén, a peteérés időszakában, de ezt leszámítva a természetes hüvelyi nedvesség nem annyi, mely eláztatja fehérneműnket, illetve nem szabadna annyinak lennie. Az erőteljes folyás, még ha az nem is erős szagú, még ha színtelen is (az erős szag, illetve sárgás, barnás szín bakteriális vagy gombás fertőzésre utal), azt jelzi, hogy a hüvely savas kémhatása nem áll fenn, és az ilyenkor megnövekedett mosakodási igényünkkel tovább rontjuk a helyzetet.

Az egészséges hüvelyflóra

Mégis mit tehetünk?

Meg kell őriznünk, fenn kell tartanunk hüvelyünk savas kémhatását, aminek elsődleges módja a helyes tisztálkodás. Kapható savas kémhatású intim mosakodó szer, ezek valóban megfelelőek, de könnyű belátni, hogy ezek nélkül is kéne, hogy jól működjön a szervezetünk. Meg lehet szokni, és meg lehet elégedni a csak vízzel történő mosakodással a nemi szervünk környékén, de ha ezt nem érezzük elég alaposnak, akkor az intim mosakodó szerek használata még mindig jobb megoldás, mint a lúgos kémhatású szappan, tusfürdő. Szervezetünk mindenhol fel van készülve arra, hogy negatív hatások érik, és ezt ki is tudja küszöbölni, öngyógyító folyamatainkban bízhatunk, de támogatnunk kell ezeket. A tejsavat, tejsav baktériumokat tartalmazó hüvelykúpok, hüvelytabletták, és hüvelyöblítő eszközök kitűnő megoldások arra, hogy használatukkal helyreállítsuk a természetes savas hüvelyflórát. Ha pedig ezt megteremtettük, akkor a megtartásukra kell törekednünk, helyes, nem lúgosító tisztálkodással, illetve a felsorolt kémhatást visszaállító lehetőségekkel rendszeres időközönként, de nem mindennapi használattal. Kifejezetten abban az esetben, ha aktív nemi életet élünk, ha fogamzásgátló tablettát szedünk, ha antibiotikumos kezelést folytatunk, illetve ha fürdőbe, uszodába járunk.

Ha nincs állandó hüvelyfolyásunk a megbomlott savas közeg következtében, akkor megszokjuk a természetes egészséges hüvelyállapotot, és fel fog tűnni, ha valami nem normális, hamarabb kérünk segítséget, ezzel hatékonyan megelőzzük a nőgyógyászati gyulladások elterjedését, súlyos hasüregi kórképeket, az ebből fakadó meddőséget és daganatokat.

Erről a témáról még a Betegségek rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés

13 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Mit jelent: lokalizácio méh, NOS.
    A vizsgálati anyag nagy tőmegét elhalt terhességi decidua alkotja,melyben sejteknek csak árnyékképét látni,mely mellett parányi cervicalis nyálkahártya részletek és egy egy pontosan nem beazonosithato mirigyfoszlány látszik. Magzatboholy átmetszeteket felismerni nem lehet.

Comments are closed.